Külföld

2011.09.05. 09:31

Fegyverekért cserébe rizst exportált

Mianmar rizst exportált Észak-Koreába fegyverekért cserébe - derült ki a WikiLeaks kiszivárogtató hírportál által nyilvánosságra hozott egyik amerikai diplomáciai üzenetből.

MTI

A ranguni amerikai nagykövetség 2009-ben azt jelentette, hogy a mianmari katonai junta mintegy 20 ezer tonna rizst szállított Észak-Koreába a hadsereg által ellenőrzött egyik vállalaton keresztül.

Egy üzletember szerint, aki közel állt az ügyhöz, a mianmari rendszer több mint öt éven keresztül rizst és más mezőgazdasági termékeket exportált Észak-Koreába, amiért - a portál megjegyzése szerint hagyományos - fegyvereket és szolgáltatásokat kapott viszonzásul.

A hagyományos fegyverekre utalás azért fontos, mert egy tavaly novemberi ENSZ-jelentés azt állította, hogy Észak-Korea nukleáris és ballisztikus fegyvereket adott el Mianmarnak, valamint Iránnak és Szíriának. A mianmari rendszer azóta is tagad minden kapcsolatot az észak-koreai rendszerrel, hozzátéve, hogy semmiképpen sem szándékozik atomfegyvereket beszerezni.

Az ENSZ nem avatkozott közbe az élelmiszer-szállítások miatt - közölte a korábban idézett forrás, amely szerint az Észak-Koreába szállított rizs nagyon rossz minőségű volt, fogyasztásra szinte alkalmatlan.

Mint egy korábbi, a WikiLeaks által tavaly decemberben nyilvánosságra hozott diplomáciai üzenetből kiderült, az Egyesült Államok 2000 óta azt gyanította, hogy a mianmari junta nukleáris program megvalósítását tűzte ki célul, amitől Washington tartott a két ázsiai ország kapcsolatfelvétele óta.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!