Külföld

2015.02.13. 17:05

A Fico-kormány újabb miniszterének leváltását szeretné a pozsonyi parlamenti ellenzék

Ismét menesztené Robert Fico kormányának egyik miniszterét a pozsonyi parlamenti ellenzék, amelynek négy pártja pénteken a törvényhozás rendkívüli ülésének összehívását indítványozta Pavol Pavlis gazdasági miniszter leváltására.

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:

Az ellenzék szerint az indokolja a gazdasági miniszter leváltását, hogy a tárca élére csak tavaly nyáron kinevezett Pavlis több mint egy évtizeddel korábban a Nemzeti Vagyonalap (FNM) felügyelőbizottságának tagjaként egy, az állami tulajdonban lévő cégvagyont felügyelő állami intézménnyel perben álló magáncégben is érdekelt volt. A miniszter leváltásának kezdeményezői szerint a Pavlis által egyidejűleg betöltött két poszt közti érdekellentét egyértelmű. Emellett tisztázatlannak tartják a tárcavezetőnek a peres ügyben vállalt szerepét is.

A gazdasági miniszter szerint az ellenzék érvei nem helytállóak, részint mivel a Nemzeti Vagyonalap felügyelőbizottságában csak hitelesítői minőségben tevékenykedett, s így nem rendelkezett semmilyen jogkörrel, másrészt pedig azért, mert 2006-tól - tehát a perben hozott döntések idején - már nem állt jogviszonyban az ellene felhozott vádakban említett céggel. 

A vonatkozó szabályozás alapján a pozsonyi parlament házelnökének hét napon belül kell összehívnia a rendkívüli ülést, vagyis arra a jövő héten kerül sor. A parlamenti erőviszonyok alapján - vagyis amiatt, hogy Robert Fico baloldali kormánypártja az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelentős többséggel, 86 képviselői mandátummal rendelkezik a 150 fős pozsonyi törvényhozásban - Pavol Pavlis menesztésének nincs valós esélye.

Annak ellenére, hogy ezzel tisztában van a jelenlegi parlamenti ellenzék is, az utóbbi egy évben több rendkívüli ülést kényszerített ki, s azokon a kormányfő vagy valamelyik miniszterének távozását követelte. Ilyen módszerrel a jelenlegi kormányzati időszakban már háromszor próbálták meg sikertelenül leváltani Robert Fico kormányfőt, s hasonló kezdeményezések célpontja volt már a parlamenti elnök és a kabinet minisztereinek egész sora is, legutóbb tavaly decemberben Ján Pociatek közlekedésügyi miniszter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!