Külföld

2016.04.02. 09:15

Menekülnek a milliomosok Európából

Ezerszám költöznek át olyan emberek egyik országból a másikba a gazdasági és a politikai helyzet alakulásától függően, akiknek vagyona meghaladja az 1 millió dollárt.

A brit New World Wealth tanácsadó jelentése szerint százával hagyják el a milliomosok Európát a gazdaság gyengélkedése, a növekvő vallási feszültség és a migránsok beáradása miatt.

Tavaly a 4 város közül, ahonnan a legtöbb dús gazdag távozott, 3 európai volt. Az élen Franciaország áll, amely milliomos népességének 6 százalékát vesztette el, mintegy 7000-et. Ezt követte Róma 5000, Chicago 3000 és Athén 2000-el. Meglepő módon bár a világ médiája az orosz tőke és milliárdosok kivándorlásáról szóló hírekkel van tele, Moszkva csak a hatodik helyen áll - írta a The Moscow Times.

Franciaországban a jelenség egyértelműen az iszlám terrorizmusnak köszönhető, és az elemzők a folyamat erősödésére számítanak. Itt él - Németország mellett - a legnagyobb iszlám közösség Európában, mintegy 4,7 millió, az ország népességének 7,5 százaléka. Ugyancsak itt található Európa legnagyobb zsidó közössége is, 310 ezren.

A terrorcselekmények fényében nem meglepő, hogy az Izraelbe emigráló milliomosok 80 százaléka Európából érkezett, s valamennyien a növekvő antiszemitizmussal indokolták döntésüket.

A legtöbb milliomos bevándorlót Sydney (4 ezer fő) és Melbourne (3 ezer fő) fogadta be, kétezerrel Tel Aviv a harmadik, Dubai a negyedik (2 ezer), majd San Francisco (2 ezer) és Vancouver (2 ezer) következik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!