Bemutató

2017.11.19. 18:53

Mi, DUNAÚJVÁROSIAK – elkészült a második kötet

November 30-án kezünkbe vehetjük a Mi, DUNAÚJVÁROSIAK portré-gyűjtemény második kötetét! – adta hírül a Facebook-csoport létrehozója, a könyv megálmodója: Miskolczi Miklós író.

Szente Tünde

Az első kötet könyvbemutatója remekül sikerült

Fotó: Ady Géza

Éppen két esztendővel ezelőtt, nagy várakozás előzte meg a Mi, DUNAÚJVÁROSIAK kötet megjelenését. Akkor a bemutató helyszínéül nem mást, mint a város legrégebbi éttermét, a Békét választotta a várostörténetünk írója.

Közösségszervezővé előlépve, három évvel ezelőtt hozta létre azt az internetes csoportot, amelyik célul tűzte maga elé, hogy emléket állítson azoknak, akik „életet leheltek” az épülő városba.

Az első kötet bemutatója a társasági élet nevezetes dátumaként vésődött a város történetébe: 2015. december 17-én a Béke étterem zsúfolásig megtelt jókedvű lokálpatriótákkal, érintettekkel, illetve hozzátartozóikkal. A fergeteges hangulatról azok a zenészek gondoskodtak, akiknek neve fogalommá vált az évtizedek alatt: Andrádi György, Kovács János (Csoki), Mukli István, Soós László, vagyis a Nosztalgia Együttes tagjai. Persze, nem szabad elfeledkezni a szintén helyi kötődésű Abonyi Katalin kiváló klarinétjátékáról sem.

A közelgő bemutató híre a közösségi oldalon jelent meg elsőként: „2017. november 30-án, csütörtökön 18 órakor (este 6 órakor) találkozunk a Béke étteremben, ahol bemutatjuk a Mi, DUNAÚJVÁROSIAK 2. kötetét több, mint 100 régről tisztelt barátunk portréjával. A könyvet először itt lehet megvenni. Ára 800 forint, mert két éve is ennyi volt. Személyre és névre szóló dedikáció is kérhető. Nagy retróbuli kezdődik (tánc), zenélnek: Csoki, Gyika (Ágyik József), Mukli Pista. Kötelező fogyasztás nincs.”

A szervezők annyit még elárultak, hogy egyéb meglepetésekkel szolgálnak a baráti találkozó résztvevőinek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában