Külföld

2009.04.02. 04:27

Halottgyalázás - Elégette Bosnyák Zsófia 400 éves múmiáját

Szlovákia - A 31 éves zsolnai férfi kihúzta a koporsót a templom elé, ahol ismeretlen anyaggal leöntötte és felgyújtotta, majd végignézte, ahogy porrá ég a sokak által szentként tisztelt Bosnyák Zsófia holtteste.

nincs nev

Porrá égett szerdán délelőtt az észak-szlovákiai Vágtapolcán (Teplicka nad Váhom) Bosnyák Zsófia (Wesselényi Ferencné) közel 400 éves múmiája - közölte a szlovák rendőrség. 

A múmiát a vágtapolcai római katolikus templom kápolnájában őrizték. Egy 31 éves zsolnai férfi a helyi cukrászdából kikért kulccsal látogatás ürügyén jutott be a templomba. Rövid idő múlva kihúzta a koporsót a templom elé, ahol ismeretlen anyaggal leöntötte és felgyújtotta, majd végignézte ahogy elég. 

Jana Balogová rendőrségi szóvivő szerint a férfit még a helyszínen letartóztatták. Tette elkövetésének oka egyelőre ismeretlen. A szóvivő szerint ugyanakkor a férfi beismerte tettét. "Az elkövetés oka hatósági vizsgálat tárgya" - jegyezte meg Balogová. 

A hatóságok halottgyalázás miatt büntetőeljárást indítottak a zsolnai férfi ellen. Egytől öt évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti, ha bűnössége bebizonyosodik.  

Bosnyák Zsófia Wesselényi Ferenc magyar nádor rendkívül vallásos felesége volt, halála után földi maradványait a sztrecsnói (sztrecsényi) vártemplomban helyezték el. Mumifikált holttestét 1689-ben, 45 évvel halála után vitték át a vágtapolcai templomba. 

"Barbárnak és nagyon sajnálatosnak" minősítette és a katolikus egyház nevében élesen elítélte a cselekedetet Tomás Galis zsolnai egyházmegyei püspök. "A zsolnai egyházmegye püspöke a ma történtek ellenére is arra szólítja fel a híveket, hogy továbbra is hívő feleségként és anyaként tiszteljék Bosnyák Zsófiát. A püspök azt tervezi, hogy az idei évet születésének 400. évfordulója alkalmával Bosnyák Zsófia évének nyilvánítja az egész egyházmegyében" - közölte Peter Holbicka, a zsolnai egyházmegye szóvivője. 

"Biztosra veszem, hogy az elkövető meghibbant, pszichikailag beteg volt, mert normális ember ilyesmit nem tud elkövetni" - mondta újságíróknak nyilatkozva Katarína Králiková, a cukrászda tulajdonosa. A templomkápolna kulcsa már évek óta a cukrászdában volt, s a látogatóknak onnan kellett kikérniük, ha meg akarták nézni Bosnyák Zsófia múmiáját. Látogatókból állítólag mindig volt elég, míg a környék lakossága szentként tisztelte Bosnyák Zsófiát.  

"Szerintem az illető őrült volt. Tette elkövetése után a fa alatt ült és nevetett. Amikor megkérdeztem miért tette, csak annyit mondott: Hát üssetek agyon, üssetek agyon. Ha nem tartóztatnak fel a rendőrök, azt hiszem, megvertem volna. Bosnyák Zsófia a patrónusunk volt. Nagyon sokat jelenlett mindannyiunk számára" - mondta Justína Kozánková helyi lakos. 

Milan Lazar, Vágtapolca polgármestere tragédiának minősítette az esetet. "Éppen születése 400. évfordulójának megünneplésére készültünk. Nem tudok napirendre térni a történtek felett" - válaszolta újságíróknak. 

Tragédiáról beszélnek a sztrecsnói vármúzeum alkalmazottai is. "Az úrnő 35 évet élt itt a várban, s itt is halt meg. Egész életét a jótékonyságnak szentelte, mindig mindenkin segített, ahogy tudott. Szentnek tartották. A mi számunkra csak ma halt meg" - nyilatkozta Adriana Brziaková, a zsolnai Vág Menti Múzeum munkatársa. 

Helyi lakosok a templom előtt az esti órákban Bosnyák Zsófia emlékére gyertyákat gyújtottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!