etetési szezon

2017.12.28. 07:30

A madarak számítanak ránk

1890-ben indult el Magyarországon a lakosság települési madáretetési mozgalma – írja közleményben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

DH

Cinkék egy PET-palackból készített etetőn. Számtalan formában és módon segíthetünk Fotó: archív

Az apropó pedig mi lehetne más, mint az idei, 128. madáretetési szezon kezdete.

Aki próbálta már, tudja: a mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élményt kínál a kertekben, parkokban de még a sokadik emeleti lakások magasságában is. Ugyanakkor a szakemberek ismét figyelmeztetnek: a vízimadarakat soha, sehol, semmivel nem szabad etetni, mert az tömeges pusztulásukat okozhatja! (Erről a problémáról ezeken a hasábokon már több alkalommal írtunk – a szerk.)

De térjünk vissza a pozitív üzenethez, hiszen legalább ilyen fontos ügy, hogy a madarak téli túlélését eleséggel segítsük. Az énekesmadár-etetési időszak dandárja itthon az első fagyok késő őszi beköszöntétől ezek megszűnéséig, avagy november második felétől márciusig tart. Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ.

Cinkék egy PET-palackból készített etetőn. Számtalan formában és módon segíthetünk
Fotó: archív

Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a máskor megszokottnak.

Az énekesmadaraknak adható téli madáreleségek négy nagy csoportba sorolhatók: napraforgó, amibe apró szemű kölest is lehet keverni; állati zsiradék (cinkegolyó, háj, faggyú, kifőzéssel sótlanított szalonna); alma (gallycsonkokra szúrva és földre szórva is); és végül, de nem utolsósorban az ivó- és fürdővíz, a befagyott itatókban a naponkénti vízcsere.

Ne etessünk kenyérrel, morzsával, mert ezek több napig, akár hétig is az etetőben maradhatnak elfogyasztatlanul, és közben erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást okozhatnak.

Az etetők kihelyezésének módja, illetve működési elve szerint több típus is létezik: ablak-, dróthenger-, dúc-, függő-, garatos önetető és talajetető. Emellett léteznek tematikus etetőkertek is, amelyekkel a ritkább vendég harkályok, küllők, fakuszok és ökörszemek látogatását lehet gyakoribbá tenni. Az etetőkre érkező madarak egy része jobban szeret a talajon táplálkozni, mások inkább a talajszint felett vagy kimondottan az ágak között érzik jól magukat, ezért egy-egy etetőhelyen lehetőség szerint több szinten is kínáljuk az eleségeket. Az etetők közelébe érdemes kihelyezni néhány mesterséges madárodút is, amelyekben az odúköltő madárfajok (cinegék, verebek) akár csoportosan is éjszakázni tudnak.

A madarak pedig villámgyorsan megszokják az etetőhelyek táplálékkínálatát és a jövőben számítanak is rá – évről évre akár több száz kilométeres távolságból is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni.

Ez egyrész öröm és büszkeség, másrészt viszont nagy felelősség is: aki egyszer belekezdett, a tél végéig ne hagyja abba tollas barátaink támogatását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában