Külföld

2015.08.19. 17:29

Akár 800 ezer menedékkérő is érkezhet Németországba idén

A berlini kormány szerdán ismertetett új előrejelzése szerint akár a 800 ezret is elérheti a Németországba érkező menedékkérők száma az idén.

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:

A 450 ezer menedékkérőre vonatkozó előző prognózist főleg az utóbbi másfél hónap drámai fejleményei miatt kellett drasztikusan felfelé módosítani - mondta Thomas de Maiziere belügyminiszter a német fővárosban tartott sajtótájékoztatóján. 

Csak júliusban 83 ezer ember lépett be Németországba azzal a szándékkal, hogy menedékjogot kérjen, és augusztusban valószínűleg még ennél is többen jönnek - mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy a tavasszal becsültnél majdnem kétszer, a tavalyinál pedig négyszer erősebb menekülthullám "megterheli Németországot, de nem terheli túl". 

A menekülthullám fölerősödését "nem lehetett előre látni", de "megbirkózunk a feladattal" - jelentette ki Thomas de Maiziere.

Elmondta, hogy a szövetségi kormány és a tartományi kormányok képviselőiből egy közös irányító testületet állítanak össze, amely már hétfőn megkezdi a működését, és az esetleges jogszabályi változtatásokat kivéve valamennyi menekültügyi kérdésben összehangolja a munkát.   

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek eredetileg későbbre tervezett, úgynevezett menekültügyi csúcstalálkozóját pedig már szeptember 24-én megtartják. 

A menekültügyi rendszerben "új utakra kell lépni", mert "új megoldásokra" és "európai megoldásokra" van szükség. Arról is el kell gondolkodni, hogy miként mérsékelhető a menekülthullám, ugyanakkor Németországnak fel kell készülnie arra, hogy a "következő néhány évben" is magas lesz a menedékkérők száma - mondta Thomas de Maiziere.

"Sokan maradnak majd nálunk, őket befogadni és integrálni kell, sok kérelmezőnek azonban nincs esélye a maradásra, és nekik távozniuk kell az országunkból" - mondta a német belügyminiszter.

Ugyanakkor valamennyi menedékkérőnek emberhez méltó elhelyezést, ellátást kell biztosítani, és tudomásul kell venni, hogy mindenkinek joga van a méltányos menedékjogi eljáráshoz és ahhoz, hogy ne érje sértés vagy bántódás - mutatott rá a konzervatív CDU politikusa.
A menedékkérők elleni gyűlölet és az ellenük, vagy az őket befogadó intézmények ellen intézett támadások "nem méltóak országunkhoz", és a "legszigorúbban fellépünk" minden ilyen jelenség és cselekmény ellen - szögezte le Thomas de Maiziere.

A belügyminiszter kiemelte, hogy az egész társadalom köszönetét kiérdemlik az államigazgatásnak a menekültügy területén dolgozó munkatársai és az "önkéntesek ezrei", akik segítenek a menedékkérők elhelyezésében és ellátásában. Támogatásukra "a jövőben is szükségünk lesz" - mondta a tárcavezető.

A következő időszak feladatairól elmondta: a tartományi központi befogadóállomásokon 100-150 ezer új férőhely kialakítására van szükség, és jogszabályokat is módosítani kell, hogy sátorok helyett télen is lakható ingatlanokban helyezhessék el a menedékkérőket.

Németország az ügy uniós vonatkozásairól sem feledkezik meg, mert egyedül nem képes befogadni és ellátni az Európai Unióba érkező menekültek 40 százalékát. Előre kell vinni "a dublini rendszer reformját, a terhek méltányos elosztását biztosító, előre meghatározott befogadási kvótákon alapuló rendszer felé" - hangsúlyozta Thomas de Maiziere.

Hosszabb távon "Dublin nélkül nincsen Schengen", vagyis egy "igazi", működőképes európai menekültügyi politika nélkül nem lesz fenntartható a belső határellenőrzés nélküli övezet. 

"Ezt mindenkinek tudnia kell" - mondta a német belügyminiszter, megjegyezve, hogy veszélybe kerülhet a személyek szabad mozgásának vívmánya, ha az uniós társállamok nem tartják be a menekültügyi előírásokat.

A menekülthullám enyhülése a következő hónapokban nem várható. A menedékkérők száma ugyanis az év második felében jellemzően magasabb, mint az első hat hónapban, a közel-keleti és afrikai válsággócokban pedig nem tapasztalható semmilyen pozitív fejlemény. 

Az Égei-tenger és a Balkán-félsziget irányából így egyre intenzívebb a menekültek áramlása. A nyugat-balkáni országokból származó menedékkérők száma pedig ugyan az utóbbi hetekben csökkenni kezdett, de trendfordulóról korai lenne beszélni - fejtette ki Thomas de Maiziere.

Németországban tavaly 202 ezer menedékkérőt regisztráltak, az eddigi csúcs pedig a délszláv háború első szakaszában, 1992-ben volt, amikor egy év alatt 438 ezer ember kért menedékjogot Németországban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!