Tényfeltárom a tárlatokat

A gonosz kis tények azonban bujkálni látszottak előlem: a teljes hitelesség kedvéért igyekeztem úgy tenni, mintha a baráti Baktalórántházáról érkeztem volna (rácalmási helyismeretem a nullához konvergál, nem volt hát nehéz dolgom), a módszer tökéletesnek bizonyult, az első félórában lényegében semmit sem találtam meg. Az összművészet jegyében a sportpályán futballmérkőzések zajlottak - belenéztem egy rangadóba, és ismét megbizonyosdtam róla, focit vagy világszínvonalon, vagy hiperlokális szinten érdemes nézni: remekül szórakoztam.

Újabb felfedezőútra indulva rábukkantam a községházára, ahol Pleidell János emlékkiállítását ígérte a program - sajnos minden zárva. Szerencsecsillagom mégis tovább villódzott: egy udvaron rövidesen megláttam az ellenteheneket, ebből tudtam, hogy a régi Tüzép-telepen, a fészernél járhatok. Az udvaron jól megnéztem a két ellentehenet: de töredelmesen bevallom, továbbra sem értem teljességgel az antimarhaság mibenlétét, noha néhány napja csak erről faggat boldog és boldogtalan. Kétségkívül lenyűgözött viszont a DH-val burkolt jószág agresszív beállása - a költővel szólva, mint komor bikáé...

Pats mester is előbújik a pajta hűvöséből, továbbá Kalácska Gábor is a helyszínen teljesít szolgálatot, még továbbá egy alvó fiatalember, aki az elmúlt napok fáradalmait piheni ki a földön elhelyezett matracon. A többiekkel jól elbeszélgetünk a művészélet nehézségeiről: egyebek mellett - nem csekély munkával - nekik kellett kitakarítani teljes egészében az időszakos galériát, akadtak nehézségek a tehénkészítés során is, és a logisztika-hadtáp vonal is fulladt itt-ott... Mindenesetre az igényesen és szellősen berendezett tárlat életet lehelt a hetvenéves épületbe: kellemes miliő, több mint kellemes klíma, Pats József zenével-nőkkel kapcsolatos képei, Pats Dániel kis objektjei, Kalácska Ági festményei, és Kalácska Gábor purhabból készített különleges alkotásai töltik meg a termet. A pajta másik helyiségében Sztraka Margit kiállítása kapott helyet - az alkotásokat egy négycentis nyíláson keresztül próbálom meglesni, az ajtót ugyanis egy CB márkájú lakat biztosítja. Pár perccel később megérkezik a fesztivál főszervezője, aki forró dróton megkéri a művészt, lesz szíves megnyitni - pontosítsunk: kinyitni - a kiállítást, de ezt én sajna nem várhatom meg. Elfogyasztok még egy eredeti Kalácska-szendvicset (ellenőrzöm, nem került-e bele egy leheletnyi purhab), és már megyünk is tovább, a következő kiállítás helyszínéig főszervezői felvezetést kapok - szerencse, mert másképp az életben nem láthatnám Szabó Zoltán Ladak című anyagát a Wesley kúriában. A kiállítás Nyugat-Tibetben készített fotókat tartalmaz, nem találok rá jobb szót, lenyűgöző és fantasztikus, miként a helyszín is, ha tehetném, egyenként cipelném oda kedves mindnyájukat, többet mond világról, életről, célról, útról, mint egy fél könyvtár. Hazafelé még beugrom a Pomóthy-pincébe, ahol Rajcsányi Artúr 2004-ben, Moszkvában készített, nem kevésbé kiváló fotói kaptak helyet a lenti presszó falain; aztán megállnék még a Dolce Vita bárban egy szemlére (Nagy Sándor Márton képeit itt állították ki), de ki van írva, hogy kutyával őrzött épület plusz zárva, vagyis ha nem félnék se tudnék bejutni. A Vadász presszó - ahol Mudra László éji koncertfotóit láthatnám - keresése közben olyan szinten gabalyodom bele Rácalmásba, hogy nem lepődnék meg, ha egy zöld ruhás ember a passzportomat kérné - most, a honlapot böngészve látom, a Dolce Vitával szemben van... De lehet, hogy ott is volt kutya.

Újabb felfedezőútra indulva rábukkantam a községházára, ahol Pleidell János emlékkiállítását ígérte a program - sajnos minden zárva. Szerencsecsillagom mégis tovább villódzott: egy udvaron rövidesen megláttam az ellenteheneket, ebből tudtam, hogy a régi Tüzép-telepen, a fészernél járhatok. Az udvaron jól megnéztem a két ellentehenet: de töredelmesen bevallom, továbbra sem értem teljességgel az antimarhaság mibenlétét, noha néhány napja csak erről faggat boldog és boldogtalan. Kétségkívül lenyűgözött viszont a DH-val burkolt jószág agresszív beállása - a költővel szólva, mint komor bikáé...

Pats mester is előbújik a pajta hűvöséből, továbbá Kalácska Gábor is a helyszínen teljesít szolgálatot, még továbbá egy alvó fiatalember, aki az elmúlt napok fáradalmait piheni ki a földön elhelyezett matracon. A többiekkel jól elbeszélgetünk a művészélet nehézségeiről: egyebek mellett - nem csekély munkával - nekik kellett kitakarítani teljes egészében az időszakos galériát, akadtak nehézségek a tehénkészítés során is, és a logisztika-hadtáp vonal is fulladt itt-ott... Mindenesetre az igényesen és szellősen berendezett tárlat életet lehelt a hetvenéves épületbe: kellemes miliő, több mint kellemes klíma, Pats József zenével-nőkkel kapcsolatos képei, Pats Dániel kis objektjei, Kalácska Ági festményei, és Kalácska Gábor purhabból készített különleges alkotásai töltik meg a termet. A pajta másik helyiségében Sztraka Margit kiállítása kapott helyet - az alkotásokat egy négycentis nyíláson keresztül próbálom meglesni, az ajtót ugyanis egy CB márkájú lakat biztosítja. Pár perccel később megérkezik a fesztivál főszervezője, aki forró dróton megkéri a művészt, lesz szíves megnyitni - pontosítsunk: kinyitni - a kiállítást, de ezt én sajna nem várhatom meg. Elfogyasztok még egy eredeti Kalácska-szendvicset (ellenőrzöm, nem került-e bele egy leheletnyi purhab), és már megyünk is tovább, a következő kiállítás helyszínéig főszervezői felvezetést kapok - szerencse, mert másképp az életben nem láthatnám Szabó Zoltán Ladak című anyagát a Wesley kúriában. A kiállítás Nyugat-Tibetben készített fotókat tartalmaz, nem találok rá jobb szót, lenyűgöző és fantasztikus, miként a helyszín is, ha tehetném, egyenként cipelném oda kedves mindnyájukat, többet mond világról, életről, célról, útról, mint egy fél könyvtár. Hazafelé még beugrom a Pomóthy-pincébe, ahol Rajcsányi Artúr 2004-ben, Moszkvában készített, nem kevésbé kiváló fotói kaptak helyet a lenti presszó falain; aztán megállnék még a Dolce Vita bárban egy szemlére (Nagy Sándor Márton képeit itt állították ki), de ki van írva, hogy kutyával őrzött épület plusz zárva, vagyis ha nem félnék se tudnék bejutni. A Vadász presszó - ahol Mudra László éji koncertfotóit láthatnám - keresése közben olyan szinten gabalyodom bele Rácalmásba, hogy nem lepődnék meg, ha egy zöld ruhás ember a passzportomat kérné - most, a honlapot böngészve látom, a Dolce Vitával szemben van... De lehet, hogy ott is volt kutya.

Újabb felfedezőútra indulva rábukkantam a községházára, ahol Pleidell János emlékkiállítását ígérte a program - sajnos minden zárva. Szerencsecsillagom mégis tovább villódzott: egy udvaron rövidesen megláttam az ellenteheneket, ebből tudtam, hogy a régi Tüzép-telepen, a fészernél járhatok. Az udvaron jól megnéztem a két ellentehenet: de töredelmesen bevallom, továbbra sem értem teljességgel az antimarhaság mibenlétét, noha néhány napja csak erről faggat boldog és boldogtalan. Kétségkívül lenyűgözött viszont a DH-val burkolt jószág agresszív beállása - a költővel szólva, mint komor bikáé...

Pats mester is előbújik a pajta hűvöséből, továbbá Kalácska Gábor is a helyszínen teljesít szolgálatot, még továbbá egy alvó fiatalember, aki az elmúlt napok fáradalmait piheni ki a földön elhelyezett matracon. A többiekkel jól elbeszélgetünk a művészélet nehézségeiről: egyebek mellett - nem csekély munkával - nekik kellett kitakarítani teljes egészében az időszakos galériát, akadtak nehézségek a tehénkészítés során is, és a logisztika-hadtáp vonal is fulladt itt-ott... Mindenesetre az igényesen és szellősen berendezett tárlat életet lehelt a hetvenéves épületbe: kellemes miliő, több mint kellemes klíma, Pats József zenével-nőkkel kapcsolatos képei, Pats Dániel kis objektjei, Kalácska Ági festményei, és Kalácska Gábor purhabból készített különleges alkotásai töltik meg a termet. A pajta másik helyiségében Sztraka Margit kiállítása kapott helyet - az alkotásokat egy négycentis nyíláson keresztül próbálom meglesni, az ajtót ugyanis egy CB márkájú lakat biztosítja. Pár perccel később megérkezik a fesztivál főszervezője, aki forró dróton megkéri a művészt, lesz szíves megnyitni - pontosítsunk: kinyitni - a kiállítást, de ezt én sajna nem várhatom meg. Elfogyasztok még egy eredeti Kalácska-szendvicset (ellenőrzöm, nem került-e bele egy leheletnyi purhab), és már megyünk is tovább, a következő kiállítás helyszínéig főszervezői felvezetést kapok - szerencse, mert másképp az életben nem láthatnám Szabó Zoltán Ladak című anyagát a Wesley kúriában. A kiállítás Nyugat-Tibetben készített fotókat tartalmaz, nem találok rá jobb szót, lenyűgöző és fantasztikus, miként a helyszín is, ha tehetném, egyenként cipelném oda kedves mindnyájukat, többet mond világról, életről, célról, útról, mint egy fél könyvtár. Hazafelé még beugrom a Pomóthy-pincébe, ahol Rajcsányi Artúr 2004-ben, Moszkvában készített, nem kevésbé kiváló fotói kaptak helyet a lenti presszó falain; aztán megállnék még a Dolce Vita bárban egy szemlére (Nagy Sándor Márton képeit itt állították ki), de ki van írva, hogy kutyával őrzött épület plusz zárva, vagyis ha nem félnék se tudnék bejutni. A Vadász presszó - ahol Mudra László éji koncertfotóit láthatnám - keresése közben olyan szinten gabalyodom bele Rácalmásba, hogy nem lepődnék meg, ha egy zöld ruhás ember a passzportomat kérné - most, a honlapot böngészve látom, a Dolce Vitával szemben van... De lehet, hogy ott is volt kutya.

Pats mester is előbújik a pajta hűvöséből, továbbá Kalácska Gábor is a helyszínen teljesít szolgálatot, még továbbá egy alvó fiatalember, aki az elmúlt napok fáradalmait piheni ki a földön elhelyezett matracon. A többiekkel jól elbeszélgetünk a művészélet nehézségeiről: egyebek mellett - nem csekély munkával - nekik kellett kitakarítani teljes egészében az időszakos galériát, akadtak nehézségek a tehénkészítés során is, és a logisztika-hadtáp vonal is fulladt itt-ott... Mindenesetre az igényesen és szellősen berendezett tárlat életet lehelt a hetvenéves épületbe: kellemes miliő, több mint kellemes klíma, Pats József zenével-nőkkel kapcsolatos képei, Pats Dániel kis objektjei, Kalácska Ági festményei, és Kalácska Gábor purhabból készített különleges alkotásai töltik meg a termet. A pajta másik helyiségében Sztraka Margit kiállítása kapott helyet - az alkotásokat egy négycentis nyíláson keresztül próbálom meglesni, az ajtót ugyanis egy CB márkájú lakat biztosítja. Pár perccel később megérkezik a fesztivál főszervezője, aki forró dróton megkéri a művészt, lesz szíves megnyitni - pontosítsunk: kinyitni - a kiállítást, de ezt én sajna nem várhatom meg. Elfogyasztok még egy eredeti Kalácska-szendvicset (ellenőrzöm, nem került-e bele egy leheletnyi purhab), és már megyünk is tovább, a következő kiállítás helyszínéig főszervezői felvezetést kapok - szerencse, mert másképp az életben nem láthatnám Szabó Zoltán Ladak című anyagát a Wesley kúriában. A kiállítás Nyugat-Tibetben készített fotókat tartalmaz, nem találok rá jobb szót, lenyűgöző és fantasztikus, miként a helyszín is, ha tehetném, egyenként cipelném oda kedves mindnyájukat, többet mond világról, életről, célról, útról, mint egy fél könyvtár. Hazafelé még beugrom a Pomóthy-pincébe, ahol Rajcsányi Artúr 2004-ben, Moszkvában készített, nem kevésbé kiváló fotói kaptak helyet a lenti presszó falain; aztán megállnék még a Dolce Vita bárban egy szemlére (Nagy Sándor Márton képeit itt állították ki), de ki van írva, hogy kutyával őrzött épület plusz zárva, vagyis ha nem félnék se tudnék bejutni. A Vadász presszó - ahol Mudra László éji koncertfotóit láthatnám - keresése közben olyan szinten gabalyodom bele Rácalmásba, hogy nem lepődnék meg, ha egy zöld ruhás ember a passzportomat kérné - most, a honlapot böngészve látom, a Dolce Vitával szemben van... De lehet, hogy ott is volt kutya.

Pats mester is előbújik a pajta hűvöséből, továbbá Kalácska Gábor is a helyszínen teljesít szolgálatot, még továbbá egy alvó fiatalember, aki az elmúlt napok fáradalmait piheni ki a földön elhelyezett matracon. A többiekkel jól elbeszélgetünk a művészélet nehézségeiről: egyebek mellett - nem csekély munkával - nekik kellett kitakarítani teljes egészében az időszakos galériát, akadtak nehézségek a tehénkészítés során is, és a logisztika-hadtáp vonal is fulladt itt-ott... Mindenesetre az igényesen és szellősen berendezett tárlat életet lehelt a hetvenéves épületbe: kellemes miliő, több mint kellemes klíma, Pats József zenével-nőkkel kapcsolatos képei, Pats Dániel kis objektjei, Kalácska Ági festményei, és Kalácska Gábor purhabból készített különleges alkotásai töltik meg a termet. A pajta másik helyiségében Sztraka Margit kiállítása kapott helyet - az alkotásokat egy négycentis nyíláson keresztül próbálom meglesni, az ajtót ugyanis egy CB márkájú lakat biztosítja. Pár perccel később megérkezik a fesztivál főszervezője, aki forró dróton megkéri a művészt, lesz szíves megnyitni - pontosítsunk: kinyitni - a kiállítást, de ezt én sajna nem várhatom meg. Elfogyasztok még egy eredeti Kalácska-szendvicset (ellenőrzöm, nem került-e bele egy leheletnyi purhab), és már megyünk is tovább, a következő kiállítás helyszínéig főszervezői felvezetést kapok - szerencse, mert másképp az életben nem láthatnám Szabó Zoltán Ladak című anyagát a Wesley kúriában. A kiállítás Nyugat-Tibetben készített fotókat tartalmaz, nem találok rá jobb szót, lenyűgöző és fantasztikus, miként a helyszín is, ha tehetném, egyenként cipelném oda kedves mindnyájukat, többet mond világról, életről, célról, útról, mint egy fél könyvtár. Hazafelé még beugrom a Pomóthy-pincébe, ahol Rajcsányi Artúr 2004-ben, Moszkvában készített, nem kevésbé kiváló fotói kaptak helyet a lenti presszó falain; aztán megállnék még a Dolce Vita bárban egy szemlére (Nagy Sándor Márton képeit itt állították ki), de ki van írva, hogy kutyával őrzött épület plusz zárva, vagyis ha nem félnék se tudnék bejutni. A Vadász presszó - ahol Mudra László éji koncertfotóit láthatnám - keresése közben olyan szinten gabalyodom bele Rácalmásba, hogy nem lepődnék meg, ha egy zöld ruhás ember a passzportomat kérné - most, a honlapot böngészve látom, a Dolce Vitával szemben van... De lehet, hogy ott is volt kutya.