színes programkavalkád

2018.08.30. 08:00

Városrészi nap lesz a „Békében”

A tavalyi kedvező tapasztalatok alapján idén még nagyobbra és gazdagabbra tervezik a Béke városrészi napot a szervezők.

Pekarek János

Szeptember 2-án, azaz vasárnap a Március 15. téren, az Arany János Általános Iskola előtt felállított színpadon tíz órakor kezdődik a műsor

Elsőnek a Wesley-DaCapo Művészeti Iskola diákjai lépnek fel, őket a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes tagjai követik. Cserna Gábor polgármester köszöntője tíz óra ötven perckor kezdődik. Tizenegy órától az Esztrád Színház műsorával folytatódik a nap, előadásuk címe: A dinynyetolvaj.

Fellép a Bojtorján együttes

Ebédszünet után, délután kettőtől ugyancsak a Wesley-DaCapo diákjai kezdik a műsor második részét. Három órától dínóshow következik, majd a nap attrakciója, a Bojtorján együttes koncertje zárja a műsort. Mindemellett a téren egész nap gyerekfoglalkozások, játszóház, légvárak, trambulin, kézi hajtású kosaras körhinta, arcfestés, mesebusz, hennafestés, hajfonás és hasonlók várják az aprónépet. A vendéglátáshoz grillételek, pizza, kürtőskalács, vattacukor, jégkása és fagylalt tartozik. A két fő szervező, a térség önkormányzati képviselői, Hingyi László és Sztankovics László azt ígérik, hogy ez a családokra, gyerekekre koncentráló rendezvény ezután hagyományosan, minden szeptember első hétvégéjén jelentkezik majd, amolyan nyárbúcsúztató vigasságként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában