Külföld

2010.06.21. 13:04

Hóeséssel kezdődött a csillagászati nyár

Az olasz üdülőparadicsomban észre sem lehet venni, hogy hétfőtől megkezdődött a csillagászati nyár, sőt: északon hó is esett a hétvégén 1500 méter feletti magasságban.

MTI

A rossz időjárás következtében a hőmérséklet 13 fokra zuhant, ehhez jött még az erős esőzés, délen pedig a viharos széllökések. A dél-olaszországi Puglia tartományt árvíz is sújtotta. Az erős szél miatt nem működtek a Lipari-szigetek, valamint az Ustica és Pantelleria felé közlekedő kompok. Előrejelzések szerint a rossz időjárás a hét közepéig folytatódik.
A Coldiretti mezőgazdasági szövetség elmondta, hogy az esős nyárelő komolyan veszélyezteti a termést: szerintük a kár akár 100 millió euróra is rúghat. Az előző évekhez képest 12 százalékkal több csapadék esett idén tavasszal.
A fürdőtelepek is aggódnak a nyári idény miatt, hiszen a rossz idő következtében egy teremtett lélek sincs a strandokon. Toszkánában május elseje óta eddig mindössze három napos hétvége volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!