Külföld

2012.05.04. 12:14

Szerbiai választások - Szakértő: a vajdasági magyaroknak a Demokrata Párt győzelme lenne előnyös

Szilágyi Imre, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa szerint a jelenlegi felmérések alapján csaknem lehetetlen megmondani, hogy melyik párt nyerheti meg a hétvégi szerbiai választásokat, a vajdasági magyaroknak mindenesetre a Demokrata Párt győzelme lenne előnyös.

MTI

A szakértő az MTI-nek pénteken nyilatkozva felelevenítette: míg a Danas belgrádi napilapban közzétett közvélemény-kutatás alapján a két legnagyobb erő, a Demokrata Párt (DS) és a Szerb Haladó Párt (SNS) között mindössze egy százalék körüli a különbség, addig a FoNet hírügynökség azt közölte, hogy a két párt között öt százalék a különbség az SNS javára. A harmadik helyet a jelek szerint a Demokrata Párt koalíciós partnere, a Szerb Szocialista Párt (SPS) szerzi meg - mondta. Hozzátette: a legutóbbi felmérések alapján 55-60 százalék közötti részvételi arány várható.

Véleménye szerint az, hogy egy időben tartják a parlamenti, a helyhatósági és az elnökválasztást, egyrészt erősítheti "a részvételi kedvet", másrészt hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek mindhárom esetben azonos erőre adják le szavazatukat. Mint emlékeztetett, korábban is előfordult már, hogy összevonták a választásokat. 1990-ben például ugyanazon a napon, december 9-én tartották a parlamenti és az elnökválasztást, 1992. december 20-án pedig a parlamenti és az elnökválasztás mellett a helyhatóságok összetételéről is döntöttek a szavazók - idézte fel.

Tekintettel arra, hogy Szerbia "az adott körülményekhez képest sikeres tárgyalásokat folytatott Koszovó ügyében", és hogy részben ennek eredményeként elnyerte az Európai Unió tagjelölti státusát, Boris Tadic, a Demokrata Párt jelöltje, a posztjáról áprilisban lemondó államfő szempontjából nézve a jelenlegi "a legkedvezőbb időpont" a választások megtartására - vélekedett. Mint rámutatott, a jelenlegi helyzet a jelek szerint azoknak kedvez, akik uniópárti politikát folytatnak, Koszovó ügyében pedig "mérsékelt magatartást tanúsítanak".

Szilágyi Imre hangsúlyozta, a felmérések alapján Szerbiában a legerősebb magyar politikai erő a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), de helyi szinten elhódíthatnak a szervezettől képviselői helyeket a vele szemben álló magyar politikai csoportosulások.

Pásztor István, a VMSZ elnöke "nem azért indul az elnökválasztáson, mert esélyesnek tartja magát erre a pozícióra" - mondta. Mint kifejtette, a többi jelölthöz hasonlóan ő is ezzel kívánja erősíteni saját pártjának az esélyeit, hiszen minden fellépése egyúttal a VMSZ érdekében kifejtett propaganda is. A másik ok az lehet, hogy "viszonylagos jó szereplése" erősítheti a leendő győztessel folytatandó tárgyalási pozícióját - mutatott rá.

A szakértő hangsúlyozta: a vajdasági magyarok szempontjából - "a meglévő és időnként igen komoly viták ellenére" - a Demokrata Párt, illetve Boris Tadic győzelme lenne ideális, ugyanis így lenne a legnagyobb az esély a sikeres EU-csatlakozásra, és a viták ellenére ezzel a párttal juthat a legkönnyebben kompromisszumra a VMSZ.

Szerbiában elnök-, parlamenti és helyhatósági választásokat is tartanak vasárnap. A parlamenti választásokon több mint hétmillió szavazó 18 párt és mozgalom jelöltjei közül választhat. A voksolás egyfordulós, a szavazók csak pártlisták közül választhatnak. A szerb parlament elnöke április elején írta ki az elnökválasztást ugyancsak május 6-ra, miután az addigi államfő, Boris Tadic eljuttatta hozzá lemondását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!