11°
10°

Elhunyt 84 éves korában Umberto Eco

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Umberto Eco olasz író-filozófus, A rózsa neve című regény szerzője. A szemiotikaprofesszort péntek este otthonában érte a halál. Az író régóta küzdött a rákkal.

Matteo Renzi olasz kormányfő részvétét fejezte ki Umberto Eco családjának. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy az olasz író halála hatalmas veszteség, írása, hangja, embersége, élénk gondolatai hiányozni fognak.

A Corriere della Sera olasz napilap internetes felületének főlapján a hírt a “Meghalt Umberto Eco író, aki modernizálta az olasz kultúrát” címmel tudatta. A La Repubblica olasz lap szerint.

Umberto Eco 1932. január 5-én Alessandriában született. A torinói egyetemen filozófiából doktorált, később tanított is itt. Harminckilenc éves korában a szemiotika professzorának, egyben tanszékvezetőnek nevezték ki a bolognai egyetemen, vendégprofesszorként előadott többek között a Yale és a Columbia egyetemen. Umberto Eco számos esszét és tanulmányt írt a tömegtájékoztatásról és a modern kultúráról. Az 1967-es A nyitott mű és az 1968-ban készült A hiányzó struktúra című alkotásában a művészi alkotás és a tömegkommunikációs eszközök kapcsolatát, valamint a műalkotás többértelműségét boncolgatta. Első regénye, az 1980-ban megjelent A rózsa neve a nyolcvanas évek legnagyobb regényszenzációja lett. A mű keletkezésének indítékairól egy interjúban szarkasztikusan így nyilatkozott: Meg akartam ölni egy szerzetest.

A humor és a játékosság elemeit sem nélkülöző, többrétegű mű középkori köntösbe bújtatott, kosztümös bűnügyi regényként és filozófiai alkotásként egyaránt olvasható. A negyvenhét nyelvre lefordított könyv hibáit a szerző 2011-ben korrigálta, és a latin idézeteket is lefordította a felkészületlenebb olvasók számára. A regényből Sean Conneryvel a főszerepben nagy sikerű film készült. Az író több rangos irodalmi kitüntetést megkapott, többek között a Strega-díjat, a Médicis-díjat, a Cesare Pavese-díjat, az Asztúria Hercege Díjat, az Osztrák Állami Díjat, 2007-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként a Budapest Nagydíjat. Több egyetem díszdoktorává választotta.


Legolvasottabb

1
Téglával dobta meg a motorost!
2
Baleset történt a 6-os úton Rácalmás felé!
3
Jelentkezzen, ha látta a balesetet!
4
Baleset történt a Vasmű úton!
5
Lángra kapott egy hétvégi ház Dunaújvárosban!
karmolt és harapott
Az utcán támadt két emberre egy medve
díjeső / 3 perce
Bécsben és Waterlooban is nyert az 1945
Török Ferenc filmjét számos elismerés után két újabb nemzetközi fesztiválon díjazták.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *VARGA MÁRIA* *(a 2. körzet volt körzeti nővére)* 69 éves korában elhunyt. Szűk körben búcsúzunk tőle.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *VIDA JÁNOSNÉ* 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. október 26-án 15 órakor lesz a katolikus templom altemplomában. A gyászoló család
Bőr-, haj- és arcápolás / 36 perce
Szépüljön természetesen!
hajnali edzés / 55 perce
Hosszú Katinka az ünnepnapon sem pihen
megemlékezés / 1 órája
Az 56-os forradalom idején elesett Farkas Istvánra emlékeztek
Horváth László
megállapodás / 1 órája
Rekordösszegű kártérítés a Veszprémnek, Pálmarsson Barcelonába igazolt
Teszt / 2 órája
Melyik mustárt válasszuk a boltban?
Bűnért büntetést, szeretetért jóságot / 2 órája
A bűnözés hátterében járva – Beszélgetés Kovács Péterrel
MENYHÁRT FERENC ÉS ZSIROS MÁRIA