Kisisten-tiszteletem nekrológja

Ki hinné, hogy minden politikai divat ellenére most is tapssal köszöntik Magyarországon az Államvédelmi Hatóságról szóló Elbocsátott légió íróját, Moldova Györgyöt, s hogy a közönség többsége legutóbbi, Kádár Jánosról szóló könyvét (Urbis Könyvkiadó, Budapest, 2006) hozza dedikálni?

De hát Moldovát soha nem a divatok embereként tartották számon - makacs igazmondásáról lett híres. Jó harminc évvel ezelőtt ő volt nálam a kisisten. Tatabányáig elmentem, ha ott író-olvasó találkozót tartott, inkább a vasútállomáson éjszakáztam, de meghallgattam. Tavaly is azt írtam róla, hogy tisztelem, a legnagyobb magyar riporternek tartom, és becsülöm emberségét, hogy a rendszerváltás után nem kért jussot az új hatalomtól azért, mert évtizedekig a régi hatalom ellenzéke volt.

Most viszont csüggedten tettem vissza táskámba a dedikálásra szánt, 1968-as Malom a pokolban-t.

Kádár tehet az egészről.

Kádár János, a már csak egykori Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, Moldova főhőse, sőt: fő hőse, hiszen szerdán is majdnem egész este róla beszélt. - Kádár zseni volt - fogalmazta meg nem is titkolt, mélységes elfogultságát Moldova.

Rendben van, tudom, érzem, tapasztalom, hogy Kádárt se kiköpni, se lenyelni nem tudja a mai magyar társadalom. Mégis szomorúvá tett, hogy kedvenc íróm nem ritkítani próbálja az elfogultságok, félremagyarázások, elhallgatások: hazugságok sorát, hanem maga is ezeket szaporítja. Ráadásul egy olyan színvonalú könyvben, ami inkább illene egy pályája elején, mint végén járó íróhoz.

Könyvében Rákosi Mátyásra utalva cáfolja azt a legendát, hogy a jó vezér semmiről sem tudott a terrorról, törvénytelenségekről. Hogy tudott-e? Hiszen ő csinálta , mondta Moldova szerint Kádár, Rákosi börtönéből szabadulva. Ám ezután Moldova próbálja ugyanezt a legendát Kádár köré szőni.

- Gyurkó László emlékezetes, a nyolcvanas évek elején írt Kádár-könyvében rá sem kérdez az 1968-as csehszlovákiai bevonulásra, vagy a Nagy Imre-ügyre. Hát ilyen nincs! - fakadt ki Moldova Venyimen.

Ám ilyen mégis van. Épp az ő Kádár-könyvében, amelyben még utólag sem kérdez rá arra, hogy mi volt Kádár szerepe Nagy Imre halálában. Kádáré, aki írásban jelentette ki Soldatic budapesti jugoszláv nagykövetnek: Nincs olyan tervünk és szándékunk, hogy Nagy Imrével és csoportjával szemben megtorlást alkalmazzunk . Mit hogy nem kérdez rá! Meg sem említi ezt az ígéretet Moldova e kétkötetes, négyszázhatvan oldalas Kádár-eposzában, mintha nem is létezett volna. Pedig az általa is idézett, Huszár Tibor-féle Kádár-monográfiában pontosan benne van (Huszár Tibor: Kádár, A hatalom évei, 1956-1989, Corvina, 2006, 28. oldal, második bekezdés). Más alkalommal pedig oly szívesen citál Huszártól. Persze csak akkor, ha kedvére való, koncepciójába illő idézetre bukkan.

De nem kérdez rá, és nem is említi azt sem, hogy Kádár miért ragaszkodott a szovjet csapatok magyarországi jelenlétéhez, amikor már 1957-ben maguk a szovjet vezetők ajánlották fel kivonásukat. Nem kérdez rá az 1956 utáni megtorlásokra. Úgy állítja be, mintha Kádárnak ehhez semmi köze nem lett volna, mert ahogyan könyvében szerepel: a./ a halálos ítéleteket a független bíróság hozta (semmilyen eligazítást nem kértem és nem kaptam , idézi Vida Ferencet, a vérbírót), illetve: b./ Nagy Imre és társai sorsa nem Magyarországon dőlt el (idézi Nyers Rezsőt). S e két állítást egymás után írja le, még venyimi fellépésén is így említi - mintha ezek egyszerre lehetnének igazak.

Bevallott és vállalt elfogultságában olyanokat ír, mint hogy: Kádár megdöbbent és megsértődött, mikor Nagy Imre árulónak tekintette és a jugoszláv nagykövetségre menekült előle. Óh, ejtsünk egy könnyet a hóhér szenvedéseiért...

Moldova sok idézettel dolgozik, ám legtöbbnek nem jelöli meg pontos forrását, gyakran még a nevét se írja le annak, akitől idéz. A könyv nagy részében azt sem lehet megállapítani, hogy amit a szerző ír, az valaki másnak az állítása, csak ezt elfelejti megemlíteni, vagy az övé, csak elfelejti adatokkal alátámasztani. Helyenként beismerten híreszteléseket, pletykákat, szóbeszédeket hoz. S hol vannak már azok a legendásan lendületes Moldova-mondatok, istenem!

Egy helyütt még attól sem riad vissza, amit senki másnak nem bocsát meg: átalakítja a múltját. Azt írja, hogy írói pályája ötven éve alatt mindvégig elkerülte a forradalom vagy az ellenforradalom és a népfelkelés kifejezéseket, megmaradt a semlegesebb felkelés megjelölés mellett (I. kötet, 120. oldal). Találomra vettem le a polcról a Változások őrei-t, a 201. oldalon nyílt ki, ott mondja Bohus néni a második bekezdésben: Maguk megint készülnek valamire, forradalomra, vagy Isten tudja, mire, és megint mi fogjuk meginni a levét.

Nem az én feladatom, hogy ellenőrizzem a felsorolt adatokat , írja Kádár-könyve második kötetének 215. oldalán Moldova. Ez, sajnos, jellemző az egész műre. Hát ki a túrónak lenne feladata a felsorolt adatok ellenőrzése, ha nem az íróé?! Mint ahogy jellemző az is, hogy a két kötet egyetlen életteli mondata nem Moldovától származik. Még csak nem is Kádártól, hanem Kádár Jánosnétól, aki 1956. november hatodikán a Parlament előtt várta Szolnokról szovjet csapatok fedezetében érkező férjét, és még ott, a Kossuth téren ráförmedt párjára: Ezt a szart már hagyhattad volna a Rákosiékra! Nem neked kellene csinálni! Milyen igaz...

Kádár mellett mint legfőbb érvét hozza fel Moldova főhősének cáfolhatatlanul szerény életvitelét. - Halála után elárverezték az ingóságait, mindent beleszámítva sem tett ki másfél millió forintot! - jelentette ki közönsége előtt. Könyvében 1,2 milliót ír. Ezen az alapon Ferenc Józsefet is nagyszerű embernek kell tartanunk, hiszen az isten kegyelméből való császár és király köztudottan puritán ember volt, vaságyon aludt, katonapokróccal takarózott. No, de mi ez ahhoz képest, hogy Kádár mindig letette a kávé árát a május elsejei dísztribün büféjének pultjára. Sőt: Dühbe gurult, ha utazás közben a feleségével együtt fényképezték le: - Mit szól a magyar paraszt, ha megtudja, hogy Kádár az állam költségén az asszonyt is magával viszi? - írja Moldova a második rész 198. oldalán. Szóval, magával vitte azért az asszonyt Kádár, az állam költségén, persze, csak ezt lefényképezni nem volt szabad...

Ez a Moldova-munka a rendszerváltás utáni történelem-manipulálásoknak abba a sorába tartozik, amelyikbe Koltay Gábor Horthy-filmje is. Moldova e könyve a legjobban egy túlkoros főiskolás sikerületlen szakdolgozatára emlékeztet, amelynek szerzője (megtörtént eset!) így fogalmazott: Budapest és Dunaújváros között számos ipari üzem van, de ha ettől eltekintünk, akkor nincs.

Valóban. Kádár számos bűnt követett el, de ha ettől eltekintünk, akkor nem.

Én, itt, most nem próbálom minősíteni Kádárt. Aki élt alatta, annak úgyis megvan róla a maga megingathatatlan véleménye. Aki meg nem ismerte, annak előbb-utóbb helyére teszik a történészek. Ez a könyv mindenesetre nem alkalmas Kádár minősítésére.

Ez a könyv Moldova minősítésére sem alkalmas. Míg örömmel közöljük, hogy Moldova György honfitársunk előrehaladott kora ellenére kitűnő egészségnek örvend, szelleme friss, vitakészsége a régi, addig sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Moldova György, az író halott, nyugodjék békében.

Bár feltámadna.Hol vannak már azok a legendásan lendületes mondatok, istenem...

De hát Moldovát soha nem a divatok embereként tartották számon - makacs igazmondásáról lett híres. Jó harminc évvel ezelőtt ő volt nálam a kisisten. Tatabányáig elmentem, ha ott író-olvasó találkozót tartott, inkább a vasútállomáson éjszakáztam, de meghallgattam. Tavaly is azt írtam róla, hogy tisztelem, a legnagyobb magyar riporternek tartom, és becsülöm emberségét, hogy a rendszerváltás után nem kért jussot az új hatalomtól azért, mert évtizedekig a régi hatalom ellenzéke volt.

Most viszont csüggedten tettem vissza táskámba a dedikálásra szánt, 1968-as Malom a pokolban-t.

Kádár tehet az egészről.

Kádár János, a már csak egykori Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, Moldova főhőse, sőt: fő hőse, hiszen szerdán is majdnem egész este róla beszélt. - Kádár zseni volt - fogalmazta meg nem is titkolt, mélységes elfogultságát Moldova.

Rendben van, tudom, érzem, tapasztalom, hogy Kádárt se kiköpni, se lenyelni nem tudja a mai magyar társadalom. Mégis szomorúvá tett, hogy kedvenc íróm nem ritkítani próbálja az elfogultságok, félremagyarázások, elhallgatások: hazugságok sorát, hanem maga is ezeket szaporítja. Ráadásul egy olyan színvonalú könyvben, ami inkább illene egy pályája elején, mint végén járó íróhoz.

Könyvében Rákosi Mátyásra utalva cáfolja azt a legendát, hogy a jó vezér semmiről sem tudott a terrorról, törvénytelenségekről. Hogy tudott-e? Hiszen ő csinálta , mondta Moldova szerint Kádár, Rákosi börtönéből szabadulva. Ám ezután Moldova próbálja ugyanezt a legendát Kádár köré szőni.

- Gyurkó László emlékezetes, a nyolcvanas évek elején írt Kádár-könyvében rá sem kérdez az 1968-as csehszlovákiai bevonulásra, vagy a Nagy Imre-ügyre. Hát ilyen nincs! - fakadt ki Moldova Venyimen.

Ám ilyen mégis van. Épp az ő Kádár-könyvében, amelyben még utólag sem kérdez rá arra, hogy mi volt Kádár szerepe Nagy Imre halálában. Kádáré, aki írásban jelentette ki Soldatic budapesti jugoszláv nagykövetnek: Nincs olyan tervünk és szándékunk, hogy Nagy Imrével és csoportjával szemben megtorlást alkalmazzunk . Mit hogy nem kérdez rá! Meg sem említi ezt az ígéretet Moldova e kétkötetes, négyszázhatvan oldalas Kádár-eposzában, mintha nem is létezett volna. Pedig az általa is idézett, Huszár Tibor-féle Kádár-monográfiában pontosan benne van (Huszár Tibor: Kádár, A hatalom évei, 1956-1989, Corvina, 2006, 28. oldal, második bekezdés). Más alkalommal pedig oly szívesen citál Huszártól. Persze csak akkor, ha kedvére való, koncepciójába illő idézetre bukkan.

De nem kérdez rá, és nem is említi azt sem, hogy Kádár miért ragaszkodott a szovjet csapatok magyarországi jelenlétéhez, amikor már 1957-ben maguk a szovjet vezetők ajánlották fel kivonásukat. Nem kérdez rá az 1956 utáni megtorlásokra. Úgy állítja be, mintha Kádárnak ehhez semmi köze nem lett volna, mert ahogyan könyvében szerepel: a./ a halálos ítéleteket a független bíróság hozta (semmilyen eligazítást nem kértem és nem kaptam , idézi Vida Ferencet, a vérbírót), illetve: b./ Nagy Imre és társai sorsa nem Magyarországon dőlt el (idézi Nyers Rezsőt). S e két állítást egymás után írja le, még venyimi fellépésén is így említi - mintha ezek egyszerre lehetnének igazak.

Bevallott és vállalt elfogultságában olyanokat ír, mint hogy: Kádár megdöbbent és megsértődött, mikor Nagy Imre árulónak tekintette és a jugoszláv nagykövetségre menekült előle. Óh, ejtsünk egy könnyet a hóhér szenvedéseiért...

Moldova sok idézettel dolgozik, ám legtöbbnek nem jelöli meg pontos forrását, gyakran még a nevét se írja le annak, akitől idéz. A könyv nagy részében azt sem lehet megállapítani, hogy amit a szerző ír, az valaki másnak az állítása, csak ezt elfelejti megemlíteni, vagy az övé, csak elfelejti adatokkal alátámasztani. Helyenként beismerten híreszteléseket, pletykákat, szóbeszédeket hoz. S hol vannak már azok a legendásan lendületes Moldova-mondatok, istenem!

Egy helyütt még attól sem riad vissza, amit senki másnak nem bocsát meg: átalakítja a múltját. Azt írja, hogy írói pályája ötven éve alatt mindvégig elkerülte a forradalom vagy az ellenforradalom és a népfelkelés kifejezéseket, megmaradt a semlegesebb felkelés megjelölés mellett (I. kötet, 120. oldal). Találomra vettem le a polcról a Változások őrei-t, a 201. oldalon nyílt ki, ott mondja Bohus néni a második bekezdésben: Maguk megint készülnek valamire, forradalomra, vagy Isten tudja, mire, és megint mi fogjuk meginni a levét.

Nem az én feladatom, hogy ellenőrizzem a felsorolt adatokat , írja Kádár-könyve második kötetének 215. oldalán Moldova. Ez, sajnos, jellemző az egész műre. Hát ki a túrónak lenne feladata a felsorolt adatok ellenőrzése, ha nem az íróé?! Mint ahogy jellemző az is, hogy a két kötet egyetlen életteli mondata nem Moldovától származik. Még csak nem is Kádártól, hanem Kádár Jánosnétól, aki 1956. november hatodikán a Parlament előtt várta Szolnokról szovjet csapatok fedezetében érkező férjét, és még ott, a Kossuth téren ráförmedt párjára: Ezt a szart már hagyhattad volna a Rákosiékra! Nem neked kellene csinálni! Milyen igaz...

Kádár mellett mint legfőbb érvét hozza fel Moldova főhősének cáfolhatatlanul szerény életvitelét. - Halála után elárverezték az ingóságait, mindent beleszámítva sem tett ki másfél millió forintot! - jelentette ki közönsége előtt. Könyvében 1,2 milliót ír. Ezen az alapon Ferenc Józsefet is nagyszerű embernek kell tartanunk, hiszen az isten kegyelméből való császár és király köztudottan puritán ember volt, vaságyon aludt, katonapokróccal takarózott. No, de mi ez ahhoz képest, hogy Kádár mindig letette a kávé árát a május elsejei dísztribün büféjének pultjára. Sőt: Dühbe gurult, ha utazás közben a feleségével együtt fényképezték le: - Mit szól a magyar paraszt, ha megtudja, hogy Kádár az állam költségén az asszonyt is magával viszi? - írja Moldova a második rész 198. oldalán. Szóval, magával vitte azért az asszonyt Kádár, az állam költségén, persze, csak ezt lefényképezni nem volt szabad...

Ez a Moldova-munka a rendszerváltás utáni történelem-manipulálásoknak abba a sorába tartozik, amelyikbe Koltay Gábor Horthy-filmje is. Moldova e könyve a legjobban egy túlkoros főiskolás sikerületlen szakdolgozatára emlékeztet, amelynek szerzője (megtörtént eset!) így fogalmazott: Budapest és Dunaújváros között számos ipari üzem van, de ha ettől eltekintünk, akkor nincs.

Valóban. Kádár számos bűnt követett el, de ha ettől eltekintünk, akkor nem.

Én, itt, most nem próbálom minősíteni Kádárt. Aki élt alatta, annak úgyis megvan róla a maga megingathatatlan véleménye. Aki meg nem ismerte, annak előbb-utóbb helyére teszik a történészek. Ez a könyv mindenesetre nem alkalmas Kádár minősítésére.

Ez a könyv Moldova minősítésére sem alkalmas. Míg örömmel közöljük, hogy Moldova György honfitársunk előrehaladott kora ellenére kitűnő egészségnek örvend, szelleme friss, vitakészsége a régi, addig sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Moldova György, az író halott, nyugodjék békében.

Bár feltámadna.Hol vannak már azok a legendásan lendületes mondatok, istenem...

De hát Moldovát soha nem a divatok embereként tartották számon - makacs igazmondásáról lett híres. Jó harminc évvel ezelőtt ő volt nálam a kisisten. Tatabányáig elmentem, ha ott író-olvasó találkozót tartott, inkább a vasútállomáson éjszakáztam, de meghallgattam. Tavaly is azt írtam róla, hogy tisztelem, a legnagyobb magyar riporternek tartom, és becsülöm emberségét, hogy a rendszerváltás után nem kért jussot az új hatalomtól azért, mert évtizedekig a régi hatalom ellenzéke volt.

Most viszont csüggedten tettem vissza táskámba a dedikálásra szánt, 1968-as Malom a pokolban-t.

Kádár tehet az egészről.

Kádár János, a már csak egykori Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, Moldova főhőse, sőt: fő hőse, hiszen szerdán is majdnem egész este róla beszélt. - Kádár zseni volt - fogalmazta meg nem is titkolt, mélységes elfogultságát Moldova.

Rendben van, tudom, érzem, tapasztalom, hogy Kádárt se kiköpni, se lenyelni nem tudja a mai magyar társadalom. Mégis szomorúvá tett, hogy kedvenc íróm nem ritkítani próbálja az elfogultságok, félremagyarázások, elhallgatások: hazugságok sorát, hanem maga is ezeket szaporítja. Ráadásul egy olyan színvonalú könyvben, ami inkább illene egy pályája elején, mint végén járó íróhoz.

Könyvében Rákosi Mátyásra utalva cáfolja azt a legendát, hogy a jó vezér semmiről sem tudott a terrorról, törvénytelenségekről. Hogy tudott-e? Hiszen ő csinálta , mondta Moldova szerint Kádár, Rákosi börtönéből szabadulva. Ám ezután Moldova próbálja ugyanezt a legendát Kádár köré szőni.

- Gyurkó László emlékezetes, a nyolcvanas évek elején írt Kádár-könyvében rá sem kérdez az 1968-as csehszlovákiai bevonulásra, vagy a Nagy Imre-ügyre. Hát ilyen nincs! - fakadt ki Moldova Venyimen.

Ám ilyen mégis van. Épp az ő Kádár-könyvében, amelyben még utólag sem kérdez rá arra, hogy mi volt Kádár szerepe Nagy Imre halálában. Kádáré, aki írásban jelentette ki Soldatic budapesti jugoszláv nagykövetnek: Nincs olyan tervünk és szándékunk, hogy Nagy Imrével és csoportjával szemben megtorlást alkalmazzunk . Mit hogy nem kérdez rá! Meg sem említi ezt az ígéretet Moldova e kétkötetes, négyszázhatvan oldalas Kádár-eposzában, mintha nem is létezett volna. Pedig az általa is idézett, Huszár Tibor-féle Kádár-monográfiában pontosan benne van (Huszár Tibor: Kádár, A hatalom évei, 1956-1989, Corvina, 2006, 28. oldal, második bekezdés). Más alkalommal pedig oly szívesen citál Huszártól. Persze csak akkor, ha kedvére való, koncepciójába illő idézetre bukkan.

De nem kérdez rá, és nem is említi azt sem, hogy Kádár miért ragaszkodott a szovjet csapatok magyarországi jelenlétéhez, amikor már 1957-ben maguk a szovjet vezetők ajánlották fel kivonásukat. Nem kérdez rá az 1956 utáni megtorlásokra. Úgy állítja be, mintha Kádárnak ehhez semmi köze nem lett volna, mert ahogyan könyvében szerepel: a./ a halálos ítéleteket a független bíróság hozta (semmilyen eligazítást nem kértem és nem kaptam , idézi Vida Ferencet, a vérbírót), illetve: b./ Nagy Imre és társai sorsa nem Magyarországon dőlt el (idézi Nyers Rezsőt). S e két állítást egymás után írja le, még venyimi fellépésén is így említi - mintha ezek egyszerre lehetnének igazak.

Bevallott és vállalt elfogultságában olyanokat ír, mint hogy: Kádár megdöbbent és megsértődött, mikor Nagy Imre árulónak tekintette és a jugoszláv nagykövetségre menekült előle. Óh, ejtsünk egy könnyet a hóhér szenvedéseiért...

Moldova sok idézettel dolgozik, ám legtöbbnek nem jelöli meg pontos forrását, gyakran még a nevét se írja le annak, akitől idéz. A könyv nagy részében azt sem lehet megállapítani, hogy amit a szerző ír, az valaki másnak az állítása, csak ezt elfelejti megemlíteni, vagy az övé, csak elfelejti adatokkal alátámasztani. Helyenként beismerten híreszteléseket, pletykákat, szóbeszédeket hoz. S hol vannak már azok a legendásan lendületes Moldova-mondatok, istenem!

Egy helyütt még attól sem riad vissza, amit senki másnak nem bocsát meg: átalakítja a múltját. Azt írja, hogy írói pályája ötven éve alatt mindvégig elkerülte a forradalom vagy az ellenforradalom és a népfelkelés kifejezéseket, megmaradt a semlegesebb felkelés megjelölés mellett (I. kötet, 120. oldal). Találomra vettem le a polcról a Változások őrei-t, a 201. oldalon nyílt ki, ott mondja Bohus néni a második bekezdésben: Maguk megint készülnek valamire, forradalomra, vagy Isten tudja, mire, és megint mi fogjuk meginni a levét.

Nem az én feladatom, hogy ellenőrizzem a felsorolt adatokat , írja Kádár-könyve második kötetének 215. oldalán Moldova. Ez, sajnos, jellemző az egész műre. Hát ki a túrónak lenne feladata a felsorolt adatok ellenőrzése, ha nem az íróé?! Mint ahogy jellemző az is, hogy a két kötet egyetlen életteli mondata nem Moldovától származik. Még csak nem is Kádártól, hanem Kádár Jánosnétól, aki 1956. november hatodikán a Parlament előtt várta Szolnokról szovjet csapatok fedezetében érkező férjét, és még ott, a Kossuth téren ráförmedt párjára: Ezt a szart már hagyhattad volna a Rákosiékra! Nem neked kellene csinálni! Milyen igaz...

Kádár mellett mint legfőbb érvét hozza fel Moldova főhősének cáfolhatatlanul szerény életvitelét. - Halála után elárverezték az ingóságait, mindent beleszámítva sem tett ki másfél millió forintot! - jelentette ki közönsége előtt. Könyvében 1,2 milliót ír. Ezen az alapon Ferenc Józsefet is nagyszerű embernek kell tartanunk, hiszen az isten kegyelméből való császár és király köztudottan puritán ember volt, vaságyon a