Külföld

2014.07.24. 07:15

Ceruza okozta a kínai gyerekek körében a tömeges ólommérgezést?

Több száz gyermeknél fedeztek fel ólommérgezést a közép-kínai Hunan tartományban, 92 esetében súlyos állapotot mutatott ki egy friss vizsgálat - jelentette helyi forrásokra hivatkozva a kínai média csütörtökön.

Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti:

A felelősnek tartott Meilun Chemical Materials Limited Co. nevű vállalat állítólag tisztítás, kezelés nélkül bocsátotta ki szennyvizét és ipari hulladékát. A vegyi üzemet már a múlt hónapban bezárták, berendezéseit szétszerelték, az áramot a területén kikapcsolták. Az intézkedésre azután került sor, hogy híre kelt, több mint háromszáz gyerek szenvedett ólommérgezés. Úgy tudni, a nehézfémmérgezés első jeleit már 2012-ben észlelték.

A megyei kormányzat elrendelte a telep hatszáz méteres körzetében lakó gyerekek orvosi vizsgálatát. Ennek eddig 315-en tettek eleget, de 393-an még nem estek át rajta, vagy azért, mert nem voltak elérhetők, vagy mert nem vállalták a tesztet. 

A kínai központi televízió beszámolója szerint a gyermekek vérében talált ólomkoncentráció eléri az 501 mikrogrammot literenként, vagyis a korosztályra megszabott határértéknek több mint ötszörösét. Az érintett Tapu járás vezetője a televízió kamerája előtt azt találta mondani, a mérgezés lehetséges oka, hogy a gyerekek a ceruzájuk végét rágják. Szu Ken-lin azóta már nincs a posztján, és több más helyi vezetőt is leváltottak.

Kínában nem ritka a tömeges ólommérgezés, 2009-ben például - szintén Hunan tartományban - legkevesebb 1300 gyerekről derült ki, hogy a vérében ólom van. Egy olvasztóüzemet bezártak. 2011-ben Anhuj tartományban egy akkumulátorgyárról derült ki, hogy felelős 200 gyerek egészségkárosodásáért. Hasonló esetet jelentettek Csöcsiang tartományból is, ahol hatszáz ember - köztük 103 gyerek - kapott ólommérgezést alufólia-készítő üzemek miatt.

Az ólommérgezés idegrendszeri, izom- és szaporodószervi problémákat okoz, károsítja a vérképző szerveket és csökkenti számos létfontosságú enzim működését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!