2007.01.12. 03:26
Színházi bemutatók sora a fővárosban
Budapest (mti) - Klasszikus művek és kortárs alkotások egyaránt szerepelnek a budapesti színházak januári bemutatói között. Számos izgalmas premier várja Thália szerelmeseit...
Szophoklész Trakhiszi nők című darabját, amelyet Gothár Péter állít színpadra, január 18-tól tekintheti meg a közönség a Kamrában. Az előadás főszereplője Ónodi Eszter. Henrik Ibsen A vadkacsa című klasszikus művét Ascher Tamás rendezésében 19-én mutatja be a Katona József Színház. A Trafó Kortárs Művészetek Házában a PR-evolution Dance Company január 12-én mutatja be Mindegy című előadását, amelyben a három éve, Kun Attila táncos-koreográfus által alapított társulat visszatekint saját múltjára, a megalakulása óta eltelt évekre, élményekre, tapasztalatokra. A Fortedanse, Horváth Csaba társulata január 19-én lép színpadra A testek felszínének esetleges állapotairól című előadásával, amely egyfajta műfordítás két nyelv, zene és tánc között. Az előadás az új formáció második darabja. Nagy Andrea táncos-koreográfus január 25-én mutatkozik be darabjával a Trafóban. Az Éneklő ízületek című produkcióban a tánc, a vizualitás, a hang egyformán hangsúlyos szerepet kap. A Nemzeti Táncszínházban Pöttyös Panna utazásai címmel január 18-án mutatják be a Magyar Balett Színház és a Talamba Ütőegyüttes mesebalettjét. A Két alkotó egy színpadon sorozatban január 29-én láthatja a közönség - a Magyar Mozdulatművészeti Társulat Bóják című darabjával egy estén - a Zéró Balett Sirálysikoly című produkcióját. A Sirálysikoly absztrakt tánc, amely ugyanakkor nem nélkülözi a dramatikus elemeket, erőteljes képeket. A holokauszt áldozatainak állít emléket A piros bicikli című színdarab, amelyet január 18-án mutatnak be a Spinoza Színházban. Balázs Ágnes egyfelvonásos darabjában két fiatal lány sorsa elevenedik meg. A Hamuban sült mese című előadás premierjét január 19-én tartják a Budapest Bábszínházban. Az előadás igaz mese: a rendező családfája kutatásakor talált rá dédszülei történetére. A különös hangulatú előadás, szöveg nélkül, Rozs Tamás magyar és litván népi motívumokat felhasználó zenéjére épül, látványvilágát Julija Skuratova vilniusi báb- és díszlettervező művészete határozza meg. Az előadás Csató Kata bábrendező diplomamunkája. A MU Színház ugyancsak január 19-én mutatja be az Új táncok/6 - a Budapest Tánciskola Műhelyéből című sorozat keretében Hadi Júlia Üvegbura című alkotását. A Művészetek Palotájában Jason Robert Brown Volt öt évünk című musicaljét Malek Andrea és Kamarás Iván január 5-től játssza, a Belvárosi Színházban pedig a Cowershow című musicalt január 6-tól láthatja a közönség. Tasnádi István Finito (Magyar zombi) című verses komédiáját szintén 6-án mutatták be az Örkény István Színházban, Mácsai Pál rendezésében. Izgalmasnak ígérkező, látványos bemutatók várják
a közönséget
a fővárosban is
a közönséget
a fővárosban is
a közönséget
a fővárosban is
a fővárosban is
a fővárosban is