Kultúra

2007.06.19. 02:29

A biciklit is áthozta

Dunaújváros - Száz éve barátom - engedelmükkel erre a kis időre már nem magázódtunk össze Énekes Istvánnal, a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház - pár hónapja - művészeti vezetőjével.

Szabó Szabolcs

Énekessel amúgy nem csak azért jó beszélgetni, mert jó a nexusunk - de azért is, mert nem is munka, ha az ember vele készít interjút. Egyrészt vérprofi nyilatkozó, másfelől rettenetesen sokat lehet röhögni azokon a metaforákon, amiket használ - mind e mellett pedig bármit meg lehet tőle kérdezni. Legfeljebb kitérő választ ad. Tegyünk egy próbát mindjárt az elején.

- Hogyan volt ez a helycsere Szögivel? Miért volt rá szükség?

- Az volt az egész kiindulópontja, hogy Horváth Csaba, a Közép-Európa Táncszínház vezérfigurája otthagyta az együttest. Ez azt jelentette, hogy attól kezdve a Csabának kellett vinnie az ügyeket, de mindent. Ő igazából ide szeretett volna átépülni , ez viszont kapásból meghiúsult, kétfelé kellett volna rohannia, és ez sok volt. Keveset is volt lent emiatt, kicsit magára is maradt... konkrétan látszott, hogy nem bírja... ez volt a fő dolog. Miután pedig alapvetően ketten vállaltuk be az egész ügyet, leültünk a vezetéssel, aztán megkaptam a kérdést, egyedül is tudnám-e vállalni: tudtam. Papírforma szerinti csere történt, a Csabi maradt projektvezető, ez azt jelenti, hogy ő kezeli majd a vendégelőadásokat, a külkapcsolatokat, az Ifjú Koreográfusok Fórumát, a Monotánc Fesztivált - gyakorlatilag ennyi az egész.

- Nem vagy egy igazán öltönyös alkat, és gondolom, az adóíveket is pontosan addig érted, mint mondjuk én: az első szóig. Hogyan boldogulsz a funkció adminisztratív nehézségeivel?

- Világéletemben művészeti vezető voltam, hivatásos vagy amatőr együtteseknél. Az, amit mondasz, tényleg távol áll tőlem, viszont van benne némi jártasságom. Ráadásul itt nem egyszemélyben intézem a nemszeretem dolgokat, a Bartók profi apparátusa segít. Hogy időnként alá kell írnom, vagy másképp kell látnom és átlátnom dolgokat, az meg nem akkora gond. A papírmunka remélhetőleg nem fog elvenni annyi energiát, hogy az ember ki se lásson belőle. Én más oldalról közelítem ezt is...

- Milyen távlatokat látsz ebben a munkában? Milyen együttes lesz belőletek?

- Az együttes életében most a legfontosabb, hogy személyi változások jönnek. A régiek közül elmentek néhányan, de megvannak a helyükre az újak, ősztől. Be kell építeni őket, méghozzá villámsebesen, a meglévő repertoárba nagyon gyorsan be kell illeszkedniük. Az én koncepcióm egyébként, hogy semmilyen színházat sem lehet, illetve nem érdemes a közönséggel szemben csinálni. Olyan darabokkal kell előállnunk, amiket szeretnek, amik örömöt okoznak az embereknek, amiket meg akarnak nézni. Nem én találtam fel a spanyolviaszt: zenét se érdemes másképp csinálni, meg semmi mást se...

- A fejedhez vágják majd, hogy kommerszet akarsz...

- Néha az is lesz. Egyébként meg nem nagyon érdekelnek az ilyesfajta minősítések. Mi a kommersz? Ha a közönség nem a kollektív öngyilkosság gondolatával hagyja el a termet, az azért nem biztos, hogy az. És ha valaki sárral keni be magát, és hófehér lepedőkön fetreng, nem biztos, hogy művész. Szerintem az is lehet kommersz: avantgarde-kommersz. Na, ez utóbbi az az irány, ami felé nem megyünk. Közönségbarát dolgokat szeretnénk: részben ezt mutatta a Kisgömböc is, a Chioggiai is ilyesmi lesz, és úgy gondolom, ősszel folytatjuk azt, amit Móri Csaba kezdett a Ritmuskomédiával - most én leszek az alkotótársa, mert tőlem sem áll távol, amit összehoztak. Én nagyon fontosnak tartom, hogy legyen derű, humor az előadásokban. És szerintem nagy gond a táncszínház-alternatív színházi vonalon, hogy borzasztóan kevés ember gondolkodik ilyesfajta előadásokban; hogy nagyon nehéz lesz olyan alkotókat hívni-felkérni, akik képesek beleilleszkedni egy ilyesfajta vonulatba. A Monotánc Fesztivál is megmutatta, hogy zömmel mindenki úgy akarta elővezetni, mit tud, hogy fejest ugrott a betonba. Ez pedig sokszor még a szakmának is gondot okoz, nemhogy a közönségnek - és sok színházra is igaz. Pedig az emberek borzasztóan ki vannak éhezve az örömre. Az olyan előadásra, ami nem kioktat, nem ledorongol, nem arra kíváncsi, mennyire tudnak rejtvényt fejteni: szerintem a közönség szereti azt látni, amire bement - mondjuk egy komédiát. Ez egyébként az eddigi két Monotánc közönségdíjain is látszik: olyan alkotókat jutalmaztak a nézők, akik valami pozitívat tudtak mutatni, akik az egyéniségükkel hatottak...

- A családod Egerben él: te hogy bírod a kétlakiságot?

- Annak idején azért nem mentem rendezői szakra, mert arra jöttem rá, hogy én nem azt az életet akarom élni, amit ez diktál. Húsz éve mégis ezt élem. Legutóbb évekig Zalaegerszegen tévéztem, és azért az sem Eger mellett van. Úgyhogy meglehetősen edzett vagyok. Amikor meló van, az egész hetet itt töltöm, egyébként meg jövök, amikor szükséges.

- Egy picit kanyarodjunk még vissza azokhoz, akik elmentek: vezető táncosok is vannak köztük. Nem kellett volna megtartani őket?

- Jórészt magánéleti okokból váltottak, erről nem mondanék többet. A fluktuáció szerintem normális dolog egy együttes életében - nálunk most generációváltás is zajlik. Eddig egy korosztály vitte az együttest, az alapítók - most jönnek a fiatalok is: négy nőt és egy fiút választottunk ki közösen a stábbal, nagyon fiatalok és lelkesek.

- Már kérdeztelek a távlatokról, de nem válaszoltál. Itt leszel mondjuk tíz év múlva?

- Nem gondolkodtam még ezen. Szívesen lenyugodnék egy kicsit, túl vagyok már azon, hogy három-négy évente új dolgokat indítsak. Szívesen találnék ebben a munkában biztonságot és nyugalmat, ha a körülmények megengedik. Az alkotómunka feltételei itt adottak, még azzal együtt is, hogy az országos körülmények évről évre változnak és nehezednek. De ahogy máshol megoldják, mi is meg fogjuk...

- Biciklivel érkeztél most: kölcsön van nálad, itteni szerzemény, vagy áthoztad?

- Ez igazi telepített bicikli, még Zalaegerszegen vettem, de ott nem igazán használtam. Itt viszont csábító volt ez a rengeteg zöld, úgyhogy felkötöztem a csomagtartóra és elhoztam...

- Ezt én - optimistán - pozitív jelnek veszem a távlatokat illetően...

- Én meg megengedem...

- Hogyan volt ez a helycsere Szögivel? Miért volt rá szükség?

- Az volt az egész kiindulópontja, hogy Horváth Csaba, a Közép-Európa Táncszínház vezérfigurája otthagyta az együttest. Ez azt jelentette, hogy attól kezdve a Csabának kellett vinnie az ügyeket, de mindent. Ő igazából ide szeretett volna átépülni , ez viszont kapásból meghiúsult, kétfelé kellett volna rohannia, és ez sok volt. Keveset is volt lent emiatt, kicsit magára is maradt... konkrétan látszott, hogy nem bírja... ez volt a fő dolog. Miután pedig alapvetően ketten vállaltuk be az egész ügyet, leültünk a vezetéssel, aztán megkaptam a kérdést, egyedül is tudnám-e vállalni: tudtam. Papírforma szerinti csere történt, a Csabi maradt projektvezető, ez azt jelenti, hogy ő kezeli majd a vendégelőadásokat, a külkapcsolatokat, az Ifjú Koreográfusok Fórumát, a Monotánc Fesztivált - gyakorlatilag ennyi az egész.

- Nem vagy egy igazán öltönyös alkat, és gondolom, az adóíveket is pontosan addig érted, mint mondjuk én: az első szóig. Hogyan boldogulsz a funkció adminisztratív nehézségeivel?

- Világéletemben művészeti vezető voltam, hivatásos vagy amatőr együtteseknél. Az, amit mondasz, tényleg távol áll tőlem, viszont van benne némi jártasságom. Ráadásul itt nem egyszemélyben intézem a nemszeretem dolgokat, a Bartók profi apparátusa segít. Hogy időnként alá kell írnom, vagy másképp kell látnom és átlátnom dolgokat, az meg nem akkora gond. A papírmunka remélhetőleg nem fog elvenni annyi energiát, hogy az ember ki se lásson belőle. Én más oldalról közelítem ezt is...

- Milyen távlatokat látsz ebben a munkában? Milyen együttes lesz belőletek?

- Az együttes életében most a legfontosabb, hogy személyi változások jönnek. A régiek közül elmentek néhányan, de megvannak a helyükre az újak, ősztől. Be kell építeni őket, méghozzá villámsebesen, a meglévő repertoárba nagyon gyorsan be kell illeszkedniük. Az én koncepcióm egyébként, hogy semmilyen színházat sem lehet, illetve nem érdemes a közönséggel szemben csinálni. Olyan darabokkal kell előállnunk, amiket szeretnek, amik örömöt okoznak az embereknek, amiket meg akarnak nézni. Nem én találtam fel a spanyolviaszt: zenét se érdemes másképp csinálni, meg semmi mást se...

- A fejedhez vágják majd, hogy kommerszet akarsz...

- Néha az is lesz. Egyébként meg nem nagyon érdekelnek az ilyesfajta minősítések. Mi a kommersz? Ha a közönség nem a kollektív öngyilkosság gondolatával hagyja el a termet, az azért nem biztos, hogy az. És ha valaki sárral keni be magát, és hófehér lepedőkön fetreng, nem biztos, hogy művész. Szerintem az is lehet kommersz: avantgarde-kommersz. Na, ez utóbbi az az irány, ami felé nem megyünk. Közönségbarát dolgokat szeretnénk: részben ezt mutatta a Kisgömböc is, a Chioggiai is ilyesmi lesz, és úgy gondolom, ősszel folytatjuk azt, amit Móri Csaba kezdett a Ritmuskomédiával - most én leszek az alkotótársa, mert tőlem sem áll távol, amit összehoztak. Én nagyon fontosnak tartom, hogy legyen derű, humor az előadásokban. És szerintem nagy gond a táncszínház-alternatív színházi vonalon, hogy borzasztóan kevés ember gondolkodik ilyesfajta előadásokban; hogy nagyon nehéz lesz olyan alkotókat hívni-felkérni, akik képesek beleilleszkedni egy ilyesfajta vonulatba. A Monotánc Fesztivál is megmutatta, hogy zömmel mindenki úgy akarta elővezetni, mit tud, hogy fejest ugrott a betonba. Ez pedig sokszor még a szakmának is gondot okoz, nemhogy a közönségnek - és sok színházra is igaz. Pedig az emberek borzasztóan ki vannak éhezve az örömre. Az olyan előadásra, ami nem kioktat, nem ledorongol, nem arra kíváncsi, mennyire tudnak rejtvényt fejteni: szerintem a közönség szereti azt látni, amire bement - mondjuk egy komédiát. Ez egyébként az eddigi két Monotánc közönségdíjain is látszik: olyan alkotókat jutalmaztak a nézők, akik valami pozitívat tudtak mutatni, akik az egyéniségükkel hatottak...

- A családod Egerben él: te hogy bírod a kétlakiságot?

- Annak idején azért nem mentem rendezői szakra, mert arra jöttem rá, hogy én nem azt az életet akarom élni, amit ez diktál. Húsz éve mégis ezt élem. Legutóbb évekig Zalaegerszegen tévéztem, és azért az sem Eger mellett van. Úgyhogy meglehetősen edzett vagyok. Amikor meló van, az egész hetet itt töltöm, egyébként meg jövök, amikor szükséges.

- Egy picit kanyarodjunk még vissza azokhoz, akik elmentek: vezető táncosok is vannak köztük. Nem kellett volna megtartani őket?

- Jórészt magánéleti okokból váltottak, erről nem mondanék többet. A fluktuáció szerintem normális dolog egy együttes életében - nálunk most generációváltás is zajlik. Eddig egy korosztály vitte az együttest, az alapítók - most jönnek a fiatalok is: négy nőt és egy fiút választottunk ki közösen a stábbal, nagyon fiatalok és lelkesek.

- Már kérdeztelek a távlatokról, de nem válaszoltál. Itt leszel mondjuk tíz év múlva?

- Nem gondolkodtam még ezen. Szívesen lenyugodnék egy kicsit, túl vagyok már azon, hogy három-négy évente új dolgokat indítsak. Szívesen találnék ebben a munkában biztonságot és nyugalmat, ha a körülmények megengedik. Az alkotómunka feltételei itt adottak, még azzal együtt is, hogy az országos körülmények évről évre változnak és nehezednek. De ahogy máshol megoldják, mi is meg fogjuk...

- Biciklivel érkeztél most: kölcsön van nálad, itteni szerzemény, vagy áthoztad?

- Ez igazi telepített bicikli, még Zalaegerszegen vettem, de ott nem igazán használtam. Itt viszont csábító volt ez a rengeteg zöld, úgyhogy felkötöztem a csomagtartóra és elhoztam...

- Ezt én - optimistán - pozitív jelnek veszem a távlatokat illetően...

- Én meg megengedem...

- Hogyan volt ez a helycsere Szögivel? Miért volt rá szükség?

- Az volt az egész kiindulópontja, hogy Horváth Csaba, a Közép-Európa Táncszínház vezérfigurája otthagyta az együttest. Ez azt jelentette, hogy attól kezdve a Csabának kellett vinnie az ügyeket, de mindent. Ő igazából ide szeretett volna átépülni , ez viszont kapásból meghiúsult, kétfelé kellett volna rohannia, és ez sok volt. Keveset is volt lent emiatt, kicsit magára is maradt... konkrétan látszott, hogy nem bírja... ez volt a fő dolog. Miután pedig alapvetően ketten vállaltuk be az egész ügyet, leültünk a vezetéssel, aztán megkaptam a kérdést, egyedül is tudnám-e vállalni: tudtam. Papírforma szerinti csere történt, a Csabi maradt projektvezető, ez azt jelenti, hogy ő kezeli majd a vendégelőadásokat, a külkapcsolatokat, az Ifjú Koreográfusok Fórumát, a Monotánc Fesztivált - gyakorlatilag ennyi az egész.

- Nem vagy egy igazán öltönyös alkat, és gondolom, az adóíveket is pontosan addig érted, mint mondjuk én: az első szóig. Hogyan boldogulsz a funkció adminisztratív nehézségeivel?

- Világéletemben művészeti vezető voltam, hivatásos vagy amatőr együtteseknél. Az, amit mondasz, tényleg távol áll tőlem, viszont van benne némi jártasságom. Ráadásul itt nem egyszemélyben intézem a nemszeretem dolgokat, a Bartók profi apparátusa segít. Hogy időnként alá kell írnom, vagy másképp kell látnom és átlátnom dolgokat, az meg nem akkora gond. A papírmunka remélhetőleg nem fog elvenni annyi energiát, hogy az ember ki se lásson belőle. Én más oldalról közelítem ezt is...

- Milyen távlatokat látsz ebben a munkában? Milyen együttes lesz belőletek?

- Az együttes életében most a legfontosabb, hogy személyi változások jönnek. A régiek közül elmentek néhányan, de megvannak a helyükre az újak, ősztől. Be kell építeni őket, méghozzá villámsebesen, a meglévő repertoárba nagyon gyorsan be kell illeszkedniük. Az én koncepcióm egyébként, hogy semmilyen színházat sem lehet, illetve nem érdemes a közönséggel szemben csinálni. Olyan darabokkal kell előállnunk, amiket szeretnek, amik örömöt okoznak az embereknek, amiket meg akarnak nézni. Nem én találtam fel a spanyolviaszt: zenét se érdemes másképp csinálni, meg semmi mást se...

- A fejedhez vágják majd, hogy kommerszet akarsz...

- Néha az is lesz. Egyébként meg nem nagyon érdekelnek az ilyesfajta minősítések. Mi a kommersz? Ha a közönség nem a kollektív öngyilkosság gondolatával hagyja el a termet, az azért nem biztos, hogy az. És ha valaki sárral keni be magát, és hófehér lepedőkön fetreng, nem biztos, hogy művész. Szerintem az is lehet kommersz: avantgarde-kommersz. Na, ez utóbbi az az irány, ami felé nem megyünk. Közönségbarát dolgokat szeretnénk: részben ezt mutatta a Kisgömböc is, a Chioggiai is ilyesmi lesz, és úgy gondolom, ősszel folytatjuk azt, amit Móri Csaba kezdett a Ritmuskomédiával - most én leszek az alkotótársa, mert tőlem sem áll távol, amit összehoztak. Én nagyon fontosnak tartom, hogy legyen derű, humor az előadásokban. És szerintem nagy gond a táncszínház-alternatív színházi vonalon, hogy borzasztóan kevés ember gondolkodik ilyesfajta előadásokban; hogy nagyon nehéz lesz olyan alkotókat hívni-felkérni, akik képesek beleilleszkedni egy ilyesfajta vonulatba. A Monotánc Fesztivál is megmutatta, hogy zömmel mindenki úgy akarta elővezetni, mit tud, hogy fejest ugrott a betonba. Ez pedig sokszor még a szakmának is gondot okoz, nemhogy a közönségnek - és sok színházra is igaz. Pedig az emberek borzasztóan ki vannak éhezve az örömre. Az olyan előadásra, ami nem kioktat, nem ledorongol, nem arra kíváncsi, mennyire tudnak rejtvényt fejteni: szerintem a közönség szereti azt látni, amire bement - mondjuk egy komédiát. Ez egyébként az eddigi két Monotánc közönségdíjain is látszik: olyan alkotókat jutalmaztak a nézők, akik valami pozitívat tudtak mutatni, akik az egyéniségükkel hatottak...

- A családod Egerben él: te hogy bírod a kétlakiságot?

- Annak idején azért nem mentem rendezői szakra, mert arra jöttem rá, hogy én nem azt az életet akarom élni, amit ez diktál. Húsz éve mégis ezt élem. Legutóbb évekig Zalaegerszegen tévéztem, és azért az sem Eger mellett van. Úgyhogy meglehetősen edzett vagyok. Amikor meló van, az egész hetet itt töltöm, egyébként meg jövök, amikor szükséges.

- Egy picit kanyarodjunk még vissza azokhoz, akik elmentek: vezető táncosok is vannak köztük. Nem kellett volna megtartani őket?

- Jórészt magánéleti okokból váltottak, erről nem mondanék többet. A fluktuáció szerintem normális dolog egy együttes életében - nálunk most generációváltás is zajlik. Eddig egy korosztály vitte az együttest, az alapítók - most jönnek a fiatalok is: négy nőt és egy fiút választottunk ki közösen a stábbal, nagyon fiatalok és lelkesek.

- Már kérdeztelek a távlatokról, de nem válaszoltál. Itt leszel mondjuk tíz év múlva?

- Nem gondolkodtam még ezen. Szívesen lenyugodnék egy kicsit, túl vagyok már azon, hogy három-négy évente új dolgokat indítsak. Szívesen találnék ebben a munkában biztonságot és nyugalmat, ha a körülmények megengedik. Az alkotómunka feltételei itt adottak, még azzal együtt is, hogy az országos körülmények évről évre változnak és nehezednek. De ahogy máshol megoldják, mi is meg fogjuk...

- Biciklivel érkeztél most: kölcsön van nálad, itteni szerzemény, vagy áthoztad?

- Ez igazi telepített bicikli, még Zalaegerszegen vettem, de ott nem igazán használtam. Itt viszont csábító volt ez a rengeteg zöld, úgyhogy felkötöztem a csomagtartóra és elhoztam...

- Ezt én - optimistán - pozitív jelnek veszem a távlatokat illetően...

- Én meg megengedem...

- Hogyan volt ez a helycsere Szögivel? Miért volt rá szükség?

- Az volt az egész kiindulópontja, hogy Horváth Csaba, a Közép-Európa Táncszínház vezérfigurája otthagyta az együttest. Ez azt jelentette, hogy attól kezdve a Csabának kellett vinnie az ügyeket, de mindent. Ő igazából ide szeretett volna átépülni , ez viszont kapásból meghiúsult, kétfelé kellett volna rohannia, és ez sok volt. Keveset is volt lent emiatt, kicsit magára is maradt... konkrétan látszott, hogy nem bírja... ez volt a fő dolog. Miután pedig alapvetően ketten vállaltuk be az egész ügyet, leültünk a vezetéssel, aztán megkaptam a kérdést, egyedül is tudnám-e vállalni: tudtam. Papírforma szerinti csere történt, a Csabi maradt projektvezető, ez azt jelenti, hogy ő kezeli majd a vendégelőadásokat, a külkapcsolatokat, az Ifjú Koreográfusok Fórumát, a Monotánc Fesztivált - gyakorlatilag ennyi az egész.

- Nem vagy egy igazán öltönyös alkat, és gondolom, az adóíveket is pontosan addig érted, mint mondjuk én: az első szóig. Hogyan boldogulsz a funkció adminisztratív nehézségeivel?

- Világéletemben művészeti vezető voltam, hivatásos vagy amatőr együtteseknél. Az, amit mondasz, tényleg távol áll tőlem, viszont van benne némi jártasságom. Ráadásul itt nem egyszemélyben intézem a nemszeretem dolgokat, a Bartók profi apparátusa segít. Hogy időnként alá kell írnom, vagy másképp kell látnom és átlátnom dolgokat, az meg nem akkora gond. A papírmunka remélhetőleg nem fog elvenni annyi energiát, hogy az ember ki se lásson belőle. Én más oldalról közelítem ezt is...

- Milyen távlatokat látsz ebben a munkában? Milyen együttes lesz belőletek?

- Az együttes életében most a legfontosabb, hogy személyi változások jönnek. A régiek közül elmentek néhányan, de megvannak a helyükre az újak, ősztől. Be kell építeni őket, méghozzá villámsebesen, a meglévő repertoárba nagyon gyorsan be kell illeszkedniük. Az én koncepcióm egyébként, hogy semmilyen színházat sem lehet, illetve nem érdemes a közönséggel szemben csinálni. Olyan darabokkal kell előállnunk, amiket szeretnek, amik örömöt okoznak az embereknek, amiket meg akarnak nézni. Nem én találtam fel a spanyolviaszt: zenét se érdemes másképp csinálni, meg semmi mást se...

- A fejedhez vágják majd, hogy kommerszet akarsz...

- Néha az is lesz. Egyébként meg nem nagyon érdekelnek az ilyesfajta minősítések. Mi a kommersz? Ha a közönség nem a kollektív öngyilkosság gondolatával hagyja el a termet, az azért nem biztos, hogy az. És ha valaki sárral keni be magát

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!