Külföld

2014.12.08. 13:24

Ukrán válság - Kommerszant: Franciaország vezető szerepet vállalt a rendezésben

Franciaország vezető szerepet vállalt az ukrajnai válság rendezésében, és gyakorlatilag az egyetlen tekintélyes európai állam, amely képes párbeszédet teremteni Oroszországgal - állapította meg a Kommerszant című orosz napilap hétfői cikke.

Kegyes Csilla

Az újságban emlékeztettek arra, hogy Francois Hollande francia államfő váratlan múlt szombati moszkvai villámlátogatása és megbeszélése Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - amely még Hollande tanácsadóit is meglepte, akiknek azonnal az orosz fővárosba kellett repülniük - azt követően zajlott le, hogy Angela Merkel német kancellár megkeményítette álláspontját Moszkvával szemben. A lap ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Hollande a vnukovói tárgyalás előtt és rögtön azután is egyeztetett telefonon Angela Merkel német kancellárral.

A Kommerszant újságírói felhívták a figyelmet, hogy a francia államfő Kazahsztánban - ahonnan Moszkvába érkezett - meglehetősen visszafogottan nyilatkozott Oroszországgal kapcsolatban, majd a vnukovói repülőtéren Putyinnal tárgyalva a "bennünket elválasztó új falak megjelenésének megakadályozására" és "a megoldások megtalálására" szólított fel.

Az orosz államfő sem a véleménykülönbségekre összpontosított a két ország kapcsolatairól szólva, és értésre adta, hogy még ha Párizs fel is mondja a szerződést a Mistral osztályú helikopterhordozó hajók leszállítására, Moszkva nem fog kártérítést kérni, és meg fog elégedni az orosz részről erre eddig költött pénz visszafizetésével - írta az orosz lap.

Vlagyimir Putyin a szombati tárgyalást követően tagadta, hogy a Mistralokról tárgyaltak volna, mondván, hogy a téma "még csak szóba sem" került. Párizs uniós és washingtoni nyomásra november végén állította le az első Mistral osztályú hajó leszállítását Oroszországnak az ukrán válság miatt.

A Kommerszant kiemelte: Hollande moszkvai megbeszélései végeztével kijelentette, hogy a tárgyalás "jó pillanatban, szerencsés körülmények közepette zajlott, és a közeli napokban kétségkívül eredményre vezet".

Az "igazság pillanata" igen hamar, már december 9-én eljöhet - írta a Kommerszant, utalva arra, hogy az úgynevezett ukrajnai összekötő csoport ülését keddre, Minszkbe tervezik. A lap arra is emlékeztetett, hogy ez már a harmadik kísérlet lesz a délkelet-ukrajnai fegyveres összecsapások megállítására.

A cikk szerzői ugyanakkor megjegyzik, hogy a tárgyalások felújításáról született egyezség nem oldja meg a legfőbb kérdést, az úgynevezett donyecki és luhanszki "népköztársaságok" jövőjét. Kijev a szakadár régiókban november 2-án lebonyolított választások érvénytelenítését követeli, míg a szakadár vezetés a választás eredményének elismerését tartja a minszki rendezési folyamat egyik feladatának. Andrej Fjodorov, a Politikai Kutatások Központja nevű intézmény igazgatója a Kommerszantban úgy vélte: a minszki tárgyalások felújítása nem azt igazolja, hogy a rendezési folyamat visszafordíthatatlanná vált volna, hanem azt, hogy mindkét félnek lélegzetvételre van szüksége belső problémáinak rendezéséhez. Szerinte Petro Porosenko ukrán elnök nem akar kockáztatni, hiszen ellene bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a parlamentben. A katonai műveletekben elszenvedett vereség végzetes következményekkel járhat számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!