Külföld

2014.07.01. 11:10

A magyar-szerb kapcsolatok élénkítéséről tárgyalt Orbán és Nikolic Belgrádban

A magyar-szerb kétoldalú gazdasági, beruházási, határon átnyúló és kulturális kapcsolatokról tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Tomislav Nikolic szerb elnök kedden Belgrádban.

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:

A szerb köztársasági elnöki hivatal közleménye szerint Nikolic megköszönte Orbán Viktornak Magyarország segítségét és támogatását, amelyet a Szerbiát sújtó májusi árvizek idején és azt követően nyújtott. 

A megbeszélésen elhangzott, hogy a történelem során a két népet összekötötte a nagyhatalmak elleni közös küzdelem, a 20. század második felében tapasztalható ellentétet pedig az emlékeknek kell meghagyni és inkább a közös jövő felé fordulni. A szerb elnök kiemelte, hogy a vajdasági magyar kisebbség összekötő szerepet tölt be a két ország között, és a jó kapcsolatok folytatása továbbra is mindkét fél érdeke.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök (j) katonai tiszteletadás mellett fogadja Orbán Viktor kormányfőt a belgrádi Szerbia Palota előtt 2014. július 1-jén. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Kobza Miklós


Orbán Viktor megismételte, hogy Magyarország támogatja Szerbia európai integrációját. „Mi, politikusok tudjuk, hogy nem létezik problémamentes helyzet, hanem csak a nagyobb vagy a kisebb probléma közül választhatunk. Az európai uniós tagság számos előnnyel jár, de tisztában kell lenni azzal is, hogy gondok is léteznek” - hangsúlyozta a magyar miniszterelnök.

Magyarország sajátos modell szerint tudott kilépni a gazdasági válságból, és emiatt sok problémája volt – húzta alá Orbán, hozzátéve azonban, hogy ez a modell jónak és reálisnak bizonyult.

Orbán Viktor miniszterelnök Tomislav Nikoliccsal együtt megnyitotta a Belgrádi Magyar Kulturális Intézetet, kora délután pedig a magyar és szerb kormánytagok csúcstalálkozóján vesz részt, amelyen kétoldalú megállapodásokat írnak alá. A magyar delegáció tagja Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!