Külföld

2015.02.02. 06:16

Ukrán válság - Lapjelentés szerint Washington fegyverszállítást fontolgat

A Moszkva támogatását élvező kelet-ukrajnai szakadárok fokozódó támadásainak hatására a NATO katonai vezetése és az amerikai kormány több tisztségviselője egyre inkább hajlik arra, hogy az Egyesült Államok védelmi célú fegyverekkel és felszereléssel lássa el a kijevi kormány ostromlott erőit - mondták el vasárnap a The New York Timesnak (NYT) amerikai tisztségviselők.

Barack "Obama elnök még nem döntött ilyen értelmű segítségnyújtásról. Az ukrán erők által az elmúlt hetekben elszenvedett sorozatos kudarcok miatt azonban az Obama-kormány új megközelítésben vizsgálja a katonai támogatás kérdését" - írja honlapján a befolyásos amerikai liberális napilap.

A NYT értesülése szerint Philip Breedlove, a NATO európai szövetséges erőinek főparancsnoka mellett a csütörtökön Kijevbe látogatni készülő John Kerry külügyminiszter, valamint Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke is kész újra megvitatni a fegyverszállítások ügyét.

Egy meg nem nevezett tisztségviselő a lapnak azt mondta, hogy Susan Rice, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója - aki az elmúlt hónapokban elutasította a fegyverszállításra irányuló javaslatokat - most már ugyancsak hajlik a kérdés felülvizsgálatára.

"Attól tartva, hogy (Ukrajna) védelmi fegyverekkel való ellátása a tétek emelésére csábíthatja Vlagyimir Putyin orosz elnököt, a Fehér Ház eddig halált nem okozó eszközök, köztük golyóálló mellények, éjjellátók, elsősegély-felszerelések és utászfelszerelések szállítására korlátozta az amerikai segítségnyújtást" - emlékeztet a NYT.

Miután azonban Oroszországot nem sikerült gazdasági szankciókkal elrettenteni attól, hogy nehézfegyvereket és katonákat küldjön Kelet-Ukrajnába, a védelmi fegyverek szállítása ismét szóba került Washingtonban.

"Bár továbbra is a diplomáciai megoldás elérésére összpontosítunk, mindig mérlegelünk más lehetőségeket is, amelyek segíthetnek teret nyitni a válság tárgyalásos megoldása előtt" - idézi a lap Bernadette Meehannek, a Nemzetbiztonsági Tanács egyik szóvivőjének szavait.

A The New York Times emellett azt állítja, hogy egy hétfőn nyilvánosságra kerülő független jelentés arra ösztönzi az Egyesült Államokat, hogy 3 milliárd dollár értékben szállítson Ukrajnának védelmi fegyvereket és felszereléseket, köztük felderítő drónokat és harckocsi-elhárító rakétákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!