Külföld

2011.10.11. 10:57

Timosenko bűnös: 7 év börtönre ítélte a bíróság

Hétévi börtönre ítélte kedden nem jogerősen a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt a kijevi Pecserszki kerületi bíróság.

MTI

"A bíróság bűnösnek találta és hétévi börtönbüntetésre ítélte Julija Vlagyimirivna Timosenkót" – közölte az ítéletet kihirdetve Rogyion Kirejev tanácsvezető bíró. Hangsúlyozta, hogy  Timosenko tetteinek társadalmi veszélyességére való tekintettel nem látja megalapozottnak a vádhatóság által kért ítélet enyhítését.
   
A június 24. óta tartó perben a volt kormányfőt azzal vádolták, hogy 2009-ben a kormány jóváhagyása nélkül, a Naftohaz ukrán állami kőolaj- és gázipari vállalatnak 1,5 milliárd hrivnya (188 millió dollár) értékű kárt okozva írta alá Oroszországgal a gázszállítási szerződéseket.
   
A bíróság a börtönbüntetésen túl mintegy 1,5 milliárd hrivnya kártérítés megfizetésére ítélte és hivatali tisztségek betöltésétől három évre eltiltotta a volt kormányfőt.
   
Az ítélethirdetés után Julija Timosenko bejelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az ítélet miatt , és felszólította az ukránokat, harcoljanak a tekintélyuralmi rendszer ellen.
   
"Az európai intézményeknél harcolunk hírnevünk védelmében. Erősek leszünk, és megvédjük Ukrajnát a tekintélyelvűségtől és a szabadság hiányától" – jelentette ki a vádlott az ítélethirdetés után.
   
Timosenko és a védelem végig tagadta, hogy a volt kormányfő bűncselekményt követett volna el, és koncepciós per megszervezésével vádolta fő politikai ellenlábasát, Viktor Janukovics államfőt.
   
Az ítélet ellen a fellebbviteli bíróságon lehet fellebbezni. Timosenko a kijevi vizsgálati fogdában marad, amíg az ítélet nem jogerős.  A büntetés letöltését őrizetbe vételétől – augusztus 5-től - számítják.


Timosenko bűnös a bíróság szerint

Bűnösnek találta a kijevi Pecserszki kerületi bíróság Julija Timosenko volt kormányfőt hivatali hatalommal való visszaélés bűnében - áll a Rogyion Kirejev tanácsvezető bíró által kedden felolvasott ítéletben.

"2009 januárjában Julija Timosenko miniszterelnökként hatáskörét és törvényes előjogait bűnös célokra felhasználva olyan cselekedeteket követett el, amelyek egyértelműen meghaladták a jogait és a hatáskörét" – jelentette ki a bíró. Kirejev hangsúlyozta, hogy a szerződések súlyos – 1,5 milliárd hrivnyás (188 millió dolláros) – kárt okoztak a Naftohaz ukrán kőolaj- és gázipari vállalatnak a Timosenko kitalált bűnügynek nevezte az ellene folyó pert. "Janukovics (Viktor Janukovics elnök) 1937-be megy vissza" – hangsúlyozta az ellenzéki politikus a Sztálin által vezényelt tisztogatásokra utalva az ítélethirdetés rövid szünetében újságírók előtt. "A Janukovics által megrendelt per és az ítélet a hatóságok gyengeségét mutatja" – hangoztatta.


   
Az ítélethirdetés kedd reggel 8 órakor kezdődött meg. Az augusztus 5. óta előzetes letartóztatásban lévő, 50 éves volt kormányfőt azzal vádolják, hogy 2009-ben a kormány jóváhagyása nélkül kötötte meg Oroszországgal a vád szerint Ukrajna számára hátrányos gázszállítási szerződéseket. Az ügyész hétévi börtönbüntetés kiszabását kérte. Timosenko mindvégig tagadta, hogy bűnt követett volna el, és vádolja politikai ellenlábasát, Viktor Janukovics elnököt, hogy így akarja őt eltávolítani a politikai színtérről a jövőre esedékes parlamenti választások előtt. A védelem bűncselekmény hiányában a vádlott felmentését kérte.
   
"Dicsőség Ukrajnának" – kiáltotta a vádlott a tárgyalóterembe érve. Timosenko a szokásos népi hajkoszorúval a fején, férje és lánya társaságában érkezett, és ülve hallgatta az ítélet felolvasását.
   
A bíróság előtt az ellenzéki vezető mintegy kétezer híve gyűlt össze. "Szabadságot Julijának", "Le a banditákkal" – skandálták a több száz, sisakos, pajzsos rohamrendőr gyűrűjében. A belügyminisztérium egyik illetékesének közlése szerint "terrorveszélytől tartva" a bíróság környékét mintegy ezer rendőr biztosítja.
   
Az Ukrajnával társulási szerződés aláírására készülő Európai Unió bírálta az eljárást, és figyelmeztetett, hogy az ellenzéki vezető elítélésének hátrányos következményei lesznek Kijev és Brüsszel kapcsolataira. Az EU külügyminiszterei hétfőn Luxemburgban aggodalmukat fejezték ki a várható ítélet kapcsán. Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn mindazonáltal jelezte: az Ukrajnával való közeledésről szóló tárgyalások folytatódnak, bármilyen legyen is az ítélet, még ha az unió nem túl derűlátó is "az ügyet illetően, amely az igazságszolgáltatás szelektív alkalmazására hasonlít".
   
Egyes helyi média, illetve elemző szerint várhatóan elítélik a volt kormányfőt, de ezután elképzelhető az EU kiengesztelése érdekében a vád alapjául szolgáló büntető törvénykönyvi cikk dekriminalizációja és Timosenko szabadon engedése.
   
Timosenko a nyugatbarát Viktor Juscsenkót  Viktor Janukovics ellenében elnökségre segítő 2004-es "narancsszínű forradalom" fő szervezője volt, és csak kevéssé maradt le Janukoviccsal szemben a 2010 februári elnökválasztáson.

 

 

 

 

OLDALTÖRÉS: Az ítélet miatt Európa élesen bírálta Kijevet, és aggódik

 

 

 

 

Európa élesen bírálta au ukrajnai vezetést


Élesen bírálták az ukrajnai vezetést, és aggodalmukat fejezték ki az európai országok és szervezetek kedden amiatt, hogy Ukrajnában hivatali hatalommal való visszaélés címén első fokon hét év szabadságvesztésre ítélték Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt.

A jogállamiság megsértésének nevezte a kijevi bírósági ítéletet a német kormány. Az ítélet visszalépés a jogállamiság, illetve a demokrácia terén - áll a berlini külügyminisztérium által közzétett hivatalos nyilatkozatban.

A dokumentum utalt arra, hogy Berlin elfogadhatatlannak tekinti a volt ukrán miniszterelnök elítélését. A történteknek lesznek következményei a német-ukrán kapcsolatokban, valamint az Európai Unió és Ukrajna viszonyában - áll a közleményben.

Az Európai Unió mélységesen csalódott a Timosenko-perben született ítélet miatt - közölte Catherine Ashton, a 27-ek kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Az állásfoglalás szerint a büntetőperben nem tartották tiszteletben a tisztességes, átlátható és független jogi eljárás nemzetközileg elfogadott normáit; Ukrajnában az igazságszolgáltatást politikailag motivált módon, szelektíven alkalmazzák az ellenzék vezetőivel és a korábbi kormány tagjaival szemben. A 27-ek figyelmeztettek, jelentős hatást gyakorol majd az EU-ukrán kapcsolatokra az, hogy miként tartják tiszteletben az ukrán hatóságok a jogállamiság általános értékeit, illetve hogyan kezelik ezeket a konkrét ügyeket.

A soros EU-elnök Lengyelország közölte, aggodalommal figyeli a Julija Timosenko elleni büntetőeljárást. "A per lefolytatásának módja és a keddi elmarasztaló ítélet arról tanúskodik, hogy átpolitizált az ukrán igazságszolgáltatás, és megtépázza Ukrajna tekintélyét mint olyan országét, amely éppen alapvető európai átalakulást hajt végre" - fogalmazott a lengyel külügyminisztérium a volt ukrán miniszterelnököt sújtó ítélet kapcsán kiadott nyilatkozatban.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szintén aggodalmát fejezte ki. "Már korábban is felszólítottam az ukrán hatóságokat, biztosítsák a védelem jogainak maradéktalan tiszteletben tartását" – közölte Audronius Azubalis litván külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke. Mint kiemelte, "fontos, hogy a fellebbviteli eljárás átlátható és méltányos módon történjen, az ukrán nép és a nemzetközi közösség bizalmának helyreállítása érdekében".

Az Amnesty International "politikailag motiváltnak" minősítette a volt ukrán kormányfő elleni pert. A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének londoni közleménye szerint a Timosenko ellen felhozott vádak "nemzetközileg értelmezhetetlen kihágásokra" alapulnak, és az eljárás kétségeket ébreszt az ukrán bíróságok függetlenségével kapcsolatban. Julija Timosenko elítélése az ellene megfogalmazott vádpontok alapján törvényellenes, ezért Timosenkót azonnali hatállyal szabadon kell engedni, és a vele szemben felhozott összes vádat ejteni kell - áll az AI felhívásában. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!