Külföld

2013.11.22. 06:17

Ukrajna nem lesz a közeljövőben az EU tagja

Csalódottságuknak adtak hangot csütörtök késő este az Európai Unió képviselői annak nyomán, hogy Ukrajna leállította az EU-ukrán társulási folyamatot.

Ukrajna sokat veszít ezzel a döntéssel - hangsúlyozta nyilatkozatában Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki továbbra is úgy véli, hogy Ukrajna jövőjét az EU-val való szilárd kapcsolatok jelentik.

Ashton szerint az unió eddig egyetlen partnerének sem ajánlott olyan ambiciózus tartalmú társulási megállapodást, mint Ukrajnának. Az aláírással Kijev megerősíthette volna a reformirányvonalat, és világos jelzést adhatott volna a befektetőknek, valamint a nemzetközi pénzintézeteknek, hogy komolyak a modernizációs ígéretei, az ország a nemzetközi piacok megbízható tárgyalópartnere.

Az uniós főképviselő szerint a kijevi döntés nem csupán Brüsszelben, hanem az ukrán nép körében is csalódást kelt.  
Ugyanezeket a kifejezéseket használva, mélységes csalódottságának adott hangot az Európai Parlament (EP) Ukrajnában tartózkodó két különmegbízottja, Aleksander Kwasniewski volt lengyel államfő és Pat Cox volt EP-elnök.

Késő esti közös közleményük - a néhány órával korábbi, némi tanácstalanságot tükröző megnyilatkozásaik, illetve a történtek kommentálásának elhárítása után - immár tényként állapította meg, hogy "küldetésük 27. ukrajnai látogatása végén" tudomásul veszik az ukrán kormányfő közlését.

A társulási megállapodás aláírása érdekében folytatott felkészülés elhalasztásáról szóló ukrán kormányrendeletet Mikola Azarov miniszterelnök írta alá, és a kabinet honlapján tették közzé.

A kormány nemzetbiztonsági megfontolásokkal indokolta a döntést. Egyúttal döntött arról is, hogy a gazdasági kapcsolatok fellendítésének érdekében felújítja az aktív párbeszédet Oroszországgal, a Moszkva irányította vámszövetség tagjaival, valamint a Független Államok Közösségével.

Kwasniewski és Cox nyilatkozata nyugtázza, hogy Azarov az ukrán gazdaság siralmas állapotára is utalt, és arra, hogy az elmúlt hetekben drámai mértékben megnőtt az Ukrajnára nehezedő orosz nyomás.

Az EP megbízottai - akik hallgatólagosan az egész unió megbízásából igyekeztek eljárni, vagyis lényegében az EU-országok kormányait képviselő Tanácstól is mandátummal rendelkeztek az ukrán hatóságokkal való tárgyalások folytatására - üdvözölték azt, hogy az ukrán törvényhozás legalább a parlamenti választásokról szóló törvény módosítását elfogadta.

Felszólították Viktor Janukovics ukrán elnököt, hogy teljesítse korábbi ígéreteit, és fogadja el Ukrajna az ügyészség reformjáról szóló, az ügyészi intézményrendszer függetlenségét megerősítő törvényt, valamint "az elítélt személyek külföldi gyógykezeléséről szóló törvényt".

Ez utóbbi lenne a "lex Timosenko", vagyis az a jogszabály, amely lehetővé tenné, hogy Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő Németországba távozhasson, és amely jogszabály tervezetének egyetlen szövegváltozatát sem sikerült elfogadtatni csütörtökön a kijevi parlamentben.

Kwasniewski és Cox külön kitért arra, hogy az újonnan előállt helyzetben különös figyelmet kell szentelni a Timosenkóval való hatósági bánásmódnak, és hogy ennek érdekében - e nyilatkozatban konkrétan nem részletezett - "különleges intézkedéseket" kell tenni.

A két uniós megbízott azt is közölte, hogy pénteken meglátogatják a Harkivban fogva tartott Timosenkót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!