Külföld

2011.05.13. 18:52

Őrizetbe vették Mubarak feleségét, szívrohamot kapott

Szívrohammal intenzív osztályra szállították pénteken Suzanne Mubarakot, Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök feleségét röviddel azután, hogy a hatóságok őrizetbe vették - adta hírül az állami televízió.

MTI

Előző nap a kormány azt közölte, hogy Mubarakot és feleségét azzal a gyanúval kapcsolatban hallgatták ki, hogy törvénytelen eszközökkel jutottak hatalmas vagyonukhoz.
A MENA szerint az ügyészség 15 napra rendelte el a 70 esztendős Mubarak asszony őrizetbe vételét, miközben tovább vizsgálják a vádat. A jelentésből nem derült ki, hol tartják fogva.
A 83 éves volt elnök továbbra is a sarm-es-sejki üdülőváros nemzetközi kórházában van, eddig már többször is kihallgatták, de feleségét csütörtökön idézték meg első alkalommal.
Suzanne Mubarakot az egyik kairói bankban a nevén lévő 20 millió egyiptomi fontról (mintegy 600 millió forint) és egy kairói luxuslakásról kérdezték.
Csütörtökön mindkettőjüket Sarm-es Sejkben hallgatták ki, ahová azt követően vonultak vissza, hogy az elnököt lemondásra kényszerítette a felkelés február 11-én. Az asszony azóta az üdülővárosban lévő 36 millió fontra becsült villájukban lakik.
Egy pénzügyi felügyelő szerv szerint Mubarak és családja nevén számos számla van, helyi és külföldi valutákban, továbbá luxuslakások és paloták, és értékes telkek. Vannak olyan becslések is, hogy vagyonuk több tízmilliárd dollárra rúg. Mubarak tagadja az állításokat.
A volt elnököt ezen kívül felelőssé teszik a felkelés idején történt gyilkosságok miatt is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!