Külföld

2009.10.02. 11:18

Schwarzenegger Polanskinak sem kegyelmezne

ZH - Ugyanúgy kell kezelni Roman Polanski ügyét, ha amerikai bíróság elé kerül, mint bárki másét - szögezte le helyi idő szerint csütörtökön Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó. A Los Angeles-i főügyész egyidejűleg cáfolta, hogy bosszúhadjárat folyna a rendező ellen.

nincs nev

A filmsztárból lett, osztrák születésű politikus a CNN televízióban arról szólva, hogy megkegyelmezne-e Polanskinak, akit egy 13 éves lány harminc évvel ezelőtti megerőszakolása és szökés miatt akarnak bíróság elé idézni, kijelentette: "nem járnék el máshogy ebben az ügyben sem, mint más esetben".
A helyi törvények értelmében a kormányzónak hatalmában állna megkegyelmezni a filmrendezőnek, ha ezt kérelmezné tőle.

A 76 esztendős Oscar-díjas filmest a múlt hét végén fogták el Zürichben egy négy éve érvényben lévő nemzetközi elfogatóparancs alapján. A liliomtiprással vádolt rendező az Egyesült Államokból 1978-ban szökött Franciaországba, közvetlenül az ítélethirdetés előtt. Amerikába azóta sem tehette be a lábát, mert azonnal letartóztatták volna.
Polanski ügyvédei egyfelől szeretnék elérni, hogy óvadék fejében szabadlábra kerüljön Svájcban, másfelől azért küzdenek, hogy a svájci hatóságok ne adják ki az amerikaiaknak.
Schwarzenegger hangsúlyozta, hogy csodálja Polanski filmes munkáját, de szerinte ebben az esetben teljesen mindegy, hogy valaki "nagy filmsztár, nagy rendező vagy producer, ugyanúgy kell kezelni, mint egy egyszerű halandót".

"Minden tényállást alaposan meg kell vizsgálni, nem csak a vele kapcsolatos tényeket, hanem az akkori bírósági eljárással kapcsolatosakat is, hogy kiderüljön, nem történtek-e hibák" - közölte.
Polanski ügyvédjei tavaly év végén éppen eljárási hibákra hivatkozva kérvényezték az ügyben a perújrafelvételt egy Los Angeles-i bíróságon. A kérvényt Polanski távolléte miatt márciusban elutasították.
Steve Cooley Los Angeles megyei főügyész csütörtökön visszautasította azokat a hivatalát ért gyanúsításokat, hogy Polanski ellen valamiféle bosszúhadjárat folyna. "Senkit sem üldözök, a bíróság döntött az ügyben" - mondta a rendező őrizetbe vétele kiváltotta francia kritikákra és a hollywoodi elit tiltakozására célozva.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!