Külföld

2010.01.17. 07:51

Az ENSZ megerősítette haiti misszióvezetője halálát

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szombaton hivatalosan megerősítette, hogy a négy nappal korábbi haiti földrengésben életét vesztette a világszervezet helyi képviseletének vezetője.

MTI


Ban Ki Mun az ENSZ New York-i székházában nyilvánosságra hozott közleményében erősítette meg Hedi Annabi misszióvezető halálhírét. A tunéziai diplomata holtteste mellett a békefenntartó misszió székházának romjai között megtalálták Annabi brazil helyettesének, Luiz Carlos da Costának és Doug Coates kanadai rendőrbiztosnak a tetemét is - derült ki a dokumentumból.
René Préval haiti elnök a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva már napokkal korábban azt állította, hogy Annabi életét vesztette, de a világszervezet ezt eddig nem erősítette meg, eltűntnek nyilvánította a misszióvezetőt és több munkatársát.
A keddi, Richter-skála szerinti 7-es fokozatú földrengés idején Annabi az ENSZ-képviselet ötemeletes székházában volt, amely jóformán összedőlt.
A Hszinhua kínai hírügynökség vasárnapi jelentése szerint holtan találták meg Port-au-Prince-ben azt a nyolc kínai rendőrt is, akiket eddig ugyancsak eltűntként tartottak számon. Négyen az ENSZ-misszió békefenntartói voltak, négyen pedig a kínai közbiztonsági minisztérium küldöttségének tagjaiként tartózkodtak a karibi országban.
Ban Ki Mun rövidesen Haitiba látogat, hogy felmérje a természeti csapás következményeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!