Külföld

2015.01.05. 10:52

Több száz rendezvényt betiltottak Sanghajban az újévi halálesetek után

Az újévi, 36 halálos áldozatot követelő tragédia után több száz rendezvényt betiltottak a kelet-kínai Sanghaj városában, amelynek vezetése a tömegrendezvényekre vonatkozó előírások szigorítását ígérte.

Szerencsi Ágnes, az MTI tudósítója jelenti:

A tiltás már az újév első napjaiban érezhető volt a városban, érintette egyebek közt a város legújabb, idén átadandó épületének, a Sanghaj-toronynak a bemutatkozó díszkivilágítási ünnepségét és egy több ezer indulós jótékonysági futást, valamint rangos zenei eseményeket is. A város vezetése bejelentette, hogy a jövőben is hasonló korlátozásokra lehet számítani Sanghaj teljes területén, főként a belvárosban, amely hagyományosan a 24 milliós metropolis legforgalmasabb része.

Az újévi tragédia helyszínén, Huangpu kerületben fokozott rendőri jelenlétet vezettek be a hétvégén, a tömegeket vonzó látványosságok közelében terelőkordonokat szereltek fel, s minden nagyobb látogatószámmal járó eseményt eltöröltek. Ugyanígy tett a város legmagasabb épületeinek helyet adó, a Bund sétánnyal szemben álló Lucsiacuj kerület, ahol a járművek közlekedését is fokozottan szabályozzák.

Akad olyan kerület, amely újévtől kezdve a februárban kezdődő kínai holdünnepségig minden tömegrendezvény tilos, biztosan nem tartják meg idén a hagyományosan több tízezer fős tömeget vonzó, a Ming-korabeli Kuji kertben megtartott lámpás ünnepséget, de a legnépszerűbb, tavaly 60 ezer látogatót vonzó Jü-kerti lámpás ünnepség sorsa is kérdéses.

Sanghajban 2014 utolsó napján a folyóparti Bundon megtartott újévi ünneplés során egy tülekedésben 36 embert taposott halálra a tömeg, 49-en megsérültek. Utóbbiak közül 22-en továbbra is kórházban vannak, féltucatnyi ember állapota súlyos. A város párttitkára, Han Cseng és polgármestere, Jang Hsziung vasárnap szemlét tartva számos metrómegállót, bevásárlóközpontot, iskolát is felkeresett. A vezetők az e helyekre vonatkozó előírásoknak és a tömegrendezvények rendjének a szigorítását ígérték a biztonság jobb garantálása érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!