Külföld

2016.02.15. 07:45

Az Iszlám Állam közvetlen fenyegetést jelent az Egyesült Államokra

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, John Brennan szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek vegyi fegyverei is vannak, melyeket akár el is tud juttatni Nyugatra.

Brennan - aki ritkán ad interjút - vasárnap este a CBS televízió 60 perc című, nagy tekintélyű műsorában nyilatkozott. 

Hangoztatta, hogy az Egyesült Államok számára a legnagyobb fenyegetést ma nem az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jelenti, hanem az Iszlám Állam, amely kiszivárgott (vagy kiszivárogtatott) hírszerzési jelentések szerint készen áll arra, hogy megtámadja az Egyesült Államokat.

John Brennan a CBS riporterének arra a kérdésére, hogy "tényleg jön-e az Iszlám Állam Amerikába", számítanak-e az amerikai illetékesek terrortámadásra, azt válaszolta: személy szerint ő arra számít, hogy a dzsihadisták megpróbálják elhelyezni amerikai területen az embereiket és mindazt, amivel terrorcselekményeket követhetnek el. 

A CIA vezetője ezeket a kísérleteket elkerülhetetlennek nevezte, ám "várhatóan sikertelennek". Véleménye szerint a dzsihadisták összecsapást akarnak kiprovokálni a Nyugat és a muszlim világ között, vagy legalábbis a Nyugat és az általuk elfoglalt területek között, hogy így szerezzenek maguknak még több szimpatizánst. 

"Azt állítják, hogy az Egyesült Államok megpróbálja átvenni az uralmat országaik felett, ám ez igencsak távol áll a valóságtól" - fejtegette a hírszerzés vezetője. 

A tavaly novemberi párizsi véres merényleteket Brennan a hírszerzés hibájának tartja, s - mostani közlése szerint - a francia terrortámadások után kollégáinak azt mondta: a korábbiaknál sokkal keményebben kell dolgozni, ehhez pedig technikai fejlesztésekre és létszámbővítésre van szükség a hírszerző szerveknél. Ugyanakkor megnyugtatta az aggódókat: hatékony munkával már eddig is sikerült jó pár terrortámadásnak elejét venni. 

Elmondta: bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy az Iszlám Államnak vannak vegyi fegyverei, s a CIA információi szerint képes klórgázt és mustárgázt is előállítani. Sőt potenciális lehetősége van ezeket Nyugatra juttatni. "Ezért nagyon fontos elvágni a szállítási és csempészútvonalaikat" - tette hozzá Brennan. 

Megerősítette egyúttal, hogy az amerikai hírszerzés aktívan részt vesz az Iszlám Állam megsemmisítésében. 

Az interjúban John Brennan kitért arra is, hogy a CIA Szíria mellett az olyan kudarcos államokban, mint például Líbia, Szomália vagy Jemen, szintén aktívan jelen van, ám részletekre nem kívánt kitérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!