Kultúra

2011.08.31. 05:47

Egész napos iskola?

Bevezetik az egész napos iskolát az alsó és a felső tagozaton, mérsékelt pedagógus-óraszámemelést hajthatnak végre az iskolákban, és a jelenleginél jóval szigorúbb feltételekhez kötik az általános iskolai felső tagozatok működtetését - ezeket is tartalmazza a készülő nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója, amely a Magyar Nemzet birtokába került.

MTI

A napilap szerdai számában megjelent cikk szerint a koncepció kedden átment a közigazgatási államtitkári egyeztetésen és szerdai ülésén tárgyal róla a kormány.
   
Az egész napos iskola bevezetését alsó tagozaton már régóta szorgalmazza a Fidesz, amely elsősorban a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásában-nevelésében jelentene áttörést. A felső tagozatra való kiterjesztés azonban merőben új elem. A koncepció szerint alsó tagozaton a nevelés-oktatás egész napos keretben folyik, és összevont osztályokban is történhet. A felső tagozat feladata a nevelés, a kompetenciák fejlesztése és a mindennapos testmozgás mellett ugyanakkor már a szaktárgyi tanulmányokba való fokozatos bevezetés, valamint felkészítés a középfokú tanulmányokra. A tervezet ezért a felső tagozatos oktatást is egész napos keretben képzeli el, ugyanakkor leszögezi, hogy a délutáni foglalkoztatásokról a tanuló szülői kérésre, igazgatói engedéllyel távol maradhat - ismerteti a Magyar Nemzet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!