Külföld

2012.04.26. 19:24

A fukusimaiaknak azonnali pszichológiai segítség kell

Azonnali pszichológiai segítségnyújtásra szorulna annak a fukusimai prefektúrában élő mintegy 90 ezer embernek az öt százaléka, akik részt vettek egy egészségügyi felmérésben - jelentette be a prefektúra kormányzata.

MTI/Kyodo

Az adatokat egy szakmai tanácskozáson hozták nyilvánosságra, a kérdőívet a Daiicsi atomerőmű katasztrófájának következtében kitelepített 210 ezer személy közül 88613-an töltötték ki. Közülük 5,2 százalék, azaz 4602 fő súlyos pszichés állapotban van.

A felmérésben többek között olyan kérdések szerepeltek, mint hogy vannak-e az illetőnek alvászavarai, romlott-e a koncentrációs képessége.

A stressztől sújtott legtöbb lakos, összesen 3291 személy középiskolás vagy annál idősebb, míg 1311-en felsőtagozatosok vagy még fiatalabbak.

Egy másik, kizárólag terhes anyákat érintő vizsgálat amelyben 8886-an vettek részt, azt mutatta, hogy 1298 nő depressziót és erős szorongásos tüneteket mutat.

A helyi hatóságok már felállítottak egy telefonos lelki segélyvonalat, ahol pszichoterapeuták, illetve bábák adnak tanácsot, valamint tervezik, hogy szélesítik az elérhető mentálhigiénés szolgáltatásokat a tavalyi cunami és atomkatasztrófa által sújtott vidéken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!