Külföld

2011.12.06. 19:16

Felesküdött az új kormány Belgiumban

Felesküdött kedden Brüsszelben Belgium új kormánya. A 60 éves, franciaajkú szocialista Elio Di Rupo miniszterelnök, 12 minisztere és hat kiemelt jogkörű államtitkár a hagyományoknak megfelelően II. Albert király előtt, a laekeni palotában tette le ünnepélyes esküjét, végérvényesen véget vetve ezzel az ország eddigi leghosszabb, 2010 tavaszán kezdődött belpolitikai válságának.

MTI

Belgiumban utoljára a hetvenes években töltötte be franciaajkú politikus a miniszterelnöki tisztet.
A mostani kormánykoalíció részese a három nagy hagyományos politikai család - a jobbközép kereszténydemokrata, a balközép szocialista, valamint a liberális irányzat - flamand, illetve vallon vezető pártja. A nagy hiányzó a legutóbbi választások toronymagas győztese, az Új Flamand Szövetség (N-VA), amelynek az ország kettészakítására törekvő politikáját éppen az egységjellegű kormány alakításával próbálják ellensúlyozni. Az új kormányban az eddigi pénzügyminiszter, a liberális Didier Reynders tölti be a külügyminiszteri posztot, aki tárcát cserélt a korábbi kabinetben a diplomáciai munkáért felelős, flamand kereszténydemokrata Steven Vanackerével. Gazdasági miniszterként ismét helyet a kapott a végrehajtó testületben a flamand szocialista Johan Vande Lanotte, és tagja annak Di Rupo párttársa, Laurette Onkelinx (szociális ügyek), valamint a vallon kereszténydemokraták legismertebb politikusa, Joe:lle Milquet is. A védelmi tárcát továbbra is a flamand jobboldali Pieter De Crem irányítja.
   
Az országban az utolsó teljes jogú kormány tavaly áprilisi lemondását követően, majd a júniusi választások után is - Yves Leterme flamand kereszténydemokrata politikus vezetésével - ügyvezető kormány tartotta fenn a közigazgatás folyamatosságát. Ez bizonyos tekintetben nagyon olajozottan működött - így 2010 második felében Belgium minden gond nélkül ellátta az EU soros elnöklő országának teendőit -, másfelől azonban a szükséges költségvetési takarékossági intézkedések késlekedése idővel már meglehetősen kikezdte a piacok türelmét és bizalmát, s az egyik hitelminősítő meg is vonta az országtól a legjobb adósoknak járó AAA besorolást.
Elio Di Rupo már miniszterelnökként részt vesz az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki és pénteki brüsszeli találkozóján. A belga parlament várhatóan szombaton tart bizalmi szavazást az új kormányról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!