Külföld

2013.10.28. 14:10

A világ jobbá tételéről beszélt Ferenc pápa és Aung Szan Szú Kji

Ferenc pápa hétfőn magánaudiencián fogadta Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas mianmari ellenzéki politikust, aki Rómában Giorgio Napolitano olasz államfővel, Enrico Letta miniszterelnökkel és Emma Bonino külügyminiszterrel is találkozott.

MTI

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:

Aung Szan Szú Kji a Vatikánból a római külügyminisztériumba, az Emma Boninóval tartott sajtótájékoztatóra ment, ahol az egyházfővel folytatott beszélgetésről is beszámolt.

"A szentatya azt mondta nekem, hogy a gyűlölet és a félelem meggyengíti az emberek életét és értékét. A szeretetet, a párbeszédet és a kölcsönös megértést kell erősíteni a népek élete és világunk jobbá tételéhez. A szentatya arra kért, dolgozzunk együtt egy jobb világért" - mondta Aung San Szú Kji. 

Federico Lombardi szentszéki szóvivő elmondta, hogy Ferenc pápa elismerését fejezte ki a mianmari ellenzéki politikusnak a demokrácia és a béke melletti elkötelezettségéért. A találkozón szó volt az ázsiai kontinenst sújtó emberkereskedelemről és a vallásszabadságról is, így a Mianmarban kisebbségben élő keresztények helyzetéről.

Aung Szan Szú Kji az újságírók előtt kifejtette: országában mindenekelőtt az alkotmány módosítására van szükség, "melyet egy emberre szabva írtak meg". Emlékeztetett, hogy a mianmari alkotmány tiltja a választásokon való indulást azoknak, akik külföldi állampolgárral kötöttek házasságot, vagy külföldi állampolgárságú gyermekeik vannak. "Ezt rám szabták" - mondta Aung Szan Szú Kji. Hozzátette, a gazdasági fejlődés a politikától függ, ezért van szükség a katonai rezsim felszámolására. 

A mianmari buddhisták és muzulmánok közötti erőszakról azt mondta, elítéli a gyűlöletet: "mindez félelemből történik, el kell érni, hogy mindenki biztonságban legyen az ország megosztása nélkül". 

"Soha nem gondoltam, hogy befolyásos vezető lennék, soha nem akartam befolyásolni a többieket, de mindig kitartottam nézeteim mellett" - fogalmazott a húsz évet házi őrizetben töltő politikus. Hozzátette, meglepetés volt számára, mennyire bátorítják őt az európai körútján vele találkozó kínai közösségek. "Nagyon sok kínai hisz a demokráciában. Ki tudja, hathat-e a mianmari demokratikus változás Kínára is?" - fogalmazott. 

A mianmari politikus Enrico Letta olasz miniszterelnökkel és Giorgio Napolitano államfővel is találkozott. Letta Olaszország támogatását biztosította az ázsiai országban 2015-ben esedékes választások demokratikus lebonyolítását, és meghívta Ang Szan Szú Kjit az Expo 2015 milánói világkiállításra. 

Aung Szan Szju Kji vasárnap a Capitoliumon levő római városházán átvette azt a díszpolgári oklevelet, melyet még 1994-ben adományozott neki az olasz főváros.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!