A gólyák már bemelegítenek a tanévre

2018.08.29. 11:00

Táborral készülnek a Széchenyi István Gimnázium leendő tanulói a diákévekre

Megkezdődött a némileg előrehozott tanév a Széchenyi István Gimnázium leendő tanulóinak, akik egy kétnapos tábor keretében ismerkednek egymással, az idősebb diáktársakkal és az intézménnyel.

Szabó Szabolcs

Mit ér a friss gólya valamire való gólyatánc nélkül... – gondolhatták a Széchenyi István Gimnázium idei gólyatáborának szervezői, azaz az intézmény diákönkormányzatának szorgos tagjai, akik első próbaként tánctanítással fogadták a leendő gimnazistákat. A közösségépítő napok kezdetén, kedden reggel nyolc órakor az intézmény megbízott igazgatója dr. Gentischerné Dani Zita köszöntötte a diákságot, majd indulhatott is a móka, a fent már említett táncrend gyakoroltatásával. A diákönkormányzat patronáló pedagógusa, egyben az idei tábor egyik főszervezője, Balogh Dávid elmondta, a friss gimisek részéről kiemelkedő érdeklődés kíséri a programokat, hiszen 101 elsős jelentkezett a táborba, amely önkéntes alapon bentlakásos, hiszen, akik akar, az együtt éjszakázhatott a diáktársaival az iskola tornatermében. Az esti „műszakra” több mint nyolcvan fiatal jelentkezett.

Beavató lépések – táncoktatással kezdődött a tábori programsorozat Fotó: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

Kedden vegyes csapatokra bontották a táborozókat, majd a kezdődhettek a vetélkedők, amelyet egy közösségi testnevelésóra is gazdagított. A délután már a vizes feladványoké volt, majd rendhagyó osztályfőnöki óra keretében ismerkedhettek meg a tanulók a gimnázium mindennapjaival. A már említett közös esti program nagy beszélgetésekkel és filmnézéssel zárult a tornateremben. Ma, a korábbi évek hagyományainak megfelelően a tábor átköltözik a Szalki-szigeten található kempingbe. Itt sportos bajnokságok során bizonyíthatják tehetségüket a gólyák, akik a bográcsok és ízes falaltok mellett pihenhetik ki fáradalmaikat.

A Széchenyi István Gimnázium 2018-as gólyatábora Pocsai Mária karvezető által vezényelt közös énekléssel zárul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában