2009.01.14. 03:27
A könyvtár igazodik a változásokhoz
<strong>Dunaújváros</strong> - A megváltozott olvasói szokásokhoz, az Internet kínálta lehetőségekhez alkalmazkodik a városi könyvtár. Ha nem tenné - bezárhatna.
A vártnál is nagyobb érdeklődés kísérte az ősszel kiírt irodalmi pályázatot. Az internetnek hála, a verseny országos körűvé szélesedett, így hatvan fiatal alkotó összesen százkét pályaműve érkezett be a könyvtárba. Ez az esemény része volt az őszi Könyvtári Napok rendezvénysorozatnak, amely a tini korosztályt vette célba. Ennek egyik hozadéka a Kökényesi Márta által elindított drámatagozatos kurzus, amelyet azóta is sikerrel visznek, s februárban zárnak.
Az igazgatónő eredményesnek értékelte a Nyugat című folyóirat alapításának századik évfordulója tiszteletére indított könyvtári rendezvénysorozatát, illetve a Biblia Éve alkalmából szervezett előadásokat, nagy számú érdeklődő jelenlétében. Kiállításaik is színesítették programjaikat. A Cimbora Klub pedig továbbra is lelkes gyermektábort tudhat maga mellett.