Külföld

2011.06.13. 20:01

Leszavazták Berlusconi kormányát

Érvényes az olasz referendum, amelyen az elsöprő többség minden kérdésben a kormánnyal szembeni álláspontra voksolt - derült ki hétfőn a nem végleges eredményből.

MTI

A választásra jogosultak közel 57 százaléka vett részt Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartott referendumon, így az érvényes - jelentették be hétfőn hivatalos források. A választópolgárok a vízszolgáltatás privatizációjával kapcsolatban két kérdésről, az atomerőművek újranyitásáról és a kormánytagok mentelmi jogáról nyilváníthattak véleményt.
   
A szavazók 92 százaléka elutasította, hogy ismét atomerőművekből nyerjenek energiát, 95 százalék a vízszolgáltatás privatizációja ellen foglalt állást és 94 százalék vélte úgy, hogy a kormány tagjai nem kaphatnak felmentést az alól, hogy részt vegyenek az ellenük indított bűnvádi eljáráson. Berlusconi elismerte vereségét. "Olaszországnak most le kell mondania arról, hogy az atomenergia ismét energiaforrása legyen, és a megújuló energia termelésére kell összpontosítania" - mondta.
   
A kormányfő, aki egyébként a referendum bojkottjára szólított fel, közleményében hangoztatta: "A kormánynak és a parlamentnek most az a kötelessége, hogy teljességében elfogadja a négy referendum eredményét". A legerősebb olasz ellenzéki párt, a Demokratikus Párt (PD) hatalmas lelkesedéssel üdvözölte a referendum eredményét: "A Berlusconi-kormány nagy jelentőségű törvényeivel szembeni ilyen erős részvétel politikai trendváltásról tanúskodik Olaszországban, amit nem hagyhat figyelmen kívül a miniszterelnök" - mondta a PD elnöke, Rosy Bindi.
   
Maurizio Sacconi munkaügyi miniszter vitatja, hogy a referendum Berlusconi elleni politikai jelzés volna. "A népszavazás eredménye nem fogja megnehezíteni a kormánykoalíció munkáját" - hangoztatta. A népszavazás érvényességéhez a szavazópolgárok abszolút többségének kellett leadnia voksát. Az elmúlt tizenhat évben egyetlen olasz népszavazás sem volt érvényes az alacsony részvétel miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!