17°

Általános sztrájk bénítja Görögországot

Athénban több, mint 100.000 ember tüntetett az utcákon, helyi lapok beszámolója szerint.

A média az évek óta előforduló legnagyobb tiltakozásnak titulálta a demonstrációt. Szinte minden szakmai csoport részt vett a munkabeszüntetésben. “Könnyebb azt megmondani, hogy ki nem sztrájkol, mint azt, hogy ki sztrájkol”, mondta a görög rádió.

A tiltakozások a Tsipras-kormány nyugdíj- és adóreform tervei ellen irányulnak. Euklid Tsakalotos pénzügyminiszter kedden este mutatta be az adózással kapcsolatos terveit a nemzetközi intézmények képviselőknek, akik hétfő óta Athénban ellenőrizik a harmadik támogatócsomag megszorító és reform követelményeinek végrehajtását.

A közepes és magas jövedelműeket terheli erősebben a Tsakalotos által összeállított csomag – ráadásul január 1-jétől visszamenőlegesen. A bérbeadásból származó jövedelemre magasabb adótarifa jön. Évi 12.000 euró alatti bérbeadásból származó jövedelem esetén a jövőben 11 százalék helyett 15 százalékot kell fizetni.


Legolvasottabb

1
Halálos gázolás Dunaújvárosban, a Papírgyári úton
2
Eltűnt egy 15 éves lány Előszállásról
3
Kutyára támadó darazsak a Római óvodánál!
4
Darázstámadás történt a Római óvodánál! (frissítve)
5
Arcon ütötte és megrúgta élettársát egy buszmegállóban a dunaújvárosi férfi
negyed mérföld
A leggyorsabb autókat győzte le a Tesla
Jégkorong / 2 órája
Dunaújvárosi Acélbikák – Vienna Capitals II: Lendületes meccs, hét hazai góllal
Magabiztos győzelmet aratott vasárnap a DAB jégkorongcsapata az Erste Ligában hazai pályán a Vienna Capitals II ellen (7-2).
Gyász
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó feleség, édesanya, testvér *TÍMÁR LAJOSNÉ* *(szül.: Báló Katalin) a Fékon volt dolgozója* 84 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 28-án 13 órakor lesz a Dunaújvárosi Kegyelet Bt. rendezvénytermében. A gyászoló család
apostoli buzdítás / 2 órája
Önkorrekcióra kérik Ferenc pápát
Dél-Amerika / 2 órája
Ismét közelebb hozta a világot a Nap Háza – Hold Udvara Kulcson
Szabó Szabolcs
Dunaferr SE / 2 órája
Hatvany Zsolt remekül irányított
Gróf András
Asztalitenisz / 2 órája
Két győzelem a rajton
Jankó Árpád
Kézilabda / 2 órája
Sebességbeli különbség
Jankó Árpád
39 millió dollár / 3 órája
Kémfilm taszította le a trónjáról a Stephen King-horrort