Külföld

2013.04.28. 06:12

Andy Warhol harminc évre elfeledett portréit állítják ki New Yorkban

Először állítják ki azokat a fotóportrékat Andy Warhol amerikai pop art legendáról, amelyek több mint harminc évig porosodtak készítőjük irattárában: a New York-i tárlat május 2-án nyílik.

MTI

A képeket a Daily Express című brit lap fotográfusa, Steve Wood készítette az amerikai képzőművészről 1981-ben a francia Deauville egyik szállodájában.

A felvételeket, amelyek egyikén hatalmas napraforgóval pózol Warhol, annak idején nem publikálták, és egészen 2012-ig nem kerültek nyilvánosságra. A fotográfiákat május 2. és 12. között nézhetik meg az érdeklődők a Lost Then Found (Elveszett, majd megtalált) című tárlaton.

"A fotózás könnyed és ösztönös volt. Andy rám bízta, hogy úgy fotózzam, ahogy akarom, kihozva belőle a legjobbat" - emlékezett vissza Wood. A fotográfus elmondta, hogy a képek az irattárában porosodtak az elmúlt több mint harminc évben. "Deauvilleből hazatérve tele voltam hírességekről készített fotográfiákkal, amelyek közül csupán néhányat választottam ki publikálásra, a többiről pedig elfeledkeztem" - idézte fel Wood.
Tavaly azonban az egyik barátjával folytatott beszélgetés eszébe jutatta a fotográfiákat, amelyeket azonnal elő is keresett gyűjteményéből - adta hírül a BBC hírszolgálata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!