Kultúra

2014.03.08. 15:35

A rátóti legényanya

Pusztaszabolcs - A Szabolcs vezér Gimnázium és Szakközépiskolában csütörtökön színjátszó és versmondó versenyt rendeztek.

Kovalcsik Katalin

Az intézmény életében már hagyomány a verseny megrendezése. A versmondók találkozója a 30. alkalom, negyedik esztendeje a színjátszó csoportok szereplését is várják a rendezők. Az idén tizennégy intézmény gimnázium, szakközépiskola és szakiskola 120 diákja érkezett a múlt csütörtöki versengésre. A zsűri tagjai - Czöndör Mihályné, Mátyás Julianna, Kiliti Adrienne és Puskásné Radnó Ágnes - délelőtt a csoportok, délután a versmondók produkcióit nézték meg.

A zsűri döntése alapján a színjátszók közül az első helyre a szabolcsi diákok kerültek, az egyik produkció A rátóti legényanya, a másik a Sarolta banya érdemelt első helyet. Második lett a Bugát diákjainak Kórház a város szélén produkciója, valamint a Széchenyi iskola A helység kalapácsa játéka. Harmadik helyen végzett a Szabolcs vezér és az Entz két játéka. Színészi különdíjat kapott Keresztes Csaba, Komlódy Márk, Kovács Borbála, Lajos Zsófia, Gévay Szűcs Ella, Kerekes Ádám.

A színjátszók közül az első helyre a szabolcsi diákok kerültek (Fotó: Tósoki Attila)


A versmondók első helyzette a szabolcsi Lajos Zsófia, a telekis Szabó Diána, második Wigler Bettina vasváris, Kukovecz Dorina Szabolcs vezéres diák. Második helyen végzett a hunyadis Marton Dávid és a Szabolcs vezéres Bodor Zsanett. A harmadikon Fenyves Viktória (Teleki), Nagy Evelin (Rudas), Borbás Brigitta (Vasvári).

Különdíjat érdemelt Horváth Dávid, Kukovecz Dávid, Sebestyén Gina, Molnár Áron, Sárosi Zsuzsanna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!