szabadidős terep

2018.11.07. 08:00

Tovább gyarapodott a közös hintázóhelyünk

Pekarek János

Örömmel jelentjük, hogy újabb továbbfejlődés előtt áll az a zaklatott előéletű kis játszótér (szabadidős terep?), amelyet a szabad stranddal szemben lévő Üdülő sor lakói találtak és alakítottak ki még a nyár elején.

Ahogyan az képünkön is látható: még megvan a helyreállított hinta, amit eredetileg kötelekből és egy deszkából építettek a lakók, és ami rendkívüli sikert aratott gyerekek és felnőttek között egyaránt. A hinta ugyanis rendkívül hosszú amplitúdókkal leng, a hosszú köteleknek köszönhetően: kiér még a víz fölé is, és több másodpercig tart, amíg az egyik holtponttól eljut a másikba.

Ez volt az a hinta, amelyet máig ismeretlen egyének egy éjszaka ugyancsak ismeretlen okból levágtak szárairól. Tudjuk: az a legszerencsétlenebb ember, akit zavar mások boldogsága...

Változatlanul népszerű a közösségi hintázóhely
Fotó: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

Az Üdülő sor lakói azonban nem azok az emberek, akik zavartatnák magukat mások szánalmas lelkivilága miatt. Amint arról már beszámoltunk, újraépítették a hintát, ezúttal láncokkal, és műanyag csövekkel gondoskodtak arról, hogy se a hintázók, se a fák ne sérüljenek meg a láncok miatt.

S ami külön örvendetes, az az, hogy ez a történet egy öngerjesztő folyamattá vált, ahogyan az egyik építő fogalmazott. Mint képünkön is látható, már egy önkéntes felajánlásból kapott mérleghinta is működik az egyre népszerűbb játszó- és tűzrakóhelyen.

A háttérben pedig látható az a csúszda-házikó, amelyet szintén úgy kaptak az építők, ajándékba! A hét végén be is fejezik a csúszda építését, ami várhatóan újabb népszerűségnövelő tényező lesz a bekamerázott játszóhelyen...

Másoknak is...

Lehet, hogy az egész abból indult ki, hogy valamelyik környékbeli lakónak volt egy kisgyereke vagy unokája, akinek valami elfoglaltság kellett az otthon töltött időre.

Azonban az ötlet és a cselekedet már rég túlnőtt ezen!

Ahogyan a fára festett feliratok is tanúsítják: bárhogyan kezdődött, az építők úgy döntöttek, hogy ezt nem csak maguknak csinálják.

Hanem kétféle embernek: boldognak és boldogtalannak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában