Külföld

2011.06.11. 16:10

Lady Gaga a római meleg büszkeség napján

Róma - Rendkívüli részvétellel zajlik szombat délután Rómában az Europride európai meleg büszkeség felvonulása. A tömeget a díszvendég Lady Gaga, amerikai popsztár is vonzza, aki szombat este a Circus Maximusban lép fel és egyben a melegek jogairól is szól.

MTI

"Egyenlők a szerelemben, különbözők a jogokban - együtt tegyünk, hogy ne így legyen!" - ezzel a transzparenssel vonul végig Róma központján az Europride színes, zenés, táncos menete. A jóval négy óra után indult tömeg a Colosseumnál halad el egészen a Circus Maximusig, ahol este Lady Gaga lép fel. A rendkívüli vendég is igazolja a hatalmas részvételt - mondták az olasz sajtónak a háromszázezer emberről nyilatkozó szervezők, akik szerint az ingyenes koncerten a popsztár rajongóival egymilliósra növekedhet a jelenlét.

A menet elején a meleg és leszbikus egyesületek vezetői és a felvonuláshoz csatlakozott olasz politikusok haladnak, közöttük Renata Polverini, Lazio tartomány elnöke és Paola Concia, a római parlament egyetlen magát melegnek valló képviselője, aki jelképes házasságban adja össze a melegpárokat.

Kiemelt a biztonsági készültség: több száz civil ruhás rendőr vegyült el a tömegben a homofób támadások és az egyházellenes akciók megelőzésére. Több Vatikán-ellenes transzparenst látni.

Több paróka, kevesebb plébánia! Nemet a homofóbiára! Védelmet és házasságot a melegeknek! - olvasható a magasba tartott feliratokon. Harminchét kamionról szól a zene, táncolnak a jelmezbe öltözött résztvevők: van Drag Queen-kocsi, transzszexuális diszkó és ókori rómaiakkal teli jármű is. Sokan Lady Gagának öltöztek be. Külön szekciót alkotnak a gyerekeikkel felvonuló melegcsaládok. A menethez számos heteroszexuális csatlakozott, közöttük színészek, sportolók.

"Azért vagyunk itt, mert nem szégyelljük, hogy melegek vagyunk! Feltűnő ruhákkal keltjük fel a figyelmet; egész évben hallgatunk és megbújunk, legalább egyszer szeretnénk éreztetni, hogy mi is létezünk"- hangoztatták az újságíróknak az Europride olasz és külföldi résztvevői. "Olaszországhoz képest csak Görögországban és Kelet-Európában súlyosabb a melegek jogainak eltiprása"- tette hozzá Fabrizio Marazzo, az olasz melegszervezeteket tömörítő Gay Center elnöke.

Az Europride-on ingyen fellépő Lady Gaga programja nem ismert: talán a Born This Way és az Alejandro című dalt énekli el és beszédet mond a melegek védelmében. A művésznek az olasz tejtermelők hetven kilogramm mozzarellával kedveskedtek, amikor megtudták, hogy ez a popsztár kedvence. "Lady Gagával az Europride vilaghírű támogatót nyert. Azután fogadta el meghívásunkat, hogy májusban a római parlament leszavazta a homófóbia ellenes törvényt" - magyarázta Marazzo. Mint az olasz sajtó kiderítette, a popsztárt az Egyesült Államok római nagykövetsége győzte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!