Külföld

2012.01.28. 08:15

Száz halálesetet okozott az áramszünet

Az Egyesült Államok és Kanada egy részét érintő 2003-as hatalmas áramszünet mintegy száz ember halálát okozta - állapította meg egy most elkészült amerikai tanulmány.

MTI

A kutatók a hivatalos becsléseknél magasabb áldozatszámot úgy kapta, hogy nemcsak az áramkimaradás miatti baleseteket vette számításba, hanem a meglévő betegségekhez köthető többlet haláleseteket is.

Az Epidemiology című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerzői szerint kutatásuk elsőként mutatta meg, hogy egy ilyen áramkimaradás halálos áldozatai közé nemcsak a balesetet elszenvedett emberek tartoznak, akik például a generátorok használata közben szénmonoxid-mérgezést szenvednek el, hanem azok a krónikus betegek is, akiknek szívérrendszeri vagy légzési problémáik voltak megelőzően.
   
"Tanulmányunk eredményei azt jelzik, hogy az áramkimaradások azonnal és súlyosan veszélyeztetik az emberi egészséget" - hangsúlyozta Brooke Anderson kutatásvezető, a Johns Hopkins Egyetem munkatársa.
   
Mint Anderson és kollégái kiemelték, a nagy áramszünetek egészségügyi hatásairól keveset lehetett tudni eddig. A kutatócsoport New York City 2003. augusztusi időjárási viszonyairól és légszennyezettségi szintjéről gyűjtött adatokat, valamint az elsötétülés ideje alatt bejelentett halálesetek okairól.
   
Bár a város nagyobbik hányada csupán egyetlen napra borult sötétbe augusztus 14-e és 15-e között, az áramkimaradás az Egyesült Államok északkeleti részén és Kanadában jelentős területeket négy napon át is érintett, sőt a metropoliszon belül is voltak ilyen zárványok. A New York-i városháza egészségügyi osztálya a későbbiekben csak hat halálesetnél ismerte el, hogy annak megtörténtében közrejátszott az áramszünet, ezek többsége szénmonoxid-mérgezés volt.
   
Anderson csoportja azonban úgy találta, hogy átlagosan 28 százalékos kiugrás volt a halálesetek számában a kimaradás alatt. Tizenkét halált baleset okozott, 38-at szívérrendszeri és hármat légzésprobléma, 37-et pedig egyéb egészségügyi állapot. Az áramszünet alatt sok toronyépületben nem volt víz, a tűzoltóság emberek százait mentette ki a liftekből. Mindezek a körülmények hozzájárultak, hogy a krónikus egészségügyi problémák rosszabbodtak.
   
"Emberek ragadtak a földalattin a sötétben, miközben nem tudták, hogy mi történik. Különösen szeptember 11-ét követően az emberek megijedtek, a stressz pedig szívrohamot válthat ki és súlyosbítja az asztmás tüneteket" - magyarázta Shao Lin epidemiológus.
   
Mint Anderson hozzátette, a krónikus betegek kezelni sem tudták időközben felmerült problémáikat, mert a gyógyszertárak és a boltok is zárva voltak az áramszünet miatt, ami komoly gondot jelent például egy cukorbeteg számára, vagy annak, aki éppen kifogy gyógyszereiből. Az áramkimaradás egy szakasza alatt a mobiltelefonok sem működtek, ahogy természetesen az otthoni elektromos egészségügyi készülékek sem, ráadásul a mentősök is lassabban értek a megadott helyszínekre.
   
A szakértők felhívták a figyelmet arra is, hogy a jövőben gyakoribbak lehetnek az áramkimaradások, például hosszan tartó hőhullámok miatt, de mindent meg kell tenni megelőzésük érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!