Külföld

2012.05.10. 19:29

Kilátástalanok a görög kormányalakítási próbálkozások

Nem sok reménnyel kecsegtetnek az újabb görög kormányalakítási tárgyalások, miután az előző két kísérlet kudarccal végződött.

MTI/dpa/AFP

Csütörtökön a szocialisták vezetője, Evangelosz Venizelosz folytatott egyeztetéseket mindazon pártokkal, amelyek támogatják, hogy Görögország az eurózóna tagja maradjon. Ehhez a széles koalícióhoz tartoznak a konzervatívok, szocialisták (PASZOK), a radikális baloldaliak szövetsége (Sziriza) és a Demokratikus Baloldal párt (Dimar). Mindazonáltal a Sziriza fenntartja az EU-val kötött megszorító intézkedések eltörlésének követelését, amelyet viszont a potenciális partnerek elutasítanak.

Alexisz Ciprasz, a Sziriza vezetője az európai intézmények vezetőihez intézett levelében Görögországban kibontakozó "humanitárius katasztrófára" figyelmeztetett, és rámutatott: vasárnap több mint 3,5 millió választó utasította el a megszorító intézkedéseket. Ciprasz szerint a megszorítások politikája megbukott; mint hangsúlyozta, Görögország az egyetlen európai állam, amelynek gazdasága békeidőben öt év óta egyfolytában zsugorodik.

Bár Venizelosz megállapodott a Dimarral, hogy széles koalícióra törekszenek, és ez az első alkalom, hogy két párt egyetértésre jutott, ám együttesen is csak 71 képviselőjük van a 300 tagú parlamentben.

"Helyeseljük, hogy több pártból alakuljon kormány, amely a 2014-es európai választásokig vezetné az országot" - nyilatkozta a görög televíziónak Fotisz Kuvelisz, a Dimar vezetője. Ez a kormány kettős célt követne: Görögországot az euróövezetben tartaná, és fokozatosan igyekezne az országot lekapcsolni a takarékossági programról - mondta Kuvelisz, akinek neve felmerült mint lehetséges miniszterelnöké, ha egységkormány alakulna. Ő erről annyit jegyzett meg, hogy mind személyétől, mind pártjától idegen a hatalmi ambíció.

Venizelosz üdvözölte a Kuvelisz javaslatát, amely szavai szerint igen közel áll a szocialisták elképzeléséhez. A megállapodás még nem jelent áttörést, "de jó jel" - mondta a PASZOK vezetője, aki pénteken folytatja tárgyalásait az Új Demokrácia és a Sziriza vezetőivel.

A görög média csütörtökön este öt százalék esélyt adott arra, hogy sikerül megállapodni egy széles koalícióban, és 95 százalékra taksálja új választások kiírásának valószínűségét.

A legfrissebb közvélemény-kutatások adatai szerint, ha most tartanának választásokat, azt a Sziriza 23,8 százalékkal nyerné, ami hét százalékos gyarapodást jelentene a párt vasárnapi eredményéhez képest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!