Kultúra

2008.09.03. 02:29

Legyen márkanév

Dunaújváros - Zsúfolt ősz elé néz a Kortárs Művészeti Intézet. Futurológusok konferenciája, public art-megmozdulások, valamint egy rendhagyó Garázsfesztivál is szerepel a kínálatban.

nincs nev

Héfőn hajnalban befejeződött az ez évre rendelt Éjszakai Átszálló, amely zajos sikert aratott - több értelemben is. A kortárs fesztivál értékelése mellett Zólyom Franciska, a KMI igazgatója az ősz további programjairól is beszélt lapunknak.

- Vágjunk is rögtön a közepébe: merre tovább, Éjszakai Átszálló?

- Inkább kezdjük azzal, hogy az ÉÁ-nak több funkciója is van. Egyrészt a fesztivál mindig is fő céljának tekintette, hogy új, progresszív fiatal alkotókat mutasson be. Az évek folyamán az Átszállónak kialakult egy saját közönsége, amely magáénak tekinti a fesztivált, és alakítja is. Gondolok itt például arra, hogy számos fiatal dunaújvárosi művészt sikerült bekapcsolni a programba és a segítők, aktivisták zöme is helyi fiatalokból áll. Sőt, sokan hazatérnek, fix találkozási pontnak tekintik az Átszállót. Fontos ezt kiemelni, hiszen egy város életében a kultúrának megtartó szerepe van. Dunaújvárosnak pedig kiemelten szüksége van ilyen jellegű megmozdulásokra, ha itt akarja tartani a felnövekvő generációkat.

- A cél nemes, nem vitás, ám sokan úgy vélik, az Éjszakai Átszálló már kinőtte a KMI kereteit.

- A probléma adott: az ÉÁ lakott területen működik, és néhol bizonyára zavarja az itt élőket. Sokszor elgondolkodtunk már arról, mi lehetne a legjobb megoldás. A jövőben majd több lehetőséget is számba veszünk. Olyan megoldásra törekszünk, amely a legkevesebb konfliktussal jár majd.

- Pihenésre nem sok idő marad, hiszen meglehetősen forró ősz köszönt a KMI-re.

- Pontosan. A közel három éve kezdett városkutató kezdeményezésünk utolsó darabjának részeként szeptember 12-től nyílik az intézetben a Futurológusok találkozója. Tizennégy alkotó érkezik majd hozzánk. A kiállítással egybekötött szakmai programok azt vizsgálják, hogyan viszonyulunk a múlthoz, milyen jövőt is képzelünk el a városnak. Fontos kiemelnem, hogy e programnak is köszönhetően Dunaújváros egyben egy márkanév is lett. Több nemzetközi pályázathoz kerestek meg minket, és a hozzánk ellátogató külföldi művészek, alkotók is sorra kiállítják Dunaújvárosról készült alkotásaikat - szerte Európában.

- Sorrendben következik a Public Art, és a Garázsfesztivál.

- A Képzőművészeti Lektorátus Public Art pályázatának keretében két köztéri munka valósulhat meg. Várnai Gyula Békegalambja a Vasmű úton egy igazán izgalmas alkotással gyarapítja majd a várost, Horváth Tibor várostörténeti pavilonja pedig két héten át várja a remélhetőleg cselekvő kedvű közönséget a Városháza téren. A Garázsfesztivál is e program keretében üzemel majd. A fiktív és valós garázslét bemutatása mellett koncertek is kísérik majd a kiállításokat. Terveink szerint a városban működő garázszenekaroknak nyújtunk majd fellépési lehetőséget szeptember 26. és 28. között. Összefoglalva: lesz program és látnivaló bőven. Remélhetőleg a közönség is aktívan részt vesz majd az említett eseményeken. Szeptemberben, a forró őszön egymást érik majda programok

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik