Külföld

2011.10.31. 18:24

Sztrájkolnak a légkísérők az Air France-nál

Harmadik napja sztrájkoltak az Air France légikísérői hétfőn. A francia légitársaság vezetősége ugyanakkor azt közölte, hogy a járatok 85 százalékát el tudja indítani.

MTI

A hétfőre tervezett mintegy ezer járatból hetvenet, köztük Budapestre közlekedőket is törölt a légitársaság a párizsi repülőtereken. Az induló járatokon átlagosan háromnegyedórás késésre kell számítani. 
A légitársaság a sztrájk szombati kezdete óta százra csökkentette a járatain az utasok számát, azaz a jeggyel rendelkezőknek átlagosan csak a felét engedik fel a gépekre, elsősorban a családokat és az időseket. A többiek várólistára kerülnek, és majd később indulhatnak olyan járattal, amelynek a személyezte teljes. 
Az Air France ugyanis azt a megoldást választotta, hogy a nem sztrájkoló légi-kísérőket szétosztotta a járatokon, valamint mozgósította mintegy kétszáz, más munkakörben dolgozó munkatársát a sztrájkolók pótlására. Így egy járatra csak két légikísérő jut, akik nem tudnák kiszolgálni az összes utast. Mindezek következtében sokan rekedtek a repülőtereken. 
A légitársaság szerint a hétvégén a járatok 88 százaléka elindult, ezek napi 120 ezer utast szállítottak. A szakszervezetek szerint viszont legalább ugyanennyien rekedtek a repülőtereken. A sztrájkok idején Párizsban szokásos káoszt azonban sikerült elkerülni: a járatokat nem az utolsó pillanatban törölték, így az utasoknak volt idejük felkészülni a változásokra. 

Thierry Mariani közlekedési miniszter hétfőn felelőtlennek minősítette a munkabeszüntetést, mert az - véleménye szerint - újabb veszteségeket okozhat a légitársaságnak. 
A sztrájkfelhíváshoz a légiutas-kísérők hét szakszervezete közül hat csatlakozott, ezek a dolgozóknak a hetven százalékát képviselik. A szakszervezetek tájékoztatása szerint a légiutas-kísérőknek több mint hatvan százaléka sztrájkolt hétfőn. Az ellen tiltakoznak, hogy egyes járatokon csökkentik a személyzet számát, így nehezebbé válik a munkájuk, és veszélybe kerülhet az utasok biztonsága.  
Hétfő délután két kisebb szakszervezet jelezte, hogy keddtől nem folytatja a munkabeszüntetést, miután a vezetőségtől megfelelő garanciákat kaptak a légikísérők munkahelyeinek megtartására 2012 végéig. Ez a döntés azonban nem érinti a sztrájkot, amelyet a többi szakszervezet szerda estig folytat.  
A négy évvel ezelőtti sztrájkhoz hasonlóan a dolgozók tiltakozása a legrosszabb pillanatban érte az Air France-ot, miután az ötnapos iskolai szünet idején teljes családok indulnak szabadságra. Az Air France-KLM csoport a második negyedévben 197 millió eurós veszteséget könyvelt el az első negyedévi, 613 millió eurós adózott eredmény után egyszeri tételek nélkül. Egyszeri tételekkel együtt már az első negyedévben is 234 millió eurós vesztesége volt, ezt a második negyedévben 212 millió eurós, újabb hiány követte. Ezért a csoport jelenleg újabb megtakarításokra készül versenyképességének megtartása érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!