Nagyságrendileg 2,6 milliárd forint összegű beruházásnak lehettünk tanúi...

2019.04.10. 20:00

Ünnepélyes helyszíni szemle volt a fejlődő Nagyvenyimen

A felújított mélykúti orvosi rendelőben kezdődött szerda délután az ünnepélyes helyszíni szemle, amelyen részt vett az önkormányzati, intézményi vezetőkön és a kivitelezésért felelős cégek képviselőin, szakembereken kívül dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos és dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, valamint később csatlakozott az elöljárókhoz dr. Simon László, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője, kormánymegbízott is. Láthatták a Belügyminisztérium támogatásával felújított és átépített rendelőt, a Mélykutat Nagyvenyimmel összekötő külterületi földút stabilizálási munkáit, a belterületi utak aszfaltozását, vízelvezetését és a szociális szolgáltató tömb építését.

Körmendi Erzsébet

Különleges délutáni programon látta vendégül Vargáné Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármestere az említett kormányzati vezetőket, partnereket, segítőket, kivitelezőket. A program annyira volt különleges, amennyire az alkalom, hiszen az sem mindennapi, hogy egy nagyjából négyezer lelkes településen egy időben 40 fejlesztési program fusson; a községközpontnak alig van olyan szeglete, ahol ne történne valami ezekben a hetekben. A polgármester kiváló közgazdász szemlélete tükröződik azon az átgondolt, módszeres tervezésen, előkészítésen és megvalósításon, amelynek eredménye az a 2,6 milliárd forint nagyságrendű fejlesztés, amely megvalósult vagy éppen folyamatban van Nagyvenyimen, és amelynek csak négy meghatározó elemét láttuk a szerdai ünnepélyes szemlén.

Dr. Dorkota Lajos, Vargáné Kaiser Katalin és dr. Galambos Dénes
Fotók: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Módszerek, stratégiák, indokolt szükségesség és ütemezettség – közgazdász kulcsszavak, amelyek mentén mára gyorsvonati sebességgel száguld Nagyvenyim a fejlődés pályáján.

– A mögöttünk hagyott négy esztendő munkája modernkori történelmünk olyan kiemelkedő sikereit hozta el a község számára, amelyekre méltán tekinthetünk büszkeséggel. A helyzetfeltárásra épülő, erőforrásokat optimalizáló jövőkép-alkotás mellett fontos, hogy érveink értő fülekre és befogadókészségre találjanak a döntéshozókban. Egyedül nem tudtuk volna elérni e szép eredményeket. Köszönet illet mindenkit, aki ebben segítségünkre volt kormányzati, önkormányzati és intézményi vezetőket, partnereinket, kivitelezőket, szakembereket! – mondta el Vargáné Kaiser Katalin, aki köszöntötte az egészségügyben dolgozókat, a mélykútiak háziorvosát, dr. Reiter Gábort is a rendelő ünnepélyes szalagátvágásán. Részt vett az eseményen dr. Juhász Magdolna is, aki 1985 és 2005 között, húsz éven át heti két alkalommal rendelt Mélykúton, és most a szépen felújított és bebútorozott rendelőben nosztalgiázott: – Akkoriban nem voltak ilyen jó körülmények a munkavégzéshez, de az emberek szeretete és ragaszkodása kárpótolt a nehézségek miatt.

A résztvevők megtekintették a rendelőt, majd autóba ültek és a vidékfejlesztési program által támogatott külterületi útfejlesztést szemrevételezték az összekötő úton haladva. Láthatták, milyen jelentős földkitermelés és rekultiváció zajlik a külterületi földút mechanikai stabilizációja során. Ahogyan a polgármester fogalmazott: ez a beruházás nemcsak a földművelők érdekeit szolgálja, hanem a mélykútiakét, akik ezen keresztül közlekedve tudják majd igénybe venni a községközpont szolgáltatásait, elérni az intézményeket. A külterületi után a belterületi útfelújítást is megtekintették a résztvevők. Mindkét útról Szabolcs László tervezőmérnök mondott el részleteket. Utóbbiról például, hogy 9616 méter a burkolat teljes hossza, 2100 köbméter aszfaltot és ötezer köbméter zúzott követ dolgoznak majd be a területre, és majdnem 1000 ingatlant érint a településnek ez a nagyberuházása.

Szabolcs László tájékoztatott a külterületi útfejlesztésről is

A könyvtárral impozáns épületegyüttest alkotó szociális szolgáltató tömb volt a következő állomás, amely a közösségi összefogást is jól példázza. Avatását a falunapra tervezik a 25 esztendős bajor partnerkapcsolati ünneppel együtt. Ez az intézmény nagy álma volt Vargáné Kaiser Katalinnak, aki úgy fogalmazott a helyszínen: településvezető számára nincs nagyobb boldogság, mint amikor részese lehet álmai megvalósulásának.

Csaknem ezer ingatlant érint a belterületi útfelújítási projekt

A szemle a községházán ért véget polgármesteri prezentációval. Pohárköszöntőjében dr. Dorkota Lajos hangsúlyozta: „Az utóbbi négy évben jelentős, 2,6 milliárd forint össz­értékű fejlesztés valósul meg Nagyvenyimen, sikeres pályázatok eredményeként. Köszönöm dr. Galambos Dénesnek és Vargáné Kaiser Katalinnak, hogy mindent megtett a településért, és bízom benne, a fejlődés töretlen marad az elkövetkező években.

Egyik beruházási területről a másikra sétáltak át az ünnepélyes helyszíni szemle résztvevői Nagyvenyimen

Dr. Galambos Dénes hozzátette: „Harmincnégy éve vagyok a község polgára, és jóleső érzés számomra, hogy országgyűlési képviselőként, majd most miniszterelnöki biztosként hozzájárulhattam ahhoz a folyamathoz, amelynek köszönhetően évtizedek óta nem látott fejlesztéseket lehet megvalósítani Nagyvenyimen. Azon vagyunk, hogy ez a sikersorozat folytatódjon.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában