Külföld

2010.12.05. 06:40

Robbanás egy kínai internetkávézóban

Legalább 6 halottja és 37 sérültje van a kínai internetkávézót ért szombat éjszakai robbanásnak - jelentette a Hszinhua hírügynökség vasárnap.

MTI

A délnyugat-kínai Kujcsou (Guizhou) tartományban fekvő Kajli (Kaili) belvárosában történt detonáció teljesen romba döntötte az internetezők épületét, a környékbeli lakóházak ablakai ugyancsak betörtek. A mentők hat holttestet emeltek ki a törmelékek alól; a 37 kórházba szállított sérültből 11 állapota súlyos. Az áldozatok azonosítása folyamatban van.
A rendőrség egyelőre nem közölte, hogy a robbanás időpontjában pontosan hányan tartózkodtak a számítógépek mellett, a regisztrációs könyv valószínűleg elégett. A mentést befejezettnek nyilvánították.
 A tartományi közbiztonsági osztály tájékoztatása szerint az internetkávézóban 140 számítógép volt üzemben, és évek óta működik érvényes engedéllyel. A robbanás okát, a helyszínt szakértők bevonásával vizsgálják. Egyes közlések szerint a kávézóban tárolt, pontosabban meg nem nevezett vegyi anyag idézte elő a robbanást.
Kajli a tartományi székhelytől Kujjangtól (Guiyang) körülbelül 175 kilométerre található.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!