Külföld

2014.11.10. 19:27

Vízért sorban állókat ért tüzérségi találat Donyeck mellett

Négyen meghaltak és heten megsebesültek Kelet-Ukrajnában hétfőn, amikor tüzérségi lövedékek csapódtak be lakott területen, a Donyeck közelében lévő Avgyijivka településen - közölte a Donyeck megyei állami adminisztráció sajtóosztálya.

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti:

A közlemény szerint a lövedékek a frontvonalon lévő település délkeleti részén csapódtak be, amikor többen vízért álltak sorban egy szivattyútelepnél egy ellenőrző poszt mellett. Három civil és egy katona veszítette életét.

Operatív értesülések és szemtanúk szerint a lövéseket Donyeck felől, oroszbarát szakadárok által megszállt területről adták le - közölte a hivatal, hozzátéve, hogy a környéken több lakóházban is károk keletkeztek.

Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szóvivője hétfői kijevi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Oroszország felől újabb és újabb erősítés és haditechnikai eszközök érkeznek a kelet-ukrajnai szakadároknak. Azt mondta, előző nap Donyeck megyében, az orosz határ felől Sznyizsne település irányában haladva láttak ötven ponyvás Kamaz teherautót, amelyek ágyúkat szállítottak. Ezenkívül észleltek vontató járműveket is, amelyek harckocsikat és Nona típusú önjáró tüzérségi rendszereket szállítottak. A szintén az orosz határnál fekvő Luhanszk megyei Szverdlovszk településnél Grad rakéta-sorozatvetőkből álló konvojt, Zugresz település irányába pedig ágyúkat szállító Kamazokat észleltek.

Kérdésre válaszolva leszögezte: semmi kétség afelől, hogy ezeket a haditechnikai eszközöket, amelyek a szakadárok által ellenőrzött határszakaszon keresztül kerülnek be Ukrajnába, hivatásos orosz katonák kezelik. Hangsúlyozta, hogy Kijev a maga részéről betartja a minszki megállapodásokat, ezért Oroszországnak semmi oka arra, hogy úgynevezett "békefenntartókat" vezényeljen Ukrajnába. Előző nap Liszenko elmondta: az RNBO-nak olyan értesülések vannak a birtokában, amelyek alapján nagyon valószínű, hogy a szakadárok provokációkat, terrortámadásokat hajtanak végre hamarosan a keleti országrészben, ami ürügyül szolgál majd arra, hogy Oroszország "békefenntartó" csapatokat küldjön Ukrajnába.

Hétfőn a Conflict Reporter néven regisztrált angol nyelvű Twitter-oldalon fotókat tettek közzé, amelyek az ukrán médiajelentések szerint azt bizonyítják, hogy a Donyecknél hétfőn észlelt harckocsik Oroszországból származnak. A fényképeken a harckocsik oldalán ugyanis felfestett orosz vasúti jelzés látható. Nyugati hírügynökségek és ukrán hírforrások arról számoltak be, hogy hétfőn legalább öt harckocsit és két páncélozott járművet láttak Sahtarszk felől Donyeck irányába haladni. Az elmúlt két napban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői több, jelzés nélküli, haditechnikai eszközökből álló konvojról tettek jelentést, amelyeket Donyeckben, illetve a megyeszékhely környékén észleltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!