Kultúra

2007.07.27. 02:29

Fekete-fehér és halszem

Dunaújváros - Jótékonysági árverés lesz július 31-én este öttől a KMI-ben Feltóti Sándor fotóiból - amelyeket már csak ezért is érdemes megnézni, akár megveszik némelyiket, akár nem...Ha valakinek olyan szerencséje van, mint nekem, és kifogja az alkotót személyesen is...

Szabó Szabolcs

Ha az ember kissé álmatagon, mondhatni: mit sem sejtve kezdi megnézni Feltóti Sándor Hidak - vizek című fotókiállítását a Kortárs Művészeti Intézetben, akkor nagy meglepetések érhetik. Akár még katarzisban is lehet része, ami nemhogy nem minden fotókiállításon, de a kiállítások össztömegét nézve is csak ritkán adatik meg.

No, nem azt akarom ezzel mondani, hogy Feltótié a legjobb fotókiállítás az utóbbi években, dehogy: csak annyit, hogy érik hatások az embert. Az Indusztria című képe például úgy válik ki az összes többi közül, olyan brutális erővel, mint sólyom a verebek közül. Valahol a vasmű salakhabosítója környékén, még a gyárkerítésen kívül, de már a holdbéli táj határán belül készült ez a kép: javaslom, hogy ne keressék meg külön, hanem haladjanak csak szépen sorban, hagyják, hogy lecsapjon magukra.

A többi is meglehetős, van kompozíciójuk, még a falakon való elhelyezésben is található erőteljes ritmus - ha végigértek a soron, mindegy, milyen irányban kezdték, kezdjék újra, s lépjenek vissza az ajtó egyik oldalán álló képtől a másik oldalon állóhoz. A nyugalom és a nyugtalanság pólusai a kiállított anyagban.

Feltóti egyébként, aki az új Duna-hídtól kapott ihletet tavaly januárban (új Duna-híd? De hisz nincsen régi...), idén májusig járta a határt helyi vizek és hidak után kutatva. Erős technikai korlátokat kényszerítve magára: csak fekete-fehér, négyzet alakú, halszem-optikával készült képeket akart. Ilyeneket is csinált. Némelyik kissé kilóg a sorból: ember is látható rajta, vagy némi technikai ügyeskedés, a háttér elködösítése - másutt viszont épp a technika fog ki a szerzőn: a lézer-levilágítás sikerült egy-két százalékkal sötétebbre a tervezettnél. Többnyire azonban betartja a maga állította feltételeket, fegyelmezetten, a lényegre törve fényképez.

Ha valakinek olyan szerencséje van, mint nekem, és kifogja az alkotót személyesen is, amint véletlenül épp ott vakációzik a kiállítási teremnél, akkor még a kontemplatív elementarizmusról is hallhat egy rögtönzött (?) kiselőadást. Nem kell megijedni, nem fáj: ha jól vettem ki, a hetvenes évek Lengyelországában (Feltóti, újra csak véletlenül , lengyeltanár, éveket élt Lengyelországban...) tűnt fel ez a fotóművészeti ideológia, amely a fotót nem, vagy nem csak a valóság lenyomataként, hanem önálló attribútumként értelmezi, önmagában létezőként és értékelendőként fogja fel azt. Na.

Ebből hálistennek csak annyi látszik a kiállításon, hogy a szerző egy fekete textillel letakart posztamensen magát a fényképezőgépet és az objektívet is kiállította a megnyitó tartamára. A posztamens még ott van.

Kontemplatív elementarizmus ide vagy oda, Feltóti olyan helyekre is elment a gépével meg az objektívjével, ahova mi nemigen, szégyen, gyalázat: pedig sok lepusztult, szétrobbant, eltetvesedett helyén jártam az országnak. Erre kiderül az Indusztria című képről, hogy nem kell a Hold másik feléig utazni, ha ilyet akarsz látni. Láthatsz itt is, lehet, naponta el is mégy mellette, csak objektív nélkül. Szubjektíven oda se figyelve.

No, nem azt akarom ezzel mondani, hogy Feltótié a legjobb fotókiállítás az utóbbi években, dehogy: csak annyit, hogy érik hatások az embert. Az Indusztria című képe például úgy válik ki az összes többi közül, olyan brutális erővel, mint sólyom a verebek közül. Valahol a vasmű salakhabosítója környékén, még a gyárkerítésen kívül, de már a holdbéli táj határán belül készült ez a kép: javaslom, hogy ne keressék meg külön, hanem haladjanak csak szépen sorban, hagyják, hogy lecsapjon magukra.

A többi is meglehetős, van kompozíciójuk, még a falakon való elhelyezésben is található erőteljes ritmus - ha végigértek a soron, mindegy, milyen irányban kezdték, kezdjék újra, s lépjenek vissza az ajtó egyik oldalán álló képtől a másik oldalon állóhoz. A nyugalom és a nyugtalanság pólusai a kiállított anyagban.

Feltóti egyébként, aki az új Duna-hídtól kapott ihletet tavaly januárban (új Duna-híd? De hisz nincsen régi...), idén májusig járta a határt helyi vizek és hidak után kutatva. Erős technikai korlátokat kényszerítve magára: csak fekete-fehér, négyzet alakú, halszem-optikával készült képeket akart. Ilyeneket is csinált. Némelyik kissé kilóg a sorból: ember is látható rajta, vagy némi technikai ügyeskedés, a háttér elködösítése - másutt viszont épp a technika fog ki a szerzőn: a lézer-levilágítás sikerült egy-két százalékkal sötétebbre a tervezettnél. Többnyire azonban betartja a maga állította feltételeket, fegyelmezetten, a lényegre törve fényképez.

Ha valakinek olyan szerencséje van, mint nekem, és kifogja az alkotót személyesen is, amint véletlenül épp ott vakációzik a kiállítási teremnél, akkor még a kontemplatív elementarizmusról is hallhat egy rögtönzött (?) kiselőadást. Nem kell megijedni, nem fáj: ha jól vettem ki, a hetvenes évek Lengyelországában (Feltóti, újra csak véletlenül , lengyeltanár, éveket élt Lengyelországban...) tűnt fel ez a fotóművészeti ideológia, amely a fotót nem, vagy nem csak a valóság lenyomataként, hanem önálló attribútumként értelmezi, önmagában létezőként és értékelendőként fogja fel azt. Na.

Ebből hálistennek csak annyi látszik a kiállításon, hogy a szerző egy fekete textillel letakart posztamensen magát a fényképezőgépet és az objektívet is kiállította a megnyitó tartamára. A posztamens még ott van.

Kontemplatív elementarizmus ide vagy oda, Feltóti olyan helyekre is elment a gépével meg az objektívjével, ahova mi nemigen, szégyen, gyalázat: pedig sok lepusztult, szétrobbant, eltetvesedett helyén jártam az országnak. Erre kiderül az Indusztria című képről, hogy nem kell a Hold másik feléig utazni, ha ilyet akarsz látni. Láthatsz itt is, lehet, naponta el is mégy mellette, csak objektív nélkül. Szubjektíven oda se figyelve.

No, nem azt akarom ezzel mondani, hogy Feltótié a legjobb fotókiállítás az utóbbi években, dehogy: csak annyit, hogy érik hatások az embert. Az Indusztria című képe például úgy válik ki az összes többi közül, olyan brutális erővel, mint sólyom a verebek közül. Valahol a vasmű salakhabosítója környékén, még a gyárkerítésen kívül, de már a holdbéli táj határán belül készült ez a kép: javaslom, hogy ne keressék meg külön, hanem haladjanak csak szépen sorban, hagyják, hogy lecsapjon magukra.

A többi is meglehetős, van kompozíciójuk, még a falakon való elhelyezésben is található erőteljes ritmus - ha végigértek a soron, mindegy, milyen irányban kezdték, kezdjék újra, s lépjenek vissza az ajtó egyik oldalán álló képtől a másik oldalon állóhoz. A nyugalom és a nyugtalanság pólusai a kiállított anyagban.

Feltóti egyébként, aki az új Duna-hídtól kapott ihletet tavaly januárban (új Duna-híd? De hisz nincsen régi...), idén májusig járta a határt helyi vizek és hidak után kutatva. Erős technikai korlátokat kényszerítve magára: csak fekete-fehér, négyzet alakú, halszem-optikával készült képeket akart. Ilyeneket is csinált. Némelyik kissé kilóg a sorból: ember is látható rajta, vagy némi technikai ügyeskedés, a háttér elködösítése - másutt viszont épp a technika fog ki a szerzőn: a lézer-levilágítás sikerült egy-két százalékkal sötétebbre a tervezettnél. Többnyire azonban betartja a maga állította feltételeket, fegyelmezetten, a lényegre törve fényképez.

Ha valakinek olyan szerencséje van, mint nekem, és kifogja az alkotót személyesen is, amint véletlenül épp ott vakációzik a kiállítási teremnél, akkor még a kontemplatív elementarizmusról is hallhat egy rögtönzött (?) kiselőadást. Nem kell megijedni, nem fáj: ha jól vettem ki, a hetvenes évek Lengyelországában (Feltóti, újra csak véletlenül , lengyeltanár, éveket élt Lengyelországban...) tűnt fel ez a fotóművészeti ideológia, amely a fotót nem, vagy nem csak a valóság lenyomataként, hanem önálló attribútumként értelmezi, önmagában létezőként és értékelendőként fogja fel azt. Na.

Ebből hálistennek csak annyi látszik a kiállításon, hogy a szerző egy fekete textillel letakart posztamensen magát a fényképezőgépet és az objektívet is kiállította a megnyitó tartamára. A posztamens még ott van.

Kontemplatív elementarizmus ide vagy oda, Feltóti olyan helyekre is elment a gépével meg az objektívjével, ahova mi nemigen, szégyen, gyalázat: pedig sok lepusztult, szétrobbant, eltetvesedett helyén jártam az országnak. Erre kiderül az Indusztria című képről, hogy nem kell a Hold másik feléig utazni, ha ilyet akarsz látni. Láthatsz itt is, lehet, naponta el is mégy mellette, csak objektív nélkül. Szubjektíven oda se figyelve.

A többi is meglehetős, van kompozíciójuk, még a falakon való elhelyezésben is található erőteljes ritmus - ha végigértek a soron, mindegy, milyen irányban kezdték, kezdjék újra, s lépjenek vissza az ajtó egyik oldalán álló képtől a másik oldalon állóhoz. A nyugalom és a nyugtalanság pólusai a kiállított anyagban.

Feltóti egyébként, aki az új Duna-hídtól kapott ihletet tavaly januárban (új Duna-híd? De hisz nincsen régi...), idén májusig járta a határt helyi vizek és hidak után kutatva. Erős technikai korlátokat kényszerítve magára: csak fekete-fehér, négyzet alakú, halszem-optikával készült képeket akart. Ilyeneket is csinált. Némelyik kissé kilóg a sorból: ember is látható rajta, vagy némi technikai ügyeskedés, a háttér elködösítése - másutt viszont épp a technika fog ki a szerzőn: a lézer-levilágítás sikerült egy-két százalékkal sötétebbre a tervezettnél. Többnyire azonban betartja a maga állította feltételeket, fegyelmezetten, a lényegre törve fényképez.

Ha valakinek olyan szerencséje van, mint nekem, és kifogja az alkotót személyesen is, amint véletlenül épp ott vakációzik a kiállítási teremnél, akkor még a kontemplatív elementarizmusról is hallhat egy rögtönzött (?) kiselőadást. Nem kell megijedni, nem fáj: ha jól vettem ki, a hetvenes évek Lengyelországában (Feltóti, újra csak véletlenül , lengyeltanár, éveket élt Lengyelországban...) tűnt fel ez a fotóművészeti ideológia, amely a fotót nem, vagy nem csak a valóság lenyomataként, hanem önálló attribútumként értelmezi, önmagában létezőként és értékelendőként fogja fel azt. Na.

Ebből hálistennek csak annyi látszik a kiállításon, hogy a szerző egy fekete textillel letakart posztamensen magát a fényképezőgépet és az objektívet is kiállította a megnyitó tartamára. A posztamens még ott van.

Kontemplatív elementarizmus ide vagy oda, Feltóti olyan helyekre is elment a gépével meg az objektívjével, ahova mi nemigen, szégyen, gyalázat: pedig sok lepusztult, szétrobbant, eltetvesedett helyén jártam az országnak. Erre kiderül az Indusztria című képről, hogy nem kell a Hold másik feléig utazni, ha ilyet akarsz látni. Láthatsz itt is, lehet, naponta el is mégy mellette, csak objektív nélkül. Szubjektíven oda se figyelve.

A többi is meglehetős, van kompozíciójuk, még a falakon való elhelyezésben is található erőteljes ritmus - ha végigértek a soron, mindegy, milyen irányban kezdték, kezdjék újra, s lépjenek vissza az ajtó egyik oldalán álló képtől a másik oldalon állóhoz. A nyugalom és a nyugtalanság pólusai a kiállított anyagban.

Feltóti egyébként, aki az új Duna-hídtól kapott ihletet tavaly januárban (új Duna-híd? De hisz nincsen régi...), idén májusig járta a határt helyi vizek és hidak után kutatva. Erős technikai korlátokat kényszerítve magára: csak fekete-fehér, négyzet alakú, halszem-optikával készült képeket akart. Ilyeneket is csinált. Némelyik kissé kilóg a sorból: ember is látható rajta, vagy némi technikai ügyeskedés, a háttér elködösítése - másutt viszont épp a technika fog ki a szerzőn: a lézer-levilágítás sikerült egy-két százalékkal sötétebbre a tervezettnél. Többnyire azonban betartja a maga állította feltételeket, fegyelmezetten, a lényegre törve fényképez.

Ha valakinek olyan szerencséje van, mint nekem, és kifogja az alkotót személyesen is, amint véletlenül épp ott vakációzik a kiállítási teremnél, akkor még a kontemplatív elementarizmusról is hallhat egy rögtönzött (?) kiselőadást. Nem kell megijedni, nem fáj: ha jól vettem ki, a hetvenes évek Lengyelországában (Feltóti, újra csak véletlenül , lengyeltanár, éveket élt Lengyelországban...) tűnt fel ez a fotóművészeti ideológia, amely a fotót nem, vagy nem csak a valóság lenyomataként, hanem önálló attribútumként értelmezi, önmagában létezőként és értékelendőként fogja fel azt. Na.

Ebből hálistennek csak annyi látszik a kiállításon, hogy a szerző egy fekete textillel letakart posztamensen magát a fényképezőgépet és az objektívet is kiállította a megnyitó tartamára. A posztamens még ott van.

Kontemplatív elementarizmus ide vagy oda, Feltóti olyan helyekre is elment a gépével meg az objektívjével, ahova mi nemigen, szégyen, gyalázat: pedig sok lepusztult, szétrobbant, eltetvesedett helyén jártam az országnak. Erre kiderül az Indusztria című képről, hogy nem kell a Hold másik feléig utazni, ha ilyet akarsz látni. Láthatsz itt is, lehet, naponta el is mégy mellette, csak objektív nélkül. Szubjektíven oda se figyelve.

Feltóti egyébként, aki az új Duna-hídtól kapott ihletet tavaly januárban (új Duna-híd? De hisz nincsen régi...), idén májusig járta a határt helyi vizek és hidak után kutatva. Erős technikai korlátokat kényszerítve magára: csak fekete-fehér, négyzet alakú, halszem-optikával készült képeket akart. Ilyeneket is csinált. Némelyik kissé kilóg a sorból: ember is látható rajta, vagy némi technikai ügyeskedés, a háttér elködösítése - másutt viszont épp a technika fog ki a szerzőn: a lézer-levilágítás sikerült egy-két százalékkal sötétebbre a tervezettnél. Többnyire azonban betartja a maga állította feltételeket, fegyelmezetten, a lényegre törve fényképez.

Ha valakinek olyan szerencséje van, mint nekem, és kifogja az alkotót személyesen is, amint véletlenül épp ott vakációzik a kiállítási teremnél, akkor még a kontemplatív elementarizmusról is hallhat egy rögtönzött (?) kiselőadást. Nem kell megijedni, nem fáj: ha jól vettem ki, a hetvenes évek Lengyelországában (Feltóti, újra csak véletlenül , lengyeltanár, éveket élt Lengyelországban...) tűnt fel ez a fotóművészeti ideológia, amely a fotót nem, vagy nem csak a valóság lenyomataként, hanem önálló attribútumként értelmezi, önmagában létezőként és értékelendőként fogja fel azt. Na.

Ebből hálistennek csak annyi látszik a kiállításon, hogy a szerző egy fekete textillel letakart posztamensen magát a fényképezőgépet és az objektívet is kiállította a megnyitó tartamára. A posztamens még ott van.

Kontemplatív elementarizmus ide vagy oda, Feltóti olyan helyekre is elment a gépével meg az objektívjével, ahova mi nemigen, szégyen, gyalázat: pedig sok lepusztult, szétrobbant, eltetvesedett helyén jártam az országnak. Erre kiderül az Indusztria című képről, hogy nem kell a Hold másik feléig utazni, ha ilyet akarsz látni. Láthatsz itt is, lehet, naponta el is mégy mellette, csak objektív nélkül. Szubjektíven oda se figyelve.

Feltóti egyébként, aki az új Duna-hídtól kapott ihletet tavaly januárban (új Duna-híd? De hisz nincsen régi...), idén májusig járta a határt helyi vizek és hidak után kutatva. Erős technikai korlátokat kényszerítve magára: csak fekete-fehér, négyzet alakú, halszem-optikával készült képeket akart. Ilyeneket is csinált. Némelyik kissé kilóg a sorból: ember is látható rajta, vagy némi technikai ügyeskedés, a háttér elködösítése - másutt viszont épp a technika fog ki a szerzőn: a lézer-levilágítás sikerült egy-két százalékkal sötétebbre a tervezettnél. Többnyire azonban betartja a maga állította feltételeket, fegyelmezetten, a lényegre törve fényképez.

Ha valakinek olyan szerencséje van, mint nekem, és kifogja az alkotót személyesen is, amint véletlenül épp ott vakációzik a kiállítási teremnél, akkor még a kontemplatív elementarizmusról is hallhat egy rögtönzött (?) kiselőadást. Nem kell megijedni, nem fáj: ha jól vettem ki, a hetvenes évek Lengyelországában (Feltóti, újra csak véletlenül , lengyeltanár, éveket élt Lengyelországban...) tűnt fel ez a fotóművészeti ideológia, amely a fotót nem, vagy nem csak a valóság lenyomataként, hanem önálló attribútumként értelmezi, önmagában létezőként és értékelendőként fogja fel azt. Na.

Ebből hálistennek csak annyi látszik a kiállításon, hogy a szerző egy fekete textillel letakart posztamensen magát a fényképezőgépet és az objektívet is kiállította a megnyitó tartamára. A posztamens még ott van.

Kontemplatív elementarizmus ide vagy oda, Feltóti olyan helyekre is elment a gépével meg az objektívjével, ahova mi nemigen, szégyen, gyalázat: pedig sok lepusztult, szétrobbant, eltetvesedett helyén jártam az országnak. Erre kiderül az Indusztria című képről, hogy nem kell a Hold másik feléig utazni, ha ilyet akarsz látni. Láthatsz itt is, lehet, naponta el is mégy mellette, csak objektív nélkül. Szubjektíven oda se figyelve.

Ha valakinek olyan szerencséje van, mint nekem, és kifogja az alkotót személyesen is, amint véletlenül épp ott vakációzik a kiállítási teremnél, akkor még a kontemplatív elementarizmusról is hallhat egy rögtönzött (?) kiselőadást. Nem kell megijedni, nem fáj: ha jól vettem ki, a hetvenes évek Lengyelországában (Feltóti, újra csak véletlenül , lengyeltanár, éveket élt Lengyelországban...) tűnt fel ez a fotóművészeti ideológia, amely a fotót nem, vagy nem csak a valóság lenyomataként, hanem önálló attribútumként értelmezi, önmagában létezőként és értékelendőként fogja fel azt. Na.

Ebből hálistennek csak annyi látszik a kiállításon, hogy a szerző egy fekete textillel letakart posztamensen magát a fényképezőgépet és az objektívet is kiállította a megnyitó tartamára. A posztamens még ott van.

Kontemplatív elementarizmus ide vagy oda, Feltóti olyan helyekre is elment a gépével meg az objektívjével, ahova mi nemigen, szégyen, gyalázat: pedig sok lepusztult, szétrobbant, eltetvesedett helyén jártam az országnak. Erre kiderül az Indusztria című képről, hogy nem kell a Hold másik feléig utazni, ha ilyet akarsz látni. Láthatsz itt is, lehet, naponta el is mégy mellette, csak objektív nélkül. Szubjektíven oda se figyelve.

Ha valakinek olyan szerencséje van, mint nekem, és kifogja az alkotót személyesen is, amint véletlenül épp ott vakációzik a kiállítási teremnél, akkor még a kontemplatív elementarizmusról is hallhat egy rögtönzött (?) kiselőadást. Nem kell megijedni, nem fáj: ha jól vettem ki, a hetvenes évek Lengyelországában (Feltóti, újra csak véletlenül , lengyeltanár, éveket élt Lengyelországban...) tűnt fel ez a fotóművészeti ideológia, amely a fotót nem, vagy nem csak a valóság lenyomataként, hanem önálló attribútumként értelmezi, önmagában létezőként és értékelendőként fogja fel azt. Na.

Ebből hálistennek csak annyi látszik a kiállításon, hogy a szerző egy fekete textillel letakart posztamensen magát a fényképezőgépet és az objektívet is kiállította a megnyitó tartamára. A posztamens még ott van.

Kontemplatív elementarizmus ide vagy oda, Feltóti olyan helyekre is elment a gépével meg az objektívjével, ahova mi nemigen, szégyen, gyalázat: pedig sok lepusztult, szétrobbant, eltetvesedett helyén jártam az országnak. Erre kiderül az Indusztria című képről, hogy nem kell a Hold másik feléig utazni, ha ilyet akarsz látni. Láthatsz itt is, lehet, naponta el is mégy mellette, csak objektív nélkül. Szubjektíven oda se figyelve.

Ebből hálistennek csak annyi látszik a kiállításon, hogy a szerző egy fekete textillel letakart posztamensen magát a fényképezőgépet és az objektívet is kiállította a megnyitó tartamára. A posztamens még ott van.

Kontemplatív elementarizmus ide vagy oda, Feltóti olyan helyekre is elment a gépével meg az objektívjével, ahova mi nemigen, szégyen, gyalázat: pedig sok lepusztult, szétrobbant, eltetvesedett helyén jártam az országnak. Erre kiderül az Indusztria című képről, hogy nem kell a Hold másik feléig utazni, ha ilyet akarsz látni. Láthatsz itt is, lehet, naponta el is mégy mellette, csak objektív nélkül. Szubjektíven oda se figyelve.

Ebből hálistennek csak annyi látszik a kiállításon, hogy a szerző egy fekete textillel letakart posztamensen magát a fényképezőgépet és az objektívet is kiállította a megnyitó tartamára. A posztamens még ott van.

Kontemplatív elementarizmus ide vagy oda, Feltóti olyan helyekre is elment a gépével meg az objektívjével, ahova mi nemigen, szégyen, gyalázat: pedig sok lepusztult, szétrobbant, eltetvesedett helyén jártam az országnak. Erre kiderül az Indusztria című képről, hogy nem kell a Hold másik feléig utazni, ha ilyet akarsz látni. Láthatsz itt is, lehet, naponta el is mégy mellette, csak objektív nélkül. Szubjektíven oda se figyelve.

Kontemplatív elementarizmus ide vagy oda, Feltóti olyan helyekre is elment a gépével meg az objektívjével, ahova mi nemigen, szégyen, gyalázat: pedig sok lepusztult, szétrobbant, eltetvesedett helyén jártam az országnak. Erre kiderül az Indusztria című képről, hogy nem kell a Hold másik feléig utazni, ha ilyet akarsz látni. Láthatsz itt is, lehet, naponta el is mégy mellette, csak objektív nélkül. Szubjektíven oda se figyelve.

Kontemplatív elementarizmus ide vagy oda, Feltóti olyan helyekre is elment a gépével meg az objektívjével, ahova mi nemigen, szégyen, gyalázat: pedig sok lepusztult, szétrobbant, eltetvesedett helyén jártam az országnak. Erre kiderül az Indusztria című képről, hogy nem kell a Hold másik feléig utazni, ha ilyet akarsz látni. Láthatsz itt is, lehet, naponta el is mégy mellette, csak objektív nélkül. Szubjektíven oda se figyelve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!