Külföld

2011.10.04. 14:02

Robbanás egy kormányzati épületnél - közel száz halott

Legkevesebb 70 halálos és több mint 50 sebesült áldozatot követelő robbanás történt kedden a szomáliai fővárosban, Mogadishuban az oktatási minisztérium bejáratánál - közölte a mentőszolgálat. Egyes hírek szerint a halálos áldozatok száma eléri a százat.

MTI

A tájékoztatás szerint teherautóba rejtett pokolgép robbant fel. Az áldozatok zömmel a minisztérium előtt az ösztöndíjeredményekre várakozó diákok és szüleik közül kerültek ki.

Kórházi források iszonyatos sérülésekről számoltak be: sokan súlyosan megégtek, többen megvakultak vagy végtagjaikat vesztették a detonációban. Több gépkocsi kiégett. A robbanás után több száz méteres körzetben szóródott szét a törmelék.

A merénylet elkövetőjeként az al-Shabaab iszlamista milícia jelentkezett. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges csoport fegyveresei augusztus elején kivonultak Mogadishuból, de továbbra is jelentős területeket tartanak az ellenőrzésük alatt Szomália középső és déli részén. Céljuk az ENSZ által is támogatott átmeneti kormány megdöntése. Az iszlamisták szerint a kabinet a nyugati országok bábja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!