Külföld

2012.05.14. 05:26

Hétfőn folytatódnak a görög kormányalakítási tárgyalások, de a Sziriza nélkül

Nem vezettek eredményre Görögországban a vasárnapi kormányalakítási tárgyalások, ezért hétfőn folytatják azokat, de a Radikális Baloldal (Sziriza) közölte, hogy nem vesz részt az egyeztetéseken.

MTI/AP/Reuters

Karolosz Papuliasz államfő vasárnap tárgyalásokat kezdett a parlamenti pártok vezetőivel egy új kormánykoalíció létrehozásáról, hogy az utolsó esélyt megragadva elkerüljék az új választások kiírásának kényszerét, de nem jutottak eredményre a pártok. Az elmúlt napokban a három legnagyobb párt, a konzervatív Új Demokrácia, a Sziriza, illetve a szocialista PASZOK már mind megpróbálkozott a kormányalakítással, de sikertelenül.

Az eddigi megszorító politikát elvető Radikális Baloldal vezetője, Alexisz Ciprasz közölte vasárnap este a NET állami televízió szerint, hogy "a Sziriza nem lesz baloldali alibije egy olyan kormánynak, amely folytatná az emberek által május 6-án elutasított politikát."

Az Új Demokrácia, a PASZOK és egy kis baloldali párt, az Európa-barát alapállású Dimar azonban jelezte, hogy részt vesz a hétfői tárgyalásokon.

Evangelosz Venizelosz szocialista vezető vasárnap óvatos derűlátással nyilatkozott arról, hogy esetleg megállapodnak a Dimarral. E három pártnak összesen 168 képviselője van a 300 tagú törvényhozásban, vagyis parlamenti többség birtokában kormányozhatnának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!