Külföld

2013.06.03. 08:23

Kampány Sanghajban a piros lámpán való átkelés veszélyeire figyelmeztetve

Több ezren vettek részt önkéntesként abban a sanghaji kampányban, amely a gyalogosokra vonatkozó közlekedési szabályok fokozott betartására és a piros lámpán való átkelés veszélyeire hívta fel a figyelmet a hétvégén.

MTI

A kampány során az önkéntesek a 24 milliós kelet-kínai metropolisz legforgalmasabb kereszteződéseiben hatalmas piros stoptáblákkal próbálták irányítani a gyalogosokat. A számos esetben általános- és középiskolásokat jelentő kampányolók szigorúan csak zöld lámpán engedték át a sanghajiakat, és transzparensekkel is emlékeztettek: idén már négytucat, az elmúlt két évben pedig hivatalosan is mintegy félezer ember halálát okozta a szabálytalan átkelés a városban, a valós számok ennek akár sokszorosát is kitehetik. Ezek a halálesetek mind elkerülhetők lettek volna - állt a város közepén, a Népek Tere szomszédságában elhelyezett transzparensen.

Sanghaj - több más kínai nagyvárossal karöltve - bő egy éve próbálja központilag is a közlekedési szabályok fokozott betartatásának fontosságára felhívni a figyelmet. A piros lámpán szabálytalanul átkelőket tavaly júliustól a rendőrök megbüntethetik, ennek összegét idén év elején újra emelték. Egyes vélemények szerint ugyanakkor a büntetés továbbra is rendkívül alacsony, az 5 és 50 jüan (1 jüan=37 forint) között mozog.

A sanghaji alpolgármester már május elején sürgette a "kínai sajátosságként" jellemzett szabálysértések komolyabb kezelését, így például a térfigyelő kamerák számának növelését vagy a szabálysértők kilétének nyilvánosságra hozatalát.

A jelenség egész Kínára jellemző, az ellen a kínai fővárosban a büntetés szigorításával próbálnak meg fellépni. Peking 150 legforgalmasabb kereszteződésében állandó felügyeletet ígért április elején a város vezetése. A dél-kínai Sencsen más stratégiát próbál: ott szúrópróba-szerűen büntetik a szabálysértőket, egy-egy nap akár több ezer bűnöst is  nyakon csípve.
A bírálók szerint ugyanakkor a büntetés helyett a megelőzésre, az oktató kampányokra kellene helyezni a hangsúlyt, a helyzet megoldására a társadalom hozzáállásának gyökeres megváltoztatása szükséges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!