Külföld

2011.10.27. 17:58

Újranyitják a náci koncentrációs táborokban elkövetett bűnök vizsgálatát

Lengyelországban 30 év után újranyitják az auschwitzi és más náci koncentrációs táborokban a második világháború idején elkövetett bűnök vizsgálatát - közölte csütörtökön Piotr Piatek, a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) krakkói részlegének igazgatója.

MTI

A vizsgálat a múlt század 60-as, 70-es éveiben folyt, de a 80-as években lezárták anélkül, hogy egyetlen vádemelés is történt volna, minthogy Lengyelországnak abban az időben nehézségei voltak a külföldön élő tanúk és elkövetők meghallgatásával a vasfüggöny okozta elszigeteltség miatt.
Az IPN ügyészei több száz még élő egykori rabot akarnak kikérdezni. Az intézet munkatársai a tervek szerint már decemberben megkezdik a kutatást a német levéltárakban. Piatek nem zárta ki, hogy az auschwitzi tábor őrei közül még élnek olyanok, akiket nem vontak büntetőeljárás alá. Tekintve, hogy emberiesség elleni bűnökről van szó, ezek nem évülnek el. Az igazgató szerint az áldozatok számára vonatkozóan is előkerülhetnek új adatok.
Az ügyészi jogosítványokkal is rendelkező IPN a náci és kommunista rendszer idején elkövetett bűnöket vizsgálja Lengyelországban.
A német nemzetiszocialisták a második világháború idején az auschwitzi koncentrációs táborban és a hozzá kapcsolódó altáborokban legkevesebb 1,1 millió embert öltek meg. Az áldozatok között volt mintegy 960 ezer zsidó (köztük 350-400 ezer magyarországi zsidó), 70-75 ezer lengyel, 21 ezer cigány, 15 ezer szovjet hadifogoly és 10-15 ezer más nemzetiségű rab.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!